Versek




Tompa Bors Eszter: Az Anyák sorozatból

 
 

Unom a posztapokalipszist

Unom a posztapokalipszist, és

szarok a dzsentrifikációra: kellene

latin szó arra is, ahogyan elejtesz

dezinformációkat, ahogyan építesz limest, hendzset

maradék autóalkatrészből, ahogyan illegális

templomokat vájnak kősziklákba; arra, hogy hogy lehet

fenntartani a bomló diktatúrát:

 

amikor nem jó, de tartható a helyzet.

Az utcákon nem minden lámpabúra égett ki,

nem minden köztéri vécét zártak be,

a juharfák ugyanúgy felvirágzanak, a gesztenyék

ugyanúgy el vannak ültetve – ugyanúgy nem

virágzanak, mint negyven éve.

 

Amikor épp unom: a kiégett roncsokat, unom az utcáról utcára,

városról városra egyre szánalmasabban somfordáló főszereplőt,

unom a furgont, a vegyi fegyvert, unom

a zöld árnyékot, a parlament oldalán, unom az előrelátó,

előre kiégő jóslatokat, unom a zombikat, a vámpírokat

nem unom, de unom a megfilmesítést, unom a várakozást,

unom az apokalipszist, a motorizációt,

unom a kendővel takart arcú gonoszt, unom a frissen borotvált

politikust, unom a borostát, hogy hogy lehet

fenntartani a bomló diktatúrát.

 

 

Átmeneti vereség a Langerhans-szigeteken

Mint valami kibaszott gyógyszert, nyomom a zérókólát,

az émelyítő, álcukrosszirupot magamba, megszokom

az édesítős kávét, a megjegyzéseket, hogy kérem, rákkeltő,

az édesítőmentesen is iható kávét, itt kérem, Keleten,

 

háború zajlik a szénhidrátszintek robbanásai,

a gluténmentes fénycsóvák között, a dióallergén torkolattűz

lezárja, mentesít vagy felhatalmaz, a Berthollettia excelsa

védelmi zónáiban, a sustorgás, a felvigyázás pusztító hátterében

 

háttérországot építünk, az alacsonyan szálló vércukorszintek,

az inzulinbombák között, az intolerancia ellenére,

kimenteni valamit: a belső elválasztás

szabadhozzáférhetőségét. Tervezett, de egyértelmű

visszavonulás a Langerhans-szigetekről, a vérvörös éjszakákból

a vérvörös éjszakákba, a hemoglobin átitatása

újfajta szerekkel; bármilyen kordont is építünk, így is, és úgy is

harántirányú, halványfehér csíkokat hagyunk magunk után.

 
 

a tudatos politoxikomán1

mértékletes.

koffeinházirendje van.

felméri az igényeit, és a végén nullára jön ki.

váltogatja a pörgető és a nyugtató szereket

és mindenből csak egy kicsit tol.

 

szoktatja szemét a fényhez.

 
 

Uruguayban megtörik az átkot

Van egy ember: megérkezik.

Az út végén egy bambuszfára lel.

Van egy állat: megszületik.

A bambuszfához labdajáték kell.

Van egy gyermek: középen áll,

a lambda-hullámok közt

kirakósozik, egy asszony:

semmit nem csinál – hosszú

a part üres, már rég volt világbajnok,

az asszony egyszer szült egy gyermeket,

és fekete kendőbe burkolózott;

az ember egyszer lőtt egy állatot,

és megpróbálta elszállítani,

 

a vertex meredek tranziensek,

a találkozás megjósolhatatlan,

a théta meredeken emelkedik

Uruguayban – az álom megtörik,

az út végének esélye csekély.

 

Uruguayban megtörik a ritmust.

Uruguayban meglebben a függöny.

Uruguayban valami még látszik.

Uruguayban valami már látszik.

 

 
 
1 Pál Vandával, Szőllőssy Kristóffal, Hyross Ferenccel és
Horváth Veronikával közösen írt vers

 
 
 

Szőllőssy Balázs költő, szerkesztő, fordító 1981-ben született Budán, ahol jelenleg is él. A Fiatal Írók Szövetségének titkára. Kötet: A szabadság két jelentése, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2010. Második kötete idén ősszel jelenik meg.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter