Versek




 Valahol elaludt kabátod

 
álmomban, valahol

elaludt kabátod.

az üres fogasok között,

csak egy árva esőernyő maradt

utánad.

 

mi lesz, ha eső ver?

megfázol, tán eltévedsz

és valaki bántani mer, hisz

igazából, önmagadon kívül, ki az,

ki ismer?

 

te sem, én sem

láttuk lelkünk mélyén a szálkákat.

látod, hogy megnőttek?

a vad bozótok között bár teremne

bocsánat!

 

mint a nappalokhoz lopakodó kínzó éjjelekben –

kikiabálnám, hibáim mindig ugyanazok.

de gondviselésként jönnek, naptár szerint,

segítség helyett,

velem.

 

 

Üres polcok között

(Sławomir Mrożek után szabadon)

 

kamránkban idegenek vannak,

régen katonák voltak, ma sokan úgy hiszik,

földönkívüliek, mert égből jöttek, onnan ereszkedtek alá,

igaz, néhányan, gyáva mód, mert azt hazudják,

egyik rokon, másik testvér,

a kertek alól, a pincékből jöttek,

mint nálunk a savanyú bor elől menekülők,

kapun, ajtón aztán senki, nem is ismerik,

gyakran inkább berúgják, beütik,

csak járnak-kelnek, furcsa mód, egyszer csak aztán

otthon érzik odabent magukat,

csak az a baj, hogy tőlünk,

minden ajtónyitogatásért, lassan útlevelet kérnek,

furcsa egy hely a mi kamránk, mint egy

ország, mint egy határ, gondolnánk – pedig mások házának

kamrájában is ott vannak, határon innen és túl,

csak úgy elvannak, fenyegetnek,

az üres polcok között, néha láthatatlanul is,

de ott vannak, annyi szent,

mint megannyi éhenkórász, testben, lelkiekben,

nekik is hiányzik

az édesanyjuk által csomagolt pogácsa,

meg utána az Isten áldja –

vagy a kalács, a befőtt, a gyümölcs, no, emlék ez már, mondják,

jól is tudják –, de kuss a neve mindenkinek,

a föntieké a parancs, ők tudják, mi a jó, a szó,

csak a vád, a vér és a golyó meg a halál az övék, a miénk,

és azoké, kiknek parancsolni nem lehet, félre nem állnak,

agyatlan robotokként teljesítenek,

itt ugyanúgy, mint náluk, otthon,

ha sokuknak van olyan egyáltalán,

de ez kit érdekel, mondod, ha parancsot teljesítesz,

hited is csak pénzért szeged meg éppen,

ilyen a világ, hajtogatják, tanítanák,

most ezt kéne szeretni, meg azt, amazt, nem egymást,

jobb a vállvonogatás, az álarc, míg áll a bál,

az üres polcok között sok minden eszünkbe jut,

csak az egészben ne lenne ez

a bizonytalanság.