Zárt ajtó




 
 

Gömöri György: Az ajtó monológja. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2017.

 
 

Gömöri György komplex, tudományos értekezések és erős, a legpontosabban talán referenciálisként definiálható líra között feszülő életműve érdekes kiegészítést kapott 2017-ben, Az ajtó monológja című, tenyérnyi méretű verseskötettel. A négy ciklusba szervezett kötet sok olyan írást tartalmaz már, amelyek korábban megjelentek pl. az Élet és Irodalom, a Bárka lapjain, de egyebütt is, ebben a rendszerben történő tálalásuk azonban novum ebben a sajátos, pontos megnevezésekkel operáló, hol jambikus, hol trocheusi ritmusokkal dolgozó, szentenciákkal operáló, kattogó prózavers-világban. Az önéletrajzi vonatkozású, legtöbbször narratív szövegek elolvasása után óhatatlanul egy következtetésre jut az olvasó: ez a versfüzér valamiféle összegzés. Mintha a versek maguk jelölnék meg azt az értelmezést, hogy a lengyel és magyar irodalomtörténetek tudósa, a hajdani és a mindenkori Kelet-Európát egyszerre a Nyugat biztonságából megélő, de ugyanakkor folyamatosan önsorsaként kijelentő Gömöri olyan válogatást publikált, melynek hol homogén stílusa és közvetlen, hol ellenőrizhetően autobiografikus, hol meg bizonytalan, autofikciós vonatkozásai egyértelműen jelzik a válogatást készítő tudatos összegzésre való törekvését. Valószínűsíthetjük, hogy szerzőnk az általa legpregnánsabbaknak tartott verseit gyűjtötte össze? Merjük kijelenteni, hogy lírai önarckép rajzolható ki a verscímekben is jelzett évek, évszakok, hónapok, helyek, személyek közötti (út)vonalak megrajzolásával? Vagy, engedelmeskedve a textus önerejének, engedjük szabadon lüktetni a szabályos szabálytalanságokba feszített verssorokat, nem tekintve azt, hogy milyen kompozíciós szándék, milyen vonatkozási világ bomlik ki belőlük? Vajon az olvasó esik csapdába, ha enged az explicit utalásoknak, és megpróbálja az életet látni az életműben, vagy épp akkor vét, ha nem nyitja ki az önmagukat értelmező allegóriák vers-ajtóit? – l. Egy hontalan éneke ciklus, címadó vers. El lehet felejteni anyánkat? Mit tesz a beszéd az emlékekkel? Ki lehet mondani azt, ami hiányzik, ami túl régóta hiányzik? Ami mindég hiányozni fog? Gömöri versei nem engednek utat, nem nyitnak ajtót a válaszoknak.