Versek




Lőrincz Gyula: Menekülő szarvas

 
 

mindennapi solaris

 

most már végképp tudta

hogy hazavitte

és vinni fogja már mindenen

át – menjen bárhova

 

esőben állt

s tudta:

áldozat várhat így

ha jön gyilkosa

 

pedig nem esett

csak odaát-

ról

bentről

érezte így önmagát

mint aki esőben

megállt

s aki eddig

követte

mögötte ugyanúgy

megállt –

 

de a jelenléte

nem hozott semmi film noirt…

mintha azt kérdezte volna

nem fázol?

nem ázott át a kabát?

 

mintha kérdezte volna

úgy nézte –

 

 

mintha azt mondta volna:

mekkora út volt ez

jönni együtt mindenen át…

pedig nem szólt

állt

 

s ő, a másik

volt a védtelenebb

vacogott, reszketett

leginkább

 

legszívesebben felkapta volna –

hogy nevetve vigye

vigye

vigye

vigye

akár egy boldog piétát

legszívesebben felkapta volna

hogy mindenen

hogy mindenen

hogy mindenen át

 

mert magatehetetlenül

végül

megadta neki magát –

 

előbb-utóbb

mindig ez van –

akit kiszemel

az végül

belefárad

az ellenkezésbe belebénul,

beleun

 

 

megtudja:

ennyi volt…

és hogy nincs hova…

 

annyi menekvés – ezen mosolygott

pedig nincs mód megúszni

mert: eső, önkín, utolsó zsákutca

és beéri végül

éppen mert ekkora –

 

így járt ő is

nem küzdött többet

hagyta és nézte

hogy így

hogy ennyire erős, ami „annyira” gyenge

az áttört falakat, kitépett vasazást,

a kidöntött betont

ami átengedte

ahogy betolta

a reteszt

fenyőforgácsot

s az álmok égő rongyait

ahogy a küszöbre mind-mind behordta

 

ahol kísérte végig –

álmokban-éberen

annak most egyszerre

mind ott volt

szanaszét a nyoma

 

jó, akkor… –

s

lépni kellett volna

le,

fel, valamerre

az esőben

 

de hol volt ő

már akkor

 

sehol

 

esett

havazott –

mit bámulsz?

mit?!

 

esett –

emelkedett

akár

az otthona

 

 

fejek

(mottó: Magdalena Abakanowicz)

 

ezek a felnyírt öreg

tarkók

ezek szépek

ezek az ég alatti formák

– ezek a domború erdők

hallgatnak

mint akik titok nélküliek –

beléjük látni

akár a megnyitott sebbe

 

„mert áztatok és fáztatok”

ezt látni

az önvédelem nulla fokát

a gyér havazásban

az önvédelem nulla fokát

a gyér havazásban

 

hajnalonta velük

utazom

velem utaznak reggelente

kísérjük egymást

vadaknak nyoma

bennük

és bennem is

 

kihalt állatok

élet-,

halálösvényei

 

maradék

menedékek

 

 

füst

 

a kevés test még elviszi /

s tán kihordja valahogy a lelket /

mint vagyont, az életet osztogatják /

ő nem vásárolna /

neki elég lenne /

(lehetne?!…) /

ahogy

veszik-adják-megszorozzák /

mások /

egymás közt a telket

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter