No items found.

Fogak

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 06. (740.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

Csóka Szilárd-Zsolt

A ház teljesen elhagyatottnak tűnik, ám óvatosnak kell lennie. Tudta, hogy bármelyik szobában szembekerülhet a végzetével. Nem hibázhat. Ilyen közel a célhoz már nem hibázhat.

A konyha padlóján kirángatott fiókok, leszaggatott szekrényajtók között evőeszközök, poharak és tányérok szilánkjai hevernek. Semmi élelem. Számtalan fosztogató járhatott itt előtte. A nappali szintén felforgatva. A kanapé felhasított szövetén száraz vérfoltok. Égett könyvek a kandallóban, mellette egy félig szétvert szekrény, benne egy fejsze. Jobb, mint az övé. Ahhoz, hogy magával vihesse, a súlykiegyenlítés miatt, el kell dobnia a sajátját. Sajnálja a jó szolgálatot tett régi szerszámot, de az új egy élesebb hasítófejsze, jóval praktikusabb kialakítással, ami görcsös rönkök darabolásánál jól jöhet. Nem beszélve arról, ha az ember a felé csattogó fogak gazdájával akar elbánni. Miután ellenőrizte a nappalit, a kanapét a bejárati ajtóhoz tolja, a rögtönzött barikádot két fotellal erősíti meg. Az ablakok bedeszkázva, odakint sötétedik. Szerencsét próbál a lámpakapcsolóval, de hiába. Az elején még talált olyan menedékeket, ahol működött a villany. Elektromosságra már csak a napelemes épületeknél volt némi remény. A fény mellesleg másokat is oda csalogathat. Két gyertya és egy zseblámpa, ennyi, amit használhatott. Tüzet is rakhatna a kandallóban, de túl kockázatos. Az emelet felderítése előtt visszamegy a konyhába. Az életfunkciói romlottak, kiszáradt. A mosogató csapjából felbuggyanó zavaros vizet egy koszos, A Legjobb Apának feliratú bögréből issza meg. Előveszi a zseblámpát. Az erős fénykört követve felmegy az emeletre vezető lépcsőn. Egy szűk folyósóra ér, kétoldalt egy-egy zárt, a végén pedig egy nyitott ajtóval. A fejszével megütögeti a falat, hátha a zajra megindul valami a sötétből. Kivár, semmi nesz. Idegei megfeszülnek, a gyomra összerándul. Egy pillanat múlva berohan a szobába. Körbepásztázza a fénnyel a falat, a tapétán karmolásnyomok. Koszlott matrac a padlón, plüssmackó rajta, ezen kívül még egy komód a teljes berendezés. Bezárja maga mögött az ajtót, a félfán vonalak, mellettük a jelzés, Sam 3 éves, Sam 4 éves, Sam 5 éves, Sam 6, 7 és 8 éves, ez az utolsó. A komód fiókjaiban gyerekruhák, a zoknik között egy fényképet talál. Egy mosolygó kisfiú a szüleivel a medencében, nyári kert a háttérben, valaki a grill fölött húsokat forgat, a nagypapa lehet, és a nagyi lőtte a képet. Elképzeli, hogy mi történhetett velük ezután. Sam valószínűleg nem menekült meg. Talán még megélte a kilencet. Hirtelen valami zörgést hall odakintről, kimegy a szobából, majd a lépcső felénél megáll, fülel. A hangok a bejárati ajtó felől jönnek. Itt vannak, próbálnak bejutni, villan át az agyán, miközben visszarohan az emeletre, hogy ellenőrizze a két kihagyott ajtót. A másik szoba teljesen üres, leszámítva egy hátrahagyott macska oszladozó tetemét. A baloldali ajtó pedig a fürdőszobába nyílik. Egy üveg arcszeszen fölül semmi más használhatót nem talál. Tudja, mit kell tennie. Lerohan a lépcsőn, látja, hogy mozog a barikád, nekifeszülnek az ajtónak, ami néhol már felhasadt. A szeszt szétlocsolja a kanapén, majd begyújtja. Ez majd lelassítja őket. A tűz gyorsan továbbterjed, a bejárat lángokban áll és égnek a megmaradt függönyök a nappaliban. Visszahúzódik a lépcsőre, a szíve a torkában dobog, zúg a füle. Egyre dühösebbek, betörik az ajtót, néhányukat megállítja a tűz, de rengetegen vannak. Támadói hörögve rontanak rá. Kettőt az új fejszével intéz el, egy harmadikat visszarúg a lángok közé. Ismét hárman támadnak, egyre feljebb hátrál, a füsttől romlik a látása. Valaki megérinti a tarkóját. Gyere ebédelni, mondja az anyja mögötte. Ő meg csak hadonászik a fejszével, hasztalan. Lábon harapják, lerántják a lépcsőn, az életét jelző csík fokozatosan pirosba vált a monitor sarkában, szétmarcangolják, game over. Jaj, anya, most miattad meghaltam!


Barcsai László 1988-ban született Miskolcon, jelenleg is ott él, kulturális és irodalmi szervezőként dolgozik. 2008 óta publikál, az Orka Csoport és a Slam Poetry Miskolc alapítója.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb