Versek




L.1

 

Kopasz a buszon

 

Az öreg busz kotyog,
rittyenrutty motyog,
kerekeken totyog.
Kotló valójában. Négykerekű kotlóbusz.
A sok csirke benne ül,
rágógumin hegedül.
Ezek, akik ott tojáshéjakban ülnek, fülüket tekergetik,
ujjukat meresztgetik,
köldöküket fenegetik,
ha egy kopasz ember közéjük vegyül.

 

„Ó, jaj, mintha a kopaszfej Himalája volna.”

 

„Mintha a szája kukorékoló káposztát nyelt volna.”

 

„Mintha varangyos liba volna.”

 

„Mintha elefántfülű telefon volna.”

 

„Mintha piros pizsamás giliszta gurulna.”

 

„Mintha holdkóros fürdőszoba volna.”

 

Sose búsulj, kopasz ember,
a kotlóbusz téged is befogad,
hiába a csirkeröfögés!

 
 

Ilyenek manapság

 

A szegénylegények tarisznyáját
manapság már nem
hamuba sült pogácsa tölti meg,
hanem lyukas zokni.
Ejhaj, rozmaringom!
De tudják, hogy van
hamuba sült pogácsa, és vágynak is rá.
Tudják azt is, hogy egyszer kivirágzik
a szőttestarisznya meg azt is tudják,
hogy a szerelem hátára fordult
teknősbéka, aki hamubasültet akar.
Ejhaj, rozmaringom!
Ilyenek manapság a szegényleányok is.

 
 

Zsebibaba

 

Az a valami a zsebkirály zsebeiben lakott.
Apró volt, mint egy babszem vagy picula.
Sötét volt ugyan a zsebekben,
de
szívdobogást érzett
meg lüktető, befogadó, meleg vért.
Lakott farzsebben,
lakott kabátzsebben,
lakott szvetterzsebben.
Lakott a nadrág elülső zsebében,
lakott ingzsebben, a mell fölött.
Lakott térdzsebben,
sőt: sapka- és kucsmazsebben is.
Amikor ezt megunta, kibújt a fényre.
Ide jött. Két tenyérben elfért.
És aztán ő is zsebes ruhákat kezdett viselni.

 
 

Macskavad

 

A fekete macska a Szamos partján
megáll. Lenéz a vízre, a csipás műanyagflakonok
undorral töltik el.
Halakra gondol ez a koromszínű macska.
Ott azonban, lent egy jó nagy valami is
úszik: a farönkre egy kolozsvári vaddisznó nőtt.
Nem taplógombába rejtett királylány!
A macska gondol egyet,
ő is útra akar kelni, a vaddisznó
hátára
huppan
hirtelen.
A szőre is belepirul.
Feketepiros világjáró macskavaddisznó.
Éjjel világít a feje.
Éjfélkor parázslik a szíve.
Az agyara angyalokra dudál.
Tegnap Taipejben látták.
Jól tudjuk, onnan már nincs visszaút.

 
 

Ok a nyelvtanulásra

 

Maki Makitó, az űrlény
egy májusi éjjel érkezett meg
cseresznyesziromból készült
repülő csészealjban.
Az erkélyünkön landolt. Aludt sokáig,
majd szemét a felkelő
nappal együtt nyitotta ki,
amikor a madarak csacsogni kezdtek.
Nem tud magyarul.
Ezért elkezdtem japánul tanulni.

 
 

A kecsapos néni

 

A kecsapos néninek mindig
van a zsebében vagy a ridiküljében
egy kis flakon kecsap.
Az ételen virító kecsap bájos,
a száj sarkában megbúvó
kecsap olyan hóhányós.
A szemhéjon lévő, az megasztáros,
az arcélen lévő vonzón indiános.
A kecsapos néni csupa egy
tánc,
düh,
idegenség,
haladás,
békakór,
amikor szánt szándékkal oldalba vág,
hiszen a buszra száll, űrhajósdit hallucinál.
Nem ismer pardont akkor sem, ha
fogytán a kecsapmuníciója: rád sandít
akkor is, szeme sarkából kecsapfényt
lövell.
Lekacsintja a jókedvedet,
összemarhálkodja a füledet,
kirántja fürjtojásban a szemüvegedet,
orrodba bevilágít a telefonjával,
puddingot rak a zoknid szárába.
De te ne add olcsón az életedet!
Fordíts hátat neki, és gondolj
Kecsaptalan Rókusszentpistára.