Versek




Bach Máté munkája.


 
 

Ami egy útirajzból kimaradt

            Vida Gábornak

 

fonott szakálla van

és jócskán szigorú

homlokán új redő

ha szederinda szúr

 

egy szívós hátizsák

zsebében kis üveg

az első tisztásnál

kortyolunk belőle

 

mehetnénk jobbra is

a vízmosás felé

de balra indulunk

valami arra húz

 

ott egykor bánya volt

ma rozsdás sínvasak

alól pislog a múlt

hiábavalóság

 

légszomjam meglepő

gondot mégsem jelent

a második tisztás

hosszabb pihenőt hoz

 

ez már az őszi szél

szarvasok ideje

zenéljen rőt avar

mert jön a nagy király

 

tudjuk hogy látni kell

a koronás vadat

másodpercnyi remény

villan kettőnkön át

 

mondhatnám ennyi csak

hát igen rendszerint

ilyenkor vége is

kihűlő vadnyomok

 

de aki elkísért

most kezet nyújt nekem

az útelágazás

nem magányjel többé

 

 

Elégia

 

Kétezertizenegy válságos tavaszán,

amikor éppen fölment a burgonya ára,

és Amerika épp egy kőolajban gazdag,

de ellenséges ország kormányát bírálta,

 

angyal körözött a háztetőnk felett,

majd leszállt a kinyíló ablak párkányára,

s hogy alig időzve beljebb tipegett,

egy egész hálószoba muzsikája várta,

 

mi pedig, amatőr angyalfigyelők,

szelíd áhítattal vittük át az ágyba,

kicsit gőgicsélt még, aztán elaludt,

betakartuk, hogy ne fázzon a lába.

 

Tavasz volt, sokszor eszembe jut –

odakint fénylett a vadmeggy virága.