Versek




Lucian Székely-Rafan: A csók

 

 

Állam az államban

(Država vi državi)

 

 

Dél-Amerikában

Követnek

Egy ima miatt amit mondok

A tüzeik. Minden amit visszautasítanak.

Minden amit utánam dobnak. Nem kapnak el

Néger vagyok mikor álmodom

Nem adom ki magam főnököknek

Azért hajtanak

Nincs víz a lakásban. Nincs élelem az országban

Csak zsebkendők és szemét. Cipőket és gyűrűket cserélünk

Önmagunkat követjük a szobán keresztül

Ebédnek a faszunkat aprítjuk fel egy tálba

Kutyák harapják homlokunk. Tükörben nézzük magunkat

Sebeink: Szürke piros fekete rózsaszín

Íriszek akár galambászok. És lila csíkok át a testeken

Emberek szállítanak emberi húst

Hallom őket, értem jönnek

Rendőrök állítanak meg a taxiban. Összefogtak

Húsdarabbá változtatnak

Látom a gerincemet

Az idegeimet a szélben

 

 

Keserű az éjszaka

(Grenka je noč)

 

 

Gyúródjunk be

Az ablak alá

Elsődleges készlethiány

Prédikáljunk kicsit istenről

Engedjük meg magunknak

És sírjunk vadul

Alkudozzunk körbe dolgokat

Amiket bűneink nem adhatnak meg

Keményen és lágyan

E kafkai liftutazás után

Ekkora hatalmas ágyon

(Mások is vannak a szobában)

Nem akar elmenni

Inkább rámfekszik

És ahogy a ruhák lecsúsznak róla

Bújjunk a takaró alá

Hogy fülcimpáját körkörösen szopogathassam

És felsóhajt ahogy leérek a kulcscsontjáig

Amit megnyalok, és a kis feszes melleit

Ahogy felizgat és vár

Még mielőtt átfogná ujjaival hogy nyalhassa

Lennebb akarok menni

Felemelem hogy nyalhassam

Volt idő mikor szorgalmas emberek fölkeltek

Hogy a hajnalon át munkába mehessenek

És azok akik azt gondolták hogy írnak róluk írtak róluk

Mielőtt elaludtak volna meleg örökölt ágyaikban

 

 

Építettem magamnak egy hajót

(Nardil sem si ladjo)

 

 

Egy jó nagyot, kerekekkel, hogy az úton is mehessen

És egy medence is volt rajta

És Željko segített

Mindent én szerveztem

Mágnesek, mindent kinyithatok

Tengereket képzeltem

Melyeken vitorlázhatunk

Összegyűjtöttem a csapatot

Elbúcsúztam a barátaimtól

Boldog voltam

Annyira mérhetetlenül boldog

Hogy mehetek

Željko eldugta a hajót

Valami autók mögé a parkolóban

És széttört egyet a biztonsági őrökéi közül

Amikor elbúcsúztunk Livijától, Tomažtól és a csapattól

És végiglapoztam Bakunin könyvét, ami a Tesláé volt

Elvették a hajónkat

És másnap nyoma se volt a hajónak

És reggelig kellett várnunk

A bíróság mozgásba lendítette a dolgokat

Tanúkat hallgatott ki stb.

És mérges lettem

Hogy hagytam hogy mások kormányozzák a hajómat

Olyan mérhetetlenül boldog voltam hogy mehetek

Jött Irena és azt mondta hogy túl messzire mentem

De könnyek közt mondtam neki hogy végre boldog voltam

Hogy nem akartam többé szenvedni és másokat bántani

Hogy elegem volt

Hogy hallottam

Azt mondta oké és megölelt

Megáldott és elvette a kígyókat

Csahogy mikor felébredtem a harag visszatért

Mert ha megengeded másoknak hogy átvegyék az irányítást

a járműved felett, veszítesz

Ha nem foglalod le magadnak a teret

Veszítesz

Ha nem rekeszizomból lélegzel, veszítesz

Ha nem távozol akkor amikor szükségét érzed

Veszítesz

Ha nem tudsz lenyugodni

Ha nem tudod átvezetni a testeden ezt az erőt

Ha nem fogod fel hogy te magad vagy

Saját magad tökéletes hajója

És csak létezz

Írd le ezt egyszerű utasításként

Egy énhez

Aki pont ez utasítás által változott

Valakivé aki felejt

Csak létezz

Lélegezz, bírd a madarak énekét

És a fák susogását a levelek között

Ez legyen neked

És értsd meg hogy az életed

Az a vágyakozás formálta

Amelyet te alakítottál át folyamatos

Utasítások előfeltételeivé

És ezért meg is oldottad az élet

Ezen dilemmáit egy darab benned

Kavargó papíron

Az irigység én-börtöneiben

Észlelések

Anyák iránti eltúlzott

Neheztelés

Akik a tévé előtt hagytak

Elcseréltek fellépésekért

(Hogy megbocsáthass nekik a végtelenségig)

Béke után vágyni

Szél a füleidben

Zöld a szemeidben

Ez legyen neked

Csak tényleg ez legyen

A test fürgesége

A levegő ami téged lélegez

A sav amit termelsz

Ezek a sejtek mind

Ha bizonyos lélek

Szubjektív feltárulkozásán keresztül

Igazságok univerzuma bontakozik ki

Ha lehetséges felmutatni azt ami folyik

Amit elveszítesz az álmokban

Ami fáj

Ami megcsillan a végső remény érzeteként

A harmónián

A békén ami a tied ha békén hagyod magad

A szabadságon melyet megragadsz egy gesztusban

Testek vizei melyeket minden mozdulattal űzöl

Az endorfinok melyeket előállítasz magadnak

Hogy lásd az embereket fölemelkedni

Gyengéd jelzésekért

Az érintés rejtélyéért

A testek melegéért

A jelenlét azon pontjáért, ahol a lyuk összevarrja önmagát

Megköszönni valakinek valamit

Aki agyát kezei közé vette

Hogy közvetítsen

Hogy megmutasson

Hogy levetkőzzön

Hogy visszatérjen a halálból

Hogy kibontakozzon

Hogy ezt mind kihozza

Feltételezve hogy ami belül van

Az a valóság neked

Közös talán mindenkinek

Hogy a meg nem született is láthassa

Vagy legyen mit olvasnia

Hogy a tinta mely gondolattá válik

Ezt az oldalt testté teszi

Amelyben már léteztél egyszer

Hogy valaki elmosolyodhasson

Vagy elcsendesedjen

Hogy lásson

Hogy képes legyen a haladásra

 

 

SÁNTA MIRIÁM fordításai

 

 

Tibor Hrs Pandur (1985, Maribor) szlovéniai költő, drámaíró, dramaturg, esszéista. 2013-ban elnyerte Sen 59 (Álom 59) című drámájával a fiatal drámaírók díját. Társalapítója az I.D.I.O.T. paraliteráris szervezetnek és 2009-től főszerkesztője az Idiot folyóiratnak. 2010-ben jelent meg első verseskötete, az Enerđimašina (Energiamasina). Az itt közölt versek a Notranje zadeve (Belügyek) című második, 2017-ben megjelent verseskötetéből származnak.