Versek




Cătălina Nistor – Cím nélkül


 
 

Gyöngyök

 

Még egyszer találkozunk.

De nekem senki nem mondja,

hogy holnap nem tudlak majd megcsókolni,

karácsonykor tapintatosak vagyunk.

 

A temetésre majd egyedül megyek,

mindenki más túl fiatal.

Én pedig öregnek érzem majd magam,

összeesek a templom előtt.

 

Nem kap el senki,

mert öreg lesz mindenki más is, és

szerintük túl fiatal leszek a bukáshoz,

fagyott földön vigasztalódok.

 

Az emlékedet nem én fogom őrizni,

csak mert én temettelek,

nekem a sírkő marad majd örökségnek,

mások rád emlékeznek.

 

Három bundád közül egyet nekem kéne kapnom,

te is így akarnád,

mégis, nekem csak gyöngy jut,

pedig ékszert nem hordunk az utcán.

 

Majd néha előveszem, világosban,

gyöngyön jól esik a bőr érintése.

És majd néha úgy teszek, mintha tényleg

túl fiatal lennék ahhoz, hogy összeessek.

 

 

„Szeretlek”

 

Azt mondtad, szeretsz.

Szorosan öleltél takarónk alatt,

pont amikor az ablak üvegén

megláttam a hajnal rózsaszínjét.

 

Szeretlek.

Nem tudsz rólam semmit, mégis

ilyen szavakkal dobálózol,

s én nem merek lélegezni sem

karjaidban,

túl szorosan ölelsz.

 

Szeretlek,

ezt ki kellett mondanod,

mert egyedül vagy, mikor öledben tartasz,

és ki tudja kit ölelsz gondolatban,

ki tudja, kiről álmodsz majd,

ha elalszunk összebújva.

 

Szeretlek.

Szeretni,

tudod egyáltalán, mit jelent?

Én nem, de tudom, téged nem szeretlek.

Most biztosan nem.

 

 

Ma még matracon alszunk

 

Ma még matracon alszunk,

a falak körül lebegő festékszag

és az ablakon betűző napsugarak

lesznek takarónk.

 

Ma még matracon alszunk,

álmunkra a függöny

üres karnisa vigyáz,

és az üveg helyén besurranó bogarak.

 

Ma még matracon alszunk,

körülöttünk üres a tér,

kettőnk tömege rendezi be

a hiányzó bútorok helyett.

 

Ma még matracon alszunk,

holnap már ágyban alszom

és a magány

lesz társam

egy új élet díszletei között.

 

 

Kórus

 

Csended lennék.

Vihar előtt,

két szemedben,

két szememben

sötét villám.

 

Csended lennék.

Színpad előtt,

tenyeredben,

tenyeremben,

néma taps.

 

Csended lennék.

Hiba előtt,

lépteidben,

lépteimben,

láblenyomat.

 

Csendben lennék.

Vita előtt,

szavaidban,

szavaimban,

kettőnk csendje.

 

 

Kalendárium

 

Hétfőn együtt ébredtek.
Kedden még nem utáljátok a másik szagát.
Szerdán már nem néztek egymás szemébe szex közben.

Csütörtökön még felmossátok könnyeitekkel a padlót.

Pénteken megírjátok a másik nekrológját.
Szombaton késsel a kezetekben fogócskáztok.

Vasárnap kidobjátok a lapokat, összejárjátok a padlót, este meg összebújtok.

Másnap reggel kezdtek mindent elölről.

 
 
 

Rutai Lili 1996-ban született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarának hallgatója, szabadúszó újságíró.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter