.svg)
Elhallgatások és egyidejűségek kapcsolatrendszere. Mózes Attila-konferencia, 2. nap
A 2022-es Bálint Tibor-konferencia után idén a fókusz Mózes Attilára esett. A század hamutartója címmel a Helikon, a Bukaresti Egyetem, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az E-MIL által megszervezett eseménysor méltó párja a korábbi, remélhetőleg hagyománnyá alakuló rendezvénynek. A konferencia második napjának résztvevői ezúttal a KAB székhelyén gyűltek össze, beszélgetések és hallgatások révén emlékezve meg Mózes Attiláról.
A tízórai kezdéssel járó álmos pillantások már az első előadás során eltűntek: az ülést Vincze Ferenc elnöklete alatt Antal Balázs kezdte meg, akinek monográfiája is született a szerzőről, így rögtön a leglényegesebb pontokat érintette. A Mózes-novella „korszakai” címet viselő előadásában az írói világ sarkalatos pontjait érintette, mintegy bevezetőként, megalapozásként szolgálva a többi előadáshoz.
Szajbély Mihály a szürkület átmeneti állapotának gyakori jelenléte kapcsán hívja fel a figyelmet arra a köztességre, a se itt, se ott bizonytalanságára, a kötélen táncolás aktusára, melyek olyan markánsan jellemzik Mózes prózáját. Ebből a perspektívából érdemes lehet a szerző életművét úgy felfogni, mint a köztes létre adott egységes választ, ennek a létérzésnek az absztrahálását. Fontossá válik továbbá az ismertből ismeretlenbe történő elmozdulás, a régi már nem és az új még nem tere és ideje is.
Az eddig elhangzottakra alapoz Bereczki Szende előadásában: Mózes Attila novelláiban megjelenő narratív technikák mentén előbb körvonalazza a korszakot, a harmadik Forrás-nemzedékről értekezve, majd a prózapoétikai eljárások kapcsán ő is megemlíti a műfajiság komplex kérdését, a szövegek hangulatból hangulatba tartó ívét, a beszédmódokra jellemző kettős, beszéd és hallgatás között oszcilláló folyamatosságát, majd pedig rátér a líra és epika terültei közötti átjárhatóságot teremtő nyelvre.
Új az a perspektíva, amit Berki Tímea előadása von be az eddigi beszélgetésbe: a Napsugár munkatársaként két gyermekeknek szóló történet kapcsán beszél Mózes Attila és a Napsugár gyermekirodalmi lap rövid kapcsolatáról, mely izgalmas adalékul szolgálhat az eddigi képhez. Bot Jancsi két története kapcsán azt mutatja meg, hogy Mózes nagyszájú főhőse önmaga számára fogalmazza meg egy történet tanulságát, ezzel sokkal hitelesebbé is teszi a mesét, illetve a francia nyelvlecke más médiumban, de szintén arra reflektál, hogy a nyelv közvetítő eszközként képes áthidalni a két ember közöttiséget.
Az első blokkot Molnár H. Magor előadása zárja: a Megváltás című kisregény kapcsán érdekes kérdések merülnek fel a posztkolonializmus, asszimiláció, Erdély és az indiánok sorsa közötti párhuzam kapcsán. A bemutató egyik legizgalmasabb pontja az, amikor kirajzolódik, miként tereli Mózes Attila a már bevett hagyományt, az „indiánromantikát” valami új, az „indiánrealizmus” felé, s bár a történet végkifejlete tragikus, Unkasz életben marad, ahogyan az erdélyi indiánok újabb nemzedéke is, derül ki a szünet előtti vitából. A beszélgetés filológiai kérdéssel kezdődik, majd Vida Gábor áttér a vándorcigány-csapatok sajátos, zárt világára. Egyed Emese a megváltásbeli gyerekszereplők kapcsán világirodalmi olvasmányélmények hatásának lehetőségeit veti fel, s ez aztán megint az indiánkérdésig vezeti a közös eszmecserét.
A szünet után sokáig érződik még a kávéillat, a nyüzsgés azonban szinte azonnal elhal, amint Antal Balázs, a második blokk elnökének felkérésére Gintli Tibor megkezdi előadását: témája az idegenség megjelenítése a szereplők pozícióján keresztül, mely a mózesi szövegvilágban vagy a szereplők idegenségén keresztül, vagy az olvasó számára különlegesnek, másnak ható világ kapcsán valósulhat meg. A szoros szövegolvasás és példaadás mellett ezúttal is reflektálttá válik a személytelen elbeszélő hangja a mózesi szöveguniverzumban.
Horváth Csaba elemzésében újfent a műfajiság, annak egy határkérdése kerül előtérbe: az általa felkínált perspektíva az irodalmi levél lehetőségeit veszi számba Mózes Attila és kortársai, Bereményi Géza, Esterházy Péter és Tar Sándor esetén.
Ezek után Vincze Ferenc szabadkozással kezd: igyekszik kitölteni a még fennálló réseket, hiszen az eddigi előadások már szépen kirajzoltak egy egységes képet a szerzőről. Az elhangzottak a Történet falkányi kutyával és a Keresztes hadjárat a megmagyarázhatatlan talány ellen novellák összevetése révén világítanak rá arra a poétikusan és tematikusan is összekapcsolódó szövegkorpuszra, amelyben az egyes darabok dialogicitása abban áll, hogy az egyes alkotások világai, hangulatai folyton újra- és továbbíródnak, egymást kiegészítve és folytatva. Az egyes darabokon átderengő motívumok pedig hálózatosságot hoznak létre, így a Mózes-prózák bizonyos értelemben az önmagukba visszaforduló játékok révén teremtődnek meg.
„Hálátlan feladat utolsóként előadni egy konferencián, hiszen szinte mindent elmondtak már” – kezdi saját előadását Bányai Éva, aki kissé paradox módon beszéde által hívja fel a figyelmet a mózesi világot strukturáló sarkig tárt csendre: szerinte az elhallgatás mint a megmutatkozás mögöttisége s ezzel szemben a láthatóvá válás, a rejtély és elrejtettség mind a hozzáférhetőséget, az emberközi kapcsolatok szétcsúszását tematizálják.
Az ebéd előtti korgó gyomrok egyszerre fokozzák és zárják rövidre a vitát, mely majd az asztalok mellett folytatódik: kulcskérdés lesz Bodor Ádám és Mózes Attila kapcsolata. A konszenzus végül az lesz, hogy a kettejük autonóm poétikája mögött húzódó hasonló világérzékelés, a közös tapasztalás az, ami ennyire mélyen rokoníthatóvá teszi kettejüket. Antal Balázs zárszóként rámutat arra, hogy az egyidejűségek a konferencia alatt is érzékelhetők, hiszen ugyanazokról a szövegről mindenkinek sikerült mást mondania, Bányai Éva pedig jelzi, ez a sok irányból való megközelítés a jövőben egy konferenciakötetben válhat kézzelfoghatóbbá. Az utolsó szó jogán Demeter Zsuzsa zárja a sűrű délelőttöt, megköszönve a támogatóknak és kollegáinak a segítséget. A sok név és szervezet felsorolása csak megerősíti bennem: Mózes Attila ezúttal nemcsak szövegein keresztül, de egy közösség létrehozásával is megteremtett egy idegenből ismerősbe tartó szimultaneitást.
