Versek




Ciprian Radovan: Nyári eső

 
 

tapintatlanok

 
most épp ezért van dugó.

korcs németjuhász az út szélén,

nyelvén fekszik, nem pislog és

nem morog a kölykére, amiért rajta mászkál.

lefékezünk mind,

ne simuljon pont a mi kerekünkhöz

a kölyök bundája is.

 

minél többen és minél többet nézzük, annál valóságosabb,

de nem engedjük le az ablakot

és semmiképp sem

nyitunk ajtót.

 

a gyerek elindul az út másik oldalára,

farkincáját lába közé rejti –

félúton járhat, amikor visszafordul az anyjához,

nyafog,

nyüszít.

 

egyikünk dudál, hátha letereli az úttestről,

de nem kergeti el a ricsaj.

mellette drótkerítés,

odaát egy láncba szedett puli káromkodik.

 

összenézünk,

sietünk valahová,

blokkban lakunk,

van már két másik,

érzékenyek vagyunk

a fertőzésekre,

nem bírjuk

a látványt – talán ez,

talán

erre jár majd egy falubeli,

szabad udvarsarokkal.

valaki biztos megteszi majd azt,

amit mi mentségek mögé dudálunk.

és talán

ahogy a gázpedál meglágyul alattunk,

összenézünk még egyszer,

mielőtt feltakarítanánk a látottakat.

 

egymással nem,

csak magunkkal szemben vagyunk

engesztelhetetlenek.

 

 

az a hagyományos tyúkhúsleves

 
a teherautó mindig pontosan

tizenkettőkor ér be a horea útra.

esetlen elefántbébiként biceg a déli dugóban,

megdudálják hátulról, ha nem halad eléggé

vagy ha a róla hulló tollak átrepülnek

a mögöttük duzzogók ablakára.

télen még nem is, de nyáron –

nyáron még erőteljesebben

párolog a tyúkszar.

 

fedélzetén deportált

csirkepaprikások és tyúkhúslevesek nyüzsögnek

apró rekeszeikben,

nem a szűkület vagy a zaj zavarja őket,

csak a mozgás –

az még szokatlan.

 

turistákkal találkozom,

panaszosak, fáradtak, éhesek,

ebben a sorrendben.

épp el tudom mutogatni,

hol a legközelebbi gyorsétterem,

de nem kérnek olcsó shaormát – ezek úri turisták,

azt mondjam már,

hol főznek hagyományos román ételeket,

mondjuk egy jó tyúkhúslevest, azt.

 

a tyúkok szele hamarabb elér minket,

mint a teherautó: úri turistáim szörnyülködve

takaróznak egymásba.

nyomunkban az éretlen húslevesek hagyományos bűze,

hogy lehet ezt egy ilyen városban, duzzognak,

hagyományosan.

 

próbálják ki a pacalos csorbát,

az igazi román jellegzetesség, javasolom.

úri turistáim megköszönnek,

a pacalos csorba tényleg jól hangzik,

útban az egyetem felé még én is megkívánom,

de lehet, csak azért, mert még nem

hajtott el mellettem egy marhaszállító teherautó sem.

 

 

makulátlan

 
kékszeszt öntesz a szőrtüszőkre,

fellobbannak, csiklandoznak,

vörösek –

beduinok a bőrsivatagon,

csak épp te üldözöd őket.

szorgos kertész vagy,

csírájából metszed a gazt.

 

bőrdzsekid ölelésében arra gondolsz,

ilyet szeretnél te is, ilyen makulátlant –

simogathatót.

 

az irritált bőrtől megmakacsolod magad,

szalonba mennél.

nem mersz újra férfi keze alá feküdni, de

gyomorgörcsöd van, ha neked kell magadhoz érned.

a szőrtüszők hevesen tiltakoznak,

és a férfi kozmetikust hiányolják.

 

attól félsz,

hogy újból elárul a bértested,

műbőrödön végigsétál a parázs –

amiért őket szereted.

 

majd megbámulnak az utcán,

elrántják előled a gyerekeket,

lobbi leszel, bezzeg, majd elrettentő példa,

fekete macska, jelenség, százalék, clickbait,

gazdasági bevándorló –

itt nincs pénzed kés alá feküdni,

férfikés vagy nőkés,

álmodban úgysem éreznéd.

 

ettől félsz,

hogy ébredés után

nem lesz ki tudassa veled a második születésnapodon:

most már valamennyire

stimmelsz

a testeddel.

 

 

 

Mărcuțiu-Rácz Dóra 1996-ban született Nagyváradon. Jelenleg a kolozsvári BBTE magyar–angol szakos hallgatója. 2017-ben jelent meg első kötete Macska van az úton címmel.