Versek




Valakit közülünk

 

Most már csak így vagyunk,

ebben a lakótelepi, kedd esti csendben.

A sámánasszony szerint ilyenkor

angyalok szálldosnak felettünk,

hogy kiválasszanak valakit közülünk,

akit majd magukkal visznek.

 

Most már csak így vagyunk,

ebben a gondolatban.

Egymással szemben

a viaszkosvásznas asztal két oldalán

reméljük, hogy most még

nem választják ki egyikünket,

hogy aztán másikunkat elragadja

az őrület, és elidegenedjen

mindattól, ami a közös létünkre emlékeztet

és olyan otthontalan legyen,

mint a bácsi öreg és háromlábú mopsza

a szomszéd lépcsőházban,

akit beosztott rendszer szerint

etetnek és sétáltatnak a telepen élők,

mert a kislány, a felette élő, szereti,

és mert hangos ugatással jelzett,

amikor a bácsi leesett a lépcsőn.

 

Most már csak így vagyunk,

ebben a találgatásban, hogy melyikünket

vinnék majd előbb, mert biztosan

jönni fognak még csendek,

de a sámánasszony egy éve meghalt,

és már nem tud minket felkészíteni,

ahogy ő készült fel azon a csütörtök reggelen,

amikor az angyallal szállva

kidöntötte a házak mellett álló öreg diófát.

 

 

Mindennapink

 

Olyan volt,

mint a reggeli,

hirtelen felindulásból

magamhoz vett

hideg, mű, eperíz.

Ma megint elaludtam.

 

A villamos lassan omladozik,

párhuzamos idősíkokat nyitok meg

gondolatban,

és Reviczkyt olvasok.

A szemben ülő öregúr ráncos

(sokat mosolygott)

és vak.

Mindenki őt nézi,

és nem tudom

sejt-e ebből bármit.

Leszállás előtt

beledőlök a látóidegembe,

az pedig elkap,

mintha táncolnánk.

 

Üvölt a dzsessz,

mi pedig többet iszunk,

mert hangosabban kell beszélnünk,

sósmogyorót eszünk, és

egyébként is melegünk van,

mégsem megyünk tovább sehova.

 
 
 

Veszprémi Szilveszter 1997-ben született Pécsett, jelenleg Szegeden él. Egyetemi hallgató, verseket ír, slam poetryt ad elő, blogol.