Versek




JAKABHÁZI SÁNDOR Dialógus

Jakabházi Sándor: Dialógus

 
 
 

tájékozódási pont

 

rázártad a kocsiajtót a kezemre

így kezdődött a legszebb kirándulásunk

a jobb kezem napokig használhatatlanná vált

simogatni sem tudtam vele

nemhogy sátrat verni

húszévesen persze fel se veszi az ember

örül a vízpartnak a fénynek

s az esőnek leginkább ami a sátorba visszakergeti

mert jó nomádnak lenni egymás karjaiban

befelé sikoltva öleltél

és számoltál minden szívdobbanást –

évekig visszajártunk a Tiszához

míg avatatlan kezek ki nem ölték

onnan a titkos tájékozódási pontokat

mert nekünk az a botladozó gyökér

a homokzátony a félkarú fa jelentette

az alku nélküli csöndet

nézem a túlexponált képeket

s látom még fölszisszen benned

a féktelen kamasz és őrzi rendületlenül

a magára zárt álmokat

 

 

 

 

[mint albumban a képek]

 

mint albumban a képek

belém ragasztva élsz

s ha szétgurulnak szememből az álmok

téged vizsgállak: az alig halványuló szarkalábakat

s tovább a csalások völgyét

ilyenkor jó lenne telefecsegni a csöndet

de mellőlünk nem tágít a múlt:

kergén magaménak hittelek

ám a szemed mozdulatlan és üres

mint amikor hosszú áramszünet után

a hajnal egy madárhangban fölébred

 

 

 

 

megint

 

ma megint elloptad

az álmomat Nausikaa

titokban a teraszra osontam hát

hol buja leanderekkel

szeretkeztek a hideg kőoszlopok

s az éjszaka csöndjével

hűtöttem sóvár testemet

most éreztem először

hogy féltékeny vagyok

hogy kezedben talán

valaki más keze

hogy arcodhoz más arc simul

hogy álmodat más férfi őrzi

s így talált rám

– hideglelősen vacogva –

gyulladásos vörös szemével

a józanító reggel

 

 

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter