Versek




Birtalan Zsolt munkája.

Beszélő bálna

 

 

Új életedben legyél nefelejcs

derűbe mentett utolsó kék bálna,

mindenséget hátad féltve dobálna,

nehogy egy planktont, porszemet elejts,

 

követné kedved hófehér fodor

csipkékbe fűzve szűz revüt, ha jó,

bámulna tűzre fürge űrhajó,

ha pezsgőt lövellve szórakozol,

 

kihányod a gyomor világi förtelmét

Ninive jelképes partjainál

szánva száz Jónást, kínokba tört elmét,

 

melynek árnyékot töklevél csinál,

s lennél már talmi szót nem korrumpálva

magadtól is védett beszélő bálna.

 

Mint kínai nagy fal

 

 

Mint kínai nagy fal, hegytetőn, völgyön,

nyelverőd se óv szótégláival,

elomló bástyáin a szívbe nyilall,

tenger gazon túl mit is örököljön,

 

tatáros századok után más nációk

gyűlnek nyüzsögve sáncon, faltörésen

krokodilszájjal nyelni le egészben

az örvénylő ár ellen úszó rációt,

 

maradék kockákból haramia hangyák

hevenyésznek új bolyt, feldarabolt kövek

elferdítik rendre viadalok nagyját,

 

tán csak űrből látszik a valódi szöveg

védőfalának düledező romja,

míg be nem növi futó mendemonda.

 

 

Jerikó rózsája

 

 

Összeszorított ököllel véded

a csöpp vized, ó, Jerikó rózsája,

az élet leghűségesebb szolgája,

ha akarja, még feltámaszthat, éltet,

 

hogy örömmel öleld napodat újra

homoktengeren széltében-hosszában

összefirkált végzetes glosszában,

magokat hintsél ágbogas ujjal,

 

miként a csillagát emelő ember

birkózik sorsát meghurcoló vésszel,

tornyot felállít, hitet, gyökeret ver

 

országló szívvel, remélni merészel,

tenyérvonalán sivatag dűnéje

szomjából sajtolt vízcseppnyi Dunája.

 

 

Koboldmaki

 

 

Reggeli stresszek koboldmakija

szorong a szívedben óriás szemmel

figyelve bokor bogaraira,

tán pókfonalnyi lélekneszt is tesztel

 

selyem erezetű radarfülével

kevély vadonba vissza is, hol egykor

halált megvető lesen várt ügyével

más szélességi fokon, másik vektor

 

szúrópróbáin mamutcsordára,

ám most beéri szúnyoggal, fél léggyel

összehúzódva nagyobb félsz okára,

 

hol elvétett szó is tőrpengét ékel

lélegzetvételbe s koboldmaki

szemű pánikot dobál valaki.

 

 

Hölgy a balkonon

 

 

A langyos utca ablakai tárva

lenyugvó napot elejtő templomra,

egy hölgy áll a balkonon, est roma

sötét hajára hulló fényt szitál a

 

macskaköveken szétterülő szállal,

ahol ifjú zenéjére gyűlnek

rajongói ördöngös hegedűnek,

szonátát játszik elragadó bájjal

 

a szerenádot adó Paganini,

szívet pezsdítő hangközű oktávok

bíbor borából, aki akar inni,

 

ahol műértő századok, kontárok

sétálnak el, s daloló alkonyon

csillagot gyújt egy hölgy a balkonon.

 

 

A nemzés palotái

 

 

Palotát építünk millió éve,

akár japán gömbhal nyomtatott szegfű

alakút mélyreható eskü

utáni nász bizalmas ünnepére,

 

s kínálja kedvesét kedvcsinálóra

pezsgő hűséget ígérő nyitánnyal,

vágyat serkentő korall-liánnal

ittasuljon, ó, a gyönyöróra,

 

keringőzik koncentrikus körön

közelítve hő baldachinos ágyhoz,

míg pikkelyekről opál színözön

 

tengermély szerelmet szertesugároz,

s hamvas uszony homályt kavar,

hol nemzés

palotáit ledöntené elemzés.