Versek




László Hajnalka: Sandby

 
 

Bogártemető

 

Idegen testek izzadságába fulladó,

pici, fekete bogarak – így képzelem a szavaid.

 

Bogártemetővé változott arcú lányok mesélnek,

olyan történeteket, amiket már régóta tudok.

Azért hallgatok.

Ha megérkeznek, körözöttel kínálom őket

és karamella teával.

De ők csak gombostűt kérnek a cigaretta mellé,

elhelyezkednek a méregzöld fotelben,

és tűket csipegetnek a párnából.

Azt hiszik, ha belülről szúrnak,

ki tudják kaparni magukból

a bőrükbe ragadt holttesteket.

De a gyomrukban megrekednek,

majd felgyűlnek a tűk,

és képtelenek felbüfögni őket.

 

 

Asszony a Kálóczy téren

 

Az erős asszony 52-ben született.

Azóta igazi szenteltvíz-gyűjteményt halmozott fel.

A délutánjait a Kálóczy téri parkban tölti,

ha az időjárás engedi.

Történeteket mesél a járókelőknek

arról, hogy valóban léteznek gyógyító angyalok.

Ilyenkor az emberek istenre gondolnak

meg freskókra, amiket templomokban láttak.

Az erős asszonyt ez gyakran mulattatja,

így elalvás előtt a családja után, értük is mond egy imát.

Őt még nem látták sírni.

Sem az ura temetésén, sem a kisebbik fia esküvőjén

nem könnyezett.

Csak a Tebenned bíztunk eleitől fogva éneke közben

remegett meg kicsit,

mint a macskák teste, ha egy őszi délutánon

egy autóra eső gesztenye hangját,

eldurranó légpuskaként észlelik.

 

 

A bóján túl

 

Sosem tanultál meg úszni.

Pedig ott kezdted el most te is, ahol én hat évesen.

Negyven felett már máshogy mennek a dolgok –

magyarázkodsz,

pedig nem kértelek számon.

 

Sosem tanultál meg úszni.

De tizenhárom évesen egyedül repültél Mongóliába

a nagymamáék után.

Ők pálinkát árultak,

te meg megtanultad,

hogyan mondják oroszul, hogy

ne menj az örvények közelébe.

не приближайтесь к водоворотам

 

Emlékszem, ahogy a győri fürdőben

nevetve úszok a forgó víz felé,

aztán csak kis idő múlva észlelem:

a többi gyerek már rég kiszállt a partra.

Azt hiszem, akkor éreztem először magányt.

 

Azóta mikor együtt utazunk, stratégiákat gyártok:

ha vízre zuhan a gépünk,

hogyan mentelek ki téged először.

Rám cáfolsz, azt mondod,

ahhoz túl nagy lenne a pánik.

És bárhogy próbáljuk,

nem tudjuk kitapintani az ülés alatti mentőmellényeket.

 

Sosem tanultál meg úszni,

pedig a sekély vízben sok a kisgyerek,

a kosz is zavaró

és ha leteszed a lábad,

meztelen csigákra emlékeztet az iszap.

Apámmal nem bírjuk sokáig,

pár perc után beljebb úszunk.

A bóján túlról visszatekintve

a legkönnyebb definiálni a magányt:

 

egy alak,

aki a partról nézi,

hogyan mossa a hullám

egyre messzebb

a két embert,

akit a legjobban.

 
 
 

Eszenyi Fanni 1997-ben született Győrben, jelenleg Budapesten él. Az ELTE angol-magyar tanári szakos hallgatója. Verset, slamet és prózát ír.