Villanykörtegyár




 

Mottó1: Az éjjeliedény nappal micsoda? – én.

 

1.

Bort iszom. Uram fejben pálmafákat vizionál. Az ő lelke finom műszer, mint a szeizmográf. Járványvízen járunk 12 hónapja, de nem szokjuk a hidegét. Olyan mintha folyton be lennénk hugyozva, vagy a jó ég tudja. Próbálok egy bizonyos sziget meleg vizes tavaira gondolni, de mindhiába. Vöröset látok, címkéje szerint francia. Bánom is én. Dohányzom a teraszon. Hideg van. Fázik a kezem, de jó nézni a várost, és a városi viszonylatban puszta méretű füves telket, amely lábaim előtt, mint szőnyeg. A gizgazok között angol buldog rohangál, villogó nyakörvben. Mióta divatba jött az eszköz néha eltűnődöm azon, hogy bírják ezt elviselni a kutyák? Én eszemet veszteném a villogástól, vadul csaholnék, és próbálnám letépni magamról, bármilyen módon. Az angol buldog higgadtan és céltudatosan rohangál. Azon az útvonalon száguldozik, amelyen a macska kószál éjszakánként.
 
A felső szomszéd köhög, és dohányzik, folyton kint van, lehet a teraszon lakik, ott van békessége neki. Vajon mit gondol a villogó nyakörvről, angol buldogról, a lombos farkú macskáról, amely éjszakánként itt vadászik? Mit gondol a cigarettákról, amiket szívok, és a mondatokról, melyeket olyan embereknek mondok, akiket csak hallok, mert a messzi távolban vannak. Semmit sem tudok róla, csak a köhögését ismerem. Én néha felköhögök, ő leköhög. A csikket mindketten óvjuk és védjük, még véletlenül sem pöccintjük a városra, az alattunk rohangászó kutyák, macskák vagy emberek nyakába.

 

2.

 

A Főtéren fújt a szél. Egy galamb repüléstechnikai bemutatót tartott, helyben szárnyalt, és közben kiemelte kezemből a szalmakrumplit. A városi galambkolónia bámulatos tulajdonságokat fejlesztett ki az emberrel való együttélés tekintetében. Számoljuk meg legcsendesebb őszinteségünkben, hogy hány embert etettünk mostanában a tenyerünkből, ki szállhat büntetlenül a vállunkra, kinek viseljük el most, járványvíz idején, hogy leüljön mellénk a padra, maszktalan? Ne is mondják mennyi jött ki, vadabbá lettem minden állatnál, melyek lám mily szelídek, pedig se villogó nyakörv a nyakamban, se mikrochip a bőröm alatt, és a lábujjaim is mind megvannak, nem úgy a városi galamboknak, akiknek jelentős hányada fogyatékkal él.

 

3.

 

Gondolataim megmacskásodtak, hova lehet innen továbbmenni? Olvastam kicsit a pornokráciáról, szentéletű nőkről, harcos férfiakról, hátha megvilágosodom. A szokatlan szavak szótárát böngésztem, mint mindig, amikor ez a macskásodás beáll, de hiába. Dohányoztam is, még mindig fázik a kezem, fölöttem a szomszéd örök köhögése, az éjszakai vadászat elkezdődött, a macska teste ívbe feszül, és hóval vemhes felhők érkeztek fölénk. Uram, aki még mindig, pálmafák, és meleg vizes tavak, az óceán üveget nyújt felém: Kicsisatu – mondja, és mutatja, hogyan kell az üveg nyakát két ujjal megragadni. Reggel a Szikrába így vágták bé! Iszunk, és megegyezünk abban, hogy nemzetségünknek nem Cs. királyfi jut eszébe amikor megébred álmaiból, hanem a fejsze. Uram azt is mondta, hogy fejszés őseink már Kolumbusz előtt jó sok idővel megjárták magukat Amerikában. Szerinte sokan összevegyültek az őslakossággal, távoli rokonaink ott vágtatnak farkasbőrben az Újvilágban, nem olyan nagy kunszt, hogy álmomban indián vagy tuareg vagyok.

 

A hidegben álldogálunk. Kezünk fázik. Fölöttünk köhögés, alattunk villogó nyakörv, padunk körül levitáló galambok, a járványvíz óceánba vész, a macska patkányfiókát fogott, a bor címkéje szerint francia, emberek hangját hallgatom, a messzi távolban vannak, elképzelem, hogy találkozunk, a szélfútta Főtéren, vagy meleg vizes tavak partján.

 

Utóirat:

 

Mi a magasságos űrkozmosz ez? – kérdi a f_szerk., amint szeme elé kerül a mű, és idegszálai mint Tungsram égőben a volframszál.

 

Megértem őt, igaza van, önkéntes büntetésből kiállok ide a hátsó ablakba. Innen hallgatom havaknak lágy neszét, melyek vemhes felhőkön érkeznek.