X. Nagyváradi Könyvmaraton




Október 4. és 7. között, csütörtöktől vasárnap délig tart az idei Nagyváradi Könyvmaraton. Az idén nemzetközi könyvvásárral kiegészített sorozat helyszíne a Szigligeti Stúdió (Moszkva utca 8.) 

 
2009 őszén a Fekete Sas-palota  passzázsában kezdődött, s azóta számos váradi helyszínt (színház, bábszínház, Darvas-ház stb.) bejárva az idén a Szigligeti Stúdióban ver tanyát az immár tizedik alkalommal jelentkező Nagyváradi Könyvmaraton. Az idei újdonság a több erdélyi és magyarországi kiadó részvételével zajló Könyvvásár, melynek standjai a stúdió Fehér termében várják az érdeklődőket. Ott tartjuk a beszélgetéseket, könyvbemutatókat is, míg a vendégművészek esti produkcióit a szomszédos Fekete teremben láthatják, az Élő Várad Mozgalom újabb, az Ars poetica témáját feldolgozó performanszát pedig csütörtök este a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában, a színházak éjszakáján.
 

Visszatérő váradiak is lehetne a címe annak a három találkozónak, amikor egy-egy – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, illetve Bukarestben sikeressé vált – egykori nagyváradi művész lép közönség elé. Október 4-én csütörtökön Dimény Áron színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, pénteken Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatója, ezúttal szerzői minőségében, majd szombaton este A.G. Weinberger blues zenész, akivel egyebek mellett Singular című könyvéről, valamint vadonatúj, Budapesten rögzített Reborn című lemezéről beszélgetünk.

 
A már említett performansz mellett még egy színpadi produkció lesz, Biró Árpád Levente Kallódás Ellen című drámájának olvasószínházi előadása.
 

Kanyarodjunk vissza a könyvekhez, több kolozsvári író váradi kiadású kötetének bemutatóját kínálja a maraton: Mikola Emese Félrehallgatások című izgalmas regénye a Kincses városban játszódik napjainkban, Lőnhárt Melinda második verskötetével jelentkezik, míg Keszthelyi György, aki rendszeresen publikál a Váradban, egyben versei válogatásának az illusztrátora is.

 
A könyves műhelyek közül ezúttal a magyarországi Pont Kiadó mutatkozik be Szávai Géza író közreműködésével. Lesz egy érdekes páros beszélgetés: pénteken Demény Pétert faggatja új könyvéről Balázs Imre József, míg másnap megfordulnak a szerepek.

 
Képviseli magát a Könyvmaratonon a Fiatal Írók Szövetsége, Gothár Tamás, Korpa Tamás és Barlog Károly olvas fel műveiből. Az olvasók megismerhetik a DráMÁzat pályázat díjra érdemes anyagaiból készült legújabb kötetet is.

 
Mindezek mellett csütörtök este, pénteken és szombaton egész nap, míg vasárnap délelőtt a könyvstandoknál várják az érdeklődőket a Ábel Kiadó, a Bookart Kiadó, az Europrint Kiadó, a Holnap Kulturális Egyesület, a Kossuth Kiadó, a Lector Kiadó, a Naphegy Kiadó, a Noran Libro Kiadó, az Országos Széchényi Könyvtár Kiadója, a Pont Kiadó, a Szigligeti Színház, a Várad Kiadó és a Ventus Libro Kiadó újdonságai.

 

 

Program:

 

Október 4., csütörtök

 
Könyvvásár nyitvatartás: 18.00–20.00

Fehér terem:

17.45  Megnyitó. Czvikker Katalin, Simon Judit, Szűcs László

18,00  Félrehallgatások. Mikola Emese (Kolozsvár) regényének bemutatója

19.00  Az Aletta bárkájától a Makámaszútráig Beszélgetés Szávai Géza íróval, a Pont Kiadó vezetőjével

Fekete terem:

20.00  Dimény Áron színművész (Kolozsvári Magyar Állami Színház) estje

Szigligeti Színház, páholyelőcsarnok

22.00. Ars poetica  Az Élő Várad mozgalom performansza a Színházak Éjszakáján

 

Október 5., péntek

 
Könyvvásár nyitvatartás: 10.00–20.00

Fehér terem:

17,00  A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjainak felolvasása. Közreműködik Gothár Tamás, Korpa Tamás és Barlog Károly

18,00  Lőnhárt Melinda (Kolozsvár) Szaggatott című verskötetének bemutatója

18,45  Demény Péter: A kíméletlen látás. Bánffy Miklós irodalmi portréi (Lector kiadó) Beszélgetőtárs: Balázs Imre József

19,30  Gáspárik Attila: Teátrális világ(unk)? (esszék, tanulmányok)

     Fekete terem:

20,30  Kallódás Ellen – felolvasószínházi előadás Bíró Árpád Levente műve alapján

 

Október 6., szombat

 
Könyvvásár nyitvatartás: 10.00–20.00

Fehér terem:

17,00  Keszthelyi György (Kolozsvár) Beszámoló a látszatokról című kötetének a bemutatója. Közreműködik Szűcs László és Tasnádi-Sáhy Péter

17,30  Derzsi Ákos ismertetője az Europrint Kiadó újdonságairól

18,00 A dráMÁzat IV. pályázat kötetének bemutatója. Házigazda Biró Árpád Levente. Közreműködik Nagy Orsolya

18,45  Balázs Imre József új kötetei (Kirándulás a felhőben; Gellu Naum: Zebegény, a pingvin; Ezeregy mondat). Beszélgetőtárs Demény Péter

Fekete terem:

20,00  Zenés beszélgetés A.G. Weinberger blues zenésszel Singular című kötetéről.

 

Október 7., vasárnap

 
Fehér terem:

11,00–14.00 Könyvvásár

14,00 Zárszó
 
 
 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter