Versek




Suzana Dan: Mihaela

 
 

Boldogul

 

Egyszer minden nagyapa

fölnéz ámulva az unokára.

Az idő elpereg, akár a könny.

Hát mégsem éltem át hiába

 

annyi mindent, s megmaradt,

akiért adnám maradék éltemet.

Boldog új évet ez ég alatt.

Boldogulj értem is, ahogy lehet.

 

 

Átvedlések

 

Elvetni ami még most is árad

Csak hozzáérek és időtájak

jelennek meg rendben előttem

Sebhelyes napok gyönyörűségben

 

De most már egy új nagy esztendőben

súgja a naptár mi ment veszendőbe

Könnyebb a múltat végképp eltörölni

míg kócait a jelen mind magára ölti

 

 

Kétségek kenyerén

 

Mi lesz velem, ha minden rám marad.

Ma sincs megmondhatója,

mikor még állom a sarat.

Nem sajtkoronára!

Alig futja már savóra.

A régi mondás alkalmas megint:

– Amelyik kutya ugat, nem harap

 

Édelni, dédelni születtem. Többek között.

 

És mi lesz velem, ha egyedül maradok –

Vigasztaltam már cigányt, arabot.

S lelkem virágba, jégbe öltözött.

 

Mi lesz velük –

Enyéimről alig beszélnek.

Elhullok egyenjogon jókkal, férgesével.

Éltem, láttam, óvtam – –

Mi lesz, ha már nem termek

holnapot minden áldott éjjel.

 

Hagyja, plébános úr, ne mondja.

Nem lehetünk minden órában lesen –

 

És végül is mi lesz velem,

ha minden rám marad,

s a megoldást csak fölülről lesem.

 
 

2010. jan. 10.