Versek




Farkas Endre: Life ist Short, Art is Long [Az élet rövid, a művészet hosszú]

 
 

Lajika

filmkockák

 

I.

Lajika egyedül

sétál az utcán

ő mindig egyedül jár

hosszú ballonkabátja van

és erősen kopaszodó feje

kezében barna aktatáska

most múlt negyvenéves…

 

II.

Lajika történelmet tanít

és társadalomtudományokat

olyan mint egy költő

halkan beszél

rokona a csöndnek

a katedrának támaszkodik

és érdekes dolgokról mesél

a maga nyugodt hangnemében…

néha kinéz az ablakon

olyankor háttal áll nekünk

de akkor sem szakítja meg a mondandóját…

 

III.

Lajika öngyilkos lett

felakasztotta magát

amikor megtudtam

először a szomorúság

madara suhant el fölöttem

aztán a kíváncsiságé

vajon miért tette?

mi bánthatta annyira?

azt mondják hogy túlérzékeny volt

akár egy törékeny asszony

vagy egy anyátlan kisgyerek

meg hogy nem értette meg

a környezete… még Isten sem

 

IV.

Lajika egyedül sétál az utcán

egyik kezében sétabot

másik kezében barna aktatáska

a ballonkabátja is barna

szemei is szelíd-barnák

erősen kopaszodó fején

megcsillan a déli napsugár

arcán alig-mosoly vagy félmosoly

olyan mint egy létben felejtett költő…

 

 

Határállomás

fohász

 

Istenem, légy velem,

sose fordíts hátat,

mutasd meg, milyen a

mennyei alázat!

 

Istenem, adj erőt,

irgalmat, kegyelmet,

megnyugvást lelkemnek:

dacos békétlennek!

 

Istenem, adj hitet,

látatlanul benned,

csönded, féltett kincsed,

robaj mögé rejtsed!

Istenem, kétségek

szívemben tolongnak,

nincs vége, vége nincs

a sokadalomnak…

 

Istenem, itt vagyunk

a határállomáson.

Te kívül, mi belül

a mulandóságon?!

 

 

Csöndjátékosan

 

Szívem elült

csöndé lettem

lettem csönddé

vagyok Csöndné

 

Csöndvárosban

csönd a házunk

vak ablakból

csöndre látunk

 

Csöndingóság

örökségünk

közjegyzőre

nincs szükségünk

 

Csöndből csöndbe

lépünk könnyen

áttetszünk dús

angyal-könnyen…

 

 

Névsorolvasás

 

Itt vannak mind élők és holtak

kik megállt szívekbe álmokat loptak

egy hatalmas teremben várakozunk

az ablakok tárva-nyitva

beleng a kellemes fuvalom

arcunkon feszült nyugalom

 

A katedránál Isten ül

kinyitja a naplót

és a neveket olvassa

a holtakkal kezdi ugyanis

nekik hamarosan vissza

kell menniük a pokolba

vagy éppen a mennybe

aztán ránk kerül a sor élőkre

ki-ki elmondja saját történetét

sikereit megvalósításait

kudarcait ballépéseit…

 

Isten a végén becsukja a naplót

megigazítja félrecsúszott nyakkendőjét

komor tekintete végigpásztáz rajtunk

majd szó nélkül sietős léptekkel távozik

utána lesünk a hűvös folyosó-homályba

de már sehol sincs csak a kopott napló

hever a cementes padlón

a szolgálatos angyal beröpül érte

szárnya alá kapja s máris elhussan…

 

Itt vagyunk mind holtak és élők

istenfélők és Istentől félők

itt vannak mind élők és holtak

kik gyanútlan Istent zavarba hoztak…