Vizák közt húszéves kávénénikék és kávébácsikák – Kortárs Hangon irodalmi tábor (2)




A legtöbben már rutinosak abban, hogy időben felkeljenek és elérjék a reggelit, a merészebbek előtte még úsznak is egyet a Tiszában. Páran pedig annyira későn kelnek fel, hogy bezárják őket a vendégházba, és bár Tiszabábolna igencsak apró vidék, nem eléggé apró ahhoz, hogy meghallják a falu másik végéből azt, ha az ablakból valaki azt kiabálja, hogy forduljanak vissza, mert bennrekedt. Így kezdődik majdnem minden napunk, köztük a csütörtöki is.

 

Reggeli után Csepregi János a vendégünk, aki mesél nekünk pályafutásáról, költészetéről, a nagy kiadók csapdáiról és új kötetéről, a Morgensternt tiszta papírra című darabról, ami amellett, hogy gyönyörű (Nagy Kincső tervezte, nyilvánvalóan az), félelmetesen jó verseket foglal össze. Műhely és ebéd után rendhagyó módon kirándulni megyünk – most az egyszer nem csónakkal –, a Tisza-tavi ökocentrumba. Megnézzük a centrumot ismertető 3D-kisfilmet, felmászunk a kilátótoronyba, megcsodáljuk a vizákat (eléggé nehezen csodálhatók), illetve egyéb halfajtákat is.

 

 

 

A naphoz mérten a műhelyünk is rendhagyó, a vidraetetés zajára félresikerült verseket szedtünk ízekre, ezáltal gyakoroljuk a kritikus gondolkodást, és megbarátkozunk a gondolattal, hogy jó névvel akár a rossz versek is publikálhatók. Kiderül, hogy a nőkről írt vers nem mindig feminista, a képhalmozás nem minden esetben követhető, és a semmitmondó frázisok akkor is semmitmondók, ha a hét versében vagy egy „esti szép”-ben szerepelnek. Sokan bátorságot is kapnak ahhoz, hogy megrohamozzanak pár folyóiratot, ennek örömére tovább cincáljuk a hasonló kaliberű verseket útban hazafelé. Estére mindenkinek ki kell gondolnia, milyen feladattal „kedveskedik” a másiknak, ezeket kalapból húzva sorsoljuk ki egymás közt. A már korábban kiadott feladatok mellé újabb kihívások kerülnek, mint például a szingularitás-logo-mandala, egy óda a lábfétishez, de akad olyan táborozó is, akinek a felolvasóest napján el kell majd énekelnie a végeredményt.

 

 

 

Pénteken az Irodalmi Szemle szerkesztői, Mizser Attila és Nagy Csilla látogatnak meg minket, mi pedig jó házigazdák lévén nekik is adunk egy kedveskedő feladatot: írjanak eklogát Puzsér Róbert „tollából”, ahogy a bábolnai tájat szemléli. A műhelyek és íróidők közt meghallgatjuk az Irodalmi Szemle történetét, legfrissebb számainak fókuszát és kínálatát. Ezt követően páran kimegyünk egy barátságos focimeccsre, a többiek a kötelező feladatokon dolgoznak vagy a pingpong-készségeiket fejlesztik. Eközben a tábor szervezője, szíve-lelke-mozgatórugója, Jónás Zoli bácsi már főzi is a Kortárs Hangon-táborok emblematikus vacsoráját, a mindenes palóclevest. Vacsora után kerül sor az ünnepélyes felolvasóestre, amikor megoszthatjuk egymással eszement alkotásainkat: természetesen a teljesítmény komolysága is egyenesen arányos a feladatokéval.

 

 

 

Szombaton, szeptember elsején lassan elbúcsúzunk egymástól, ez a tábor utolsó napja. Reggel azért még egy rövid játék belefér: forródrót-stratégiával adunk át egymásnak versszakokat a Pákász vendégház legsötétebb szobájában. Kosztolányi Dezső Vénasszonyok nyarán című versét tökéletesen át is írjuk, a „húsz éves kávénénikék” mellé kávébácsikákat is képzelünk, meg valami ökörnyálat és kék eget, sőt még olyasmit is, ami eredetileg nem volt benne a szövegben. „Mind itt vagyunk, mind idejöttünk”, így szól az utolsó szakasz, ez még stimmel a versből, de hogy mi lesz ezek után, azt majd a jövő évi Kortárs Hangon-táborban fogjuk megtudni.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter