Versek




Matei Țigăreanu: Cím nélkül


 

 

Összevetés

 

Féltestvéremre gondoltam,

eddig nem merült fel így;

vajon miképp fog felnőni,

és mit szól majd évek múlva,

hol bujkált idősebb bátyja,

hogy kettőből egyetlenre,

a kisebbre emlékezik.

 

Az is lehet, eltúloztam,

töltött velem néhány percet

életének nyolc nyarában,

és azon túl, más évszakokban,

csak ünnepek maradtak ki,

karácsonyok, szilveszterek,

közös húsvétunk lehetett

egy korábbi lakhelyemen.

 

Öcsém, a második gyerek

először szentestézik ott

apámmal és az új családdal,

szünetelni is náluk szokott,

második éve, ha jól számolom,

hozzászokott a kétlakisághoz,

legalábbis így gondolom.

 

Nekem valamiért nem sikerült

az ingázás két otthon között,

nem megcsalva egyiket sem,

össze nem vetve érdemük.

 

Leltárazni szerettem volna,

mikor, mit és mennyit mondtam,

a tettek kevésbé számítottak,

kevésbé tűntek megfoghatónak,

mikor éppen benne voltam

sűrűnek gondolt eseménysorokban.

 

A képek, színek és a formák

emlékeimben fogyatkoznak,

mint megrongált filmszalagnál,

a hang marad még jobb állapotban,

pedig azt is variálnám,

olykor egészét kihagynám,

ragrímmel és ragrím nélkül

egészét kihagynám.

 

 

Félidő

 

Amikor megismertelek,

egy barátom exe voltál,

de háromszor békültetek

az eljegyzésetek után.

 

Azt hittem télen, hogy vége,

nem voltál az ismerőse

Facebookon már, s ő Szegeden

töltötte mindennapjait

több, mint száz kilométerre.

 

Hétfő este te írtál rám,

egyetemi életemről

kérdeztél és kedélyemről.

Felolvasást hallgattam épp.

Jelezted, inkább figyeljek.

Hétvégéig nem kerestél,

s az Íjász nevű kocsmába

hívtál szombaton másnapra.

 

Sejtettem, kettesben leszünk,

ott mondtad, hogy mást is vártál,

de egyikük sem reagált.

 

A kapcsolatról beszéltünk,

amelyből kilépni készülsz,

úgy véltem, már meg is tetted,

és valami újba kezdesz.

 

 

Inga

 

Sétáltunk egy ódon vártól

a Városliget szívében,

az is lehet, nem középtájt,

nagy kerülőt tettünk érte.

Kisutcákon haladtunk el,

legyen több időnk beszélni.

Miközben a kezed fogtam

egy ágat patkánynak néztem,

fel is ugrottam melletted,

azt mondtad, hogy minden rendben,

apád sem szereti őket,

s édesanyád hajigálja

az irtandókat a tűzbe.

 

Nekünk voltak rágcsálóink

háziállat gyanánt tartva,

tengeri malac egy évig,

s aranyhörcsögök több alma,

nem tudtuk a felesleget

minél előbb tovább adni.

Több tucatnyian nyüzsögtek.

Egyes szülők kölyköt faltak,

mások ételükbe fúltak.

 

Fóbiám régebbről ered,

gyerekként láttam egeret

nappalinkon átszaladni.

Ördögküldöttnek neveztem,

nyilván túlzón, nevettél is,

mégis komolyan vehetted.

 

Aznap este nem szexeltünk,

linzert hoztál mutatóba,

az ízeket nem érezted,

engem szántál kóstolónak.

Még pár dolog történt köztünk,

a vonatodat lekésted,

fél egykor indulhattál el,

féltem, hogy megütnek érte,

pedig az elmondásodból

nem tűntek vérmes embernek,

örökbefogadottként is,

mint sajátjukat neveltek.

 

Később vasárnapra hívtál,

ebédnél ismerjenek meg,

én először visszakoztam,

de más programot találtál,

miután már igent mondtam.

Jelezted, ógörögöznél,

segítsek az átírásban,

pedig latinul se tudtam.

 

Emlékszel a vonatútra

az ismeretlen férfival?

Azt mondta, Dorogra készül,

épp teveled egy irányba.

Korábban nyulakat nyúzott

vágóhídon ezerszámra,

mostanság hotelekre mos

napi tizenkét órában.

 

Tanulmányait mesélte,

hat év alatt végezte el

az általánost vidéken,

segített a szerb származás

a horvát ismeretéhez.

 

Papírjaid vetted elő,

a nehéz példákat nézted,

olaszból következtettem,

hová kerül lágyítójel.

Fejed vállamra hajtottad,

s írásban angolul kérted,

milyen bonyolult az élet.

 

 

 

Hegedüs Benjámin Jutas Marcaliban született 1996-ban. Igalon él, Budapesten tanul, az ELTE BTK magyar alapszakos hallgatója. A Deákpoézis 2015 harmadik, a Deákpoézis 2016 első helyezettje, Málik Roland-díjas.