Versek




Hogyha már

 

Mint egy fog a létből

Kilazultam végleg

Fingom sincs fogok-e

Valaha írni egy

Jókedvű verset

Régóta alszom egyedül

Mostanában senkivel

Sem vagyok szívesen

Ahogy születtem a halál

Előtt éppoly tudatlan állok

Kinek a könnycseppje az ég

Kékítőjében mosom lelkemet

Jól nem vagyok

Mindig csak valahogy

Sziporkázom az ürességet

Fehér ködben

Angyal lépked nincs a

Fehérnél sötétebb

Lenyúzott fán üldögélve

Min mélázok

Hova nézek

Hogyha már nem leszek

Mit számít hogy éltem

Mondom ezt olyan közömbösen

Kicsordul a könnyem

 

 

Ereszkedem

 

Hallgatom korsóban

Dongók dongását

Fű közt tücskök

Csorduló muzsikáját

 

Tavasznak nyárnak

Nyoma sincs már

Ősz is csak volt

Nagy tél hull rám

 

Most ezen a lélek

Borús órán magamnak

Is sok vagyok mégis

Nehezemre esik a távozás

 

Tutajnak szálfákat

Összekötözöm éveim

S ereszkedem a tomboló

Léth vizén egyre

 

Közelebb sorsom

Könyörtelen kinyilat

Koztatásához lelkem

Őgyeleg templom egere

 

 

Hidegen hagy

 

Égetett szalonnabőr

Zsugorodik a szivárvány

Hidegen hagy

 

Gyöngyök feszegetik

Az érett kagylókat

Hidegen hagy

 

Asszonyom nagy fésűvel

A hajában rohangál

Hidegen hagy

 

Az idő hernyó nyugalommal

Szövi körém az elmúlást

Hidegen hagy