Versek




Macskaalom

 

Lenyalogatja a magzatmázat, miután

kitolta kölykét. A szuszogókra fekszik,

véres alomban keresi helyét. Liheg, feszül.

Rángás fut végig csavargó testén.

Kínjában ránk mered, de fogaink gyengék,

köldökzsinórunkat nem rágta el anyánk.

Idegenek vágták el hideg fémmel,

és azóta minden szakítástól rettegünk.

 

 

Káli-medence

 

A legjobb fodrász a Balaton. Ilyeneket mondanék,

ha szóba állnék magammal, hullámokról beszélnék,

csevegnék, csacsognék, mint a partot nyaldosó víz.

 

Semmiképpen nem mesélnék a lányról, aki egy szerelemistennő

nevét viseli, fiatal, veszélyes, önző és impulzív,

más istent nem visel el. Halandók félszavaival játszik,

poharamból iszik, a cigit stoppolja. Idegenségünknél

nincs természetesebb, amikor megkérdezi,

meddő vagyok-e.

 

A tóra nézek, filmes naplemente,

közhelyesen megkeményedik a szám,

mit válaszoljak, mi igaz. Mondjam el neki

a cigányasszony átkát?

Vigyázz, miket beszélsz, mert te is olyan vagy,

akit régen vízbe löktek volna,

hogy megnézzék, hogy merül.

 

Tagjaim merevek,

nem indulok, nem háborodok fel,

nem koptatom le, nem beszélek.

Kezem a halántékomra csúszik.

Megtalálja a kopasz foltokat.

 

 

Nincs is holdtölte

 

Ahhoz, hogy betedd a fejed a sütőbe,

két és fél hét pont kevés. Arra elég,

hogy kádba pisilve karmoljad az arcod,

csempének sorold bűneid. A falnak füle van,

a kagylóba hangoddal lassan csavarodsz bele,

olyanokat mondasz, hogy minden képmutatás,

ez csak a felszín, és nem igaz, nem igaz a kényelem,

nem igaz a macera, nem igaz a beletörődés,

nem igaz a kín. Hogy a legboldogabb akkor voltál,

amikor magadnak és másoknak is ártottál,

mert te nem tudsz, sosem tudtál csak úgy,

szép csendesen élni, nem bírod befogni a szád,

valami feszíti a melled, attól lett D kosaras, valami düh,

indokolatlan indulat – kire haragszol, és kit nem értesz?

Mi végre karcolsz házikót bőrödbe tégladarabbal?

Rohadtul nem steril, de még nem tudod, hogy léteznek

láthatatlan kórokozók. Nyolcéves vagy.

Nemrég kezdted pofozni magad, nővéred azt mondja,

őrültnek fognak tartani. Jól esik, nem fáj, csak kicsit lesz piros,

dörzsölöd a helyét, a csiklódat is, azt sem szabad.

Istenem, mondod, de nem gondolod komolyan,

ahogy a gyászt sem később, a macskakölykökért.

Nem volt nehéz ölni, csak tettetted, hogy megvisel,

kívánod a vért. Nézegeted a pihéket

a lábaid között, és arra gondolsz, milyen lesz vajon?

 

 

 

Horváth Veronika 1990-ben született Győrben. Gyógy- és drámapedagógiával, improvizációval és irodalommal foglalkozik. Első kötete: Minden átjárható (Fiatal Írók Szövetsége, 2017).

 

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter