Versek




Szabó Klára Petra: Ad infinitum

Zolushka

 

Ahogy felszáll a buszra a Népkertnél.

Ahogy leül. Ahogy a táskáját az ölébe veszi.

Ahogy a Dosztojevszkij alól kilátszik a tamponos doboz.

Ahogy a magazint olvassa.

Ahogy egy árnyék elkenődik a bőrén.

Ahogy kívánod.

 

Ahogy feláll, megnyomja a jelzőt,

ahogy nem néz semerre

az őszinte emberek gyanútlanságával,

ahogy leszáll,

ahogy leszállsz,

ahogy a kabátod gallérját az arcodra gyűröd,

ahogy bekanyarodik a kék kerítés mellett,

ahogy bekanyarodsz a kék kerítés mellett.

 

Ahogy felmegy a lépcsőkön,

ahogy a szoknyája a combjaira tapad az esőtől,

ahogy még jobban kívánod,

szinte dühvé párologtatva a vonzódást,

ahogy átmentek a boltív alatt

a park gondozatlanabb része felé,

ahogy a keze után nyúlsz,

ahogy meglepődik, és gyanútlanul hátrafordul:

elnézést, segíthetek?

Ahogy nem sejt semmit.

 

Ahogy felismer, ahogy az arca megváltozik,

ahogy fogod a kezét, magadhoz húznád,

hogy jóvá tégy mindent,

ahogy ellök: takarodj,

ahogy egyre erősebben szorítod,

pedig nem akarsz fájdalmat okozni,

de nem bírod el, hogy menjen,

ahogy megüti a tenyere élével az orrnyerged,

ahogy roppan, ahogy elered.

Ahogy csattan. Ahogy elfut.

Ahogy állsz ott, csak vagy,

mint megkövült bagolyköpet a sziklafal tövében.

 

Mindenki a gyémántcipőre vár, úgy érzed,

csak ő szarik a divatra.

 

 

Ismeretlen katona

 

Pontosan jöttek érte.

Csak lehúzódtak a kereszteződésben.

A kutya ott ült mellettem.

Anyám régi övét kötöttem a nyakába

póráz helyett.

Húszezret mondtál?,

kérdezte a fiatalabb.

Annyit.

Tizenhét rendben?

Nem. Az oltás meg a táp.

Én huszonötért vettem két napja.

 

Az öregebb közben már a kutyát becézte,

ilyen gyönyörű kis bundabugyi még nem is ült a kocsiban,

gőgicsélt.

 

Ő látott valamit, ami a mi szemünk mellett

még körbement akkor.

Mondták, hogy erdőre viszik.

Ahonnan én vettem, az ágyban aludt,

gondoltam, de nem szóltam.

Jó üzlet volt.

Olcsón szerethetik,

míg szálkásra nem fújja bundáját

a lyukói szél.

Kezet fogtunk.

Felugrok az oltási könyvért, meg a táljáért,

mondtam. Vittem a kutyát is,

hogy el tudj búcsúzni tőle.

Neve még nem volt.

Az első éjszaka hányt, és a szőnyegre pisált.

Akkor Húgyosnak kereszteltem,

az átázott Viledával a kezemben.

Hajnalra kivirradt bennem a türelem.

Nem nevezhetem el, mert onnantól

végérvényesen az enyém lenne.

Megtámadhatatlan egyezség,

amit hitelesít a név.

 

Személytelen szavakkal nógattam a lépcsőn.

Amikor felértem, te mosogattál,

magad elé zokogva:

Nem akarok többé másikat.

Ne add el, könyörgöm, ne.

A kutya közben a cipőmet harapdálta.

Ráncos volt, mint egy meggyűrt ingujj.

Nem mentem le újra.

Az autó csak jó fél óra múlva tűnt el.

A kutya még aznap kapott pórázt, és nemsokára nevet is.

Pisi, már megint pisi, korholtad este.

Miközben belenyomtad az orrát a tócsába,

eldöntöttem, hogy bárhogy mesélem ezt,

soha nem mondom el az igazat.

Ő Pajkos lesz, vagy Pizsama,

de te névtelen hős maradsz,

tetted emlékét felszívja a szőnyeg.

 

 

Keresztbe tett lábakkal

 

Az ember nem akkor,

amikor az ajtók bezárulnak benne.

Nem akkor.

Amikor kint eláztat mindent

az eső, és felpattog a festék

a köztéri padokon, mintha

irdalókést húztak volna végig rajtuk,

nem akkor. Amikor egy kagylót

a füléhez emelve morajló tenger helyett

távoli robbanások zaját hallja,

amik csak másodpercekkel

a lökéshullám után érnek el hozzá,

nem akkor. Mert ilyenkor még korai.

Nem csillogott fel benne az értelem.

Még csak rejtett telér,

amire nem vetült rá

a bányászlámpa tántorgó fénye.

 

Amikor kopogást hall,

és nem mozdul a kilincs,

és fulladni kezd, izzad,

és tenyerébe tördeli az ujjperceit.

Amikor látja, hogy a kopott padok miatt

elsimítják a teret,

kifordítják a földből a régi fákat,

és amikor nem hallja ki a robbanás zajából

a reggeli búcsút, a gyűrűző nevetést

– valakinek sikerült keresztbe tett lábakkal is

átugrania a poklot –

de érzi, hogy ezek mind benne vannak,

mint ökölben a tehetetlenség,

akkor, ha kellőképp védtelen,

elkezdi.

 

 

 

Bájer Máté Szikszón született 1986-ban. Miskolcon slammel, egy bézs sharpei és két gerincsérv tulajdonosa. A Miskolci Egyetemen tanult történelem-régészet, valamint magyar szakokon.

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter