Virágzó csalánba feküdni




TamasiAron
 
 
 
Így írja le azt az érzést Tamási Áron, amely elfogja első novellájának megírása után, s mely meggyőzi róla, hogy ő író lesz. Az íróvá válás folyamatának retrospektív képi megjelenítése zárja a Székely Könyvtár sorozatban megjelent Pub­li­cisz­tikai írások gyűjteményét. Tamási metaforái önmaga, írásmódja és világszemlélete meg­raga­dá­sára olykor elbizonytalanítják az olvasót a kötet címének helyénvalóságát illetően.
 
A címválasztást mégis az az átfogóságra való törekvés indokolja, mely annak tudható be, hogy a szerkesztők nagy tematikus és műfaji változatosságot mutató gyűjteményt állítottak össze. Időrendben találunk meg itt tárcanovellákat, anekdotákat, társadalomkritikát, visszaemlékezéseket – és sokáig folytathatnák még a sort. Tamási saját elkülönítésével, szavaival élve: ezen szövegek egy része a hivatását, egy másik része a kötelességét teljesítő írótól származnak. Az olvasó szerencséje, hogy a kötelességét végző író sem tud nem író lenni. Így Tamási allegóriái és hasonlatai végigkísérik azokat az eszmefuttatásokat is, melyeknek tárgya az irodalom és a művészek szerepe, a társadalom „lelki szervezése”, az identitás keresése, meghatározása stb.
 
A témaválasztásból kitűnik, a szerkesztők számunkra is időszerű problémákat emeltek ki: Tamásinak azon szövegeiből olvashatunk, melyek például a kisebbségi identitás megéléséről és a meglévő nemzeti identitás megőrzéséről értekeznek a személyesség és a vallomásosság kereteiben. Az irodalomtörténész számára oly érdekes transzszilvanizmus fogalmának meghatározását is megkísérli Tamási, hogy arra a szintén aktuális következtetésre jusson: a székely – vagy erdélyi, vagy romániai magyar – jelzőnek nem a jóindulatú, de nem nagy igényű szellemi provincializmust kellene fednie.
 
Mindezt áthatja az a lelkes-elszánt hangnem, mely a nyíltan felvállalt „székely igehirdető” szerepéből származik, s mely egyre halványul a kötet vége felé haladva, de szembe mer szállni Márai Halotti beszédjének pesszimizmusával. Jól átgondolt folyamattal szembesülünk hát, mely egyszerre erősíti meg a Tamásiról hagyományosan kialakított népi író képét, és emlékeztet az író egyedi stílusáról tanúskodó képi fogalmazásmódra, valamint a tárgyalt problémák korszerűségére.
 
 
 

Tamási Áron, Publicisztikai írások. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2015. (Székely könyvtár, 37.)