.svg)
A hit, az Isten keresése európai kultúránk egyik nagy állandója, egy olyan kultúráé, amely ennek a törekvésnek a hol megengedő, hol teljesen elutasító kritikáját is már rég magába építette. De ettől nyitott és igazi kihívásokkal teljes ez a keresés, egy megnehezített terepen (nevezzük életnek) felelni a bizonyosságot nagyobb megelégedést nyújthat, mint az, ha egyszerűen besétálunk a szélesre tárt főkapun. Nem beszélve arról, hogy mennyire nagy kihívás ezt a keresést egy „írói-költői projekt” tárgyává tenni, amikor nem elég csak a szív és az ész lüktetését, impulzusait követni, hanem meg kell találni ennek a nyelvét és a formáját is, majd az egészet egy kötetbe szerkesztve át kell nyújtani az olvasónak.
Erre a kísérletre vállalkozott Lövétei Lázár László új kötetében, s hogy nem árul zsákbamacskát, azt már a könyv hátsó borítóján is világosan felfedi, Pascal Gondolatok című művének 194. töredékét kommentálva. Pascal, a racionalizmust provokáló módon, értelmes embernek azt nevezi, aki vagy szolgálja az Istent, vagy tiszta szívvel keresi. Ebből a szerző, kellő szerénységgel, a témával való kínlódást tartja a sajátjának, ennek a lenyomatának tartja könyvét, amiben szerencsére – megnyugtatnám a szerzőt és az olvasót is – több minden van a kínnál, hisz egyrészt játékosság, találékonyság, igazi megrendülés, másrészt következetes építkezés, nagy műveltséganyag, költői tudatosság mind-mind kiolvasható belőle.
Ami biztos: a kötet hangoltsága „lövéteis”. Azt hiszem, egy terjedelmes és markáns életmű esetében nyugodtan lehet jelzőként is használni a szerző nevét. Megtettük ezt más neves alkotók esetében is. S hogy mitől „lövéteis” egy szöveg? Ha egyszerre szatirikus, gúnyos, ironikus, darabos, nyers akár, de ugyanakkor őszinte, egyenes, érzelmes (sose érzelgős) is. Meglátni az ágyban Krisztus arcának lenyomatát a feleség párnáján, s megkérdezni, hogy nem „buziság”-e ez, s mindezt a kötet egyik kulcsversében (80.), majd továbblépni, és megfogalmazni egy férfi legszebb vallomását, amit egy feleségnek átnyújtani lehet [(„Ne haragudj, / Igyekszem majd nem összekeverni a dolgokat, / Nagyon szeretlek, / Ne haragudj, / Ne haragudj.” (80.)] – mi lenne ez, ha nem az alantas, a közönséges és a fenséges, emelkedett egybetartásának a képessége, amiben bővelkedik Lövétei életműve.
Ezek a minőségek nyelvi-formai lehetőségekké növik ki magukat, amelyekben szinte dúskál a kötet, változatos versformákat, megszólalásmódokat eredményezve. Mert egy dolog a szándék, de ami igazán érdekelhet minket, az a mód, azaz annak megtapasztalása, hogyan lehet a hitkeresést ma érvényes költői eseménnyé tenni. Innen egy szintéziskötetnek látom ezt a könyvet, ami több ezt megelőző kötet törekvését és kivitelezését is magába építette. Egyszerre van benne a Két szék között vallomásossága, a Zöld ökolírája, a klasszikus formákkal való játszás, ahogy a Feketemunka tematikus, szerteágazó építkezése is világosan kivehető.
A kötet súlypontját a cím világosan jelzi. A Lukács evangéliumában olvasható Zákeus története képezi a könyv szerteágazó kiindulópontját (Lk 19,1–10), aki egy gazdag fővámszedő volt Jerikóban, s aki azért, hogy a tömegben meglássa a városba érkező Jézust, felmászik egy fügefára. Ennek a történetnek a szétírása képezi a kötet tulajdonképpeni gerincét, a középső hosszabb ciklust, amit öt-öt vers keretez.
Későbbre hagyom a keretversek bemutatását, most csak a kötetcímet is adó ciklusra fókuszálok. Ez a ciklus egy majdnem koherens narratív szállal rendelkezik. Találkozni Jézussal egy fügefán – mit jelenthet? Önfeledt, felszabadító játékot ebben a kötetben. A szerző megvilágító gesztussal elsősorban Zákeus kitalált görög rabszolgájának, úgynevezett Tektónnak a szemével láttatja az eseményeket. Én ebbe a választásba belelátom a görög és a keresztény (a pogány és a hívő) világ különbségének az érzékeltetési szándékát. Nem lehet véletlen, hogy a könyvben a Biblia mellett az Iliász a legtöbbet idézett szöveg, ahogy az antik verselési formák gyakori használata is ebbe az irányba mélyíti el a könyvet. A megváltástörténet csak görög szemmel lehet komédia. Tektón (megkockáztatom: a szerző alteregója) tulajdonképpen a közvetítő. „Jézus tényleg a lélek Akhilleusza” (31.) – állítja, miáltal – talán ez lehet a kötet tulajdonképpeni tétje – megképezi a két világ között az átjárhatóságot. Az alakja biztosítja az átjárást. Mert nincs semmilyen nagy reveláció a kötetben, Paulusból Saulusba való áttérés. Csak Zákeus története mesélődik el, ironikus felhangokkal, kiszólásokkal, játékos betétekkel, különböző nézőpontok mozgatásával, miközben azért minden kifejeződik, leíródik, ami lényeges a hit ügyében. Mintegy lövéteiesen – teszem hozzá.
De nem csak ez a két világ közötti átjárhatóság a tét. A fák sem maradnak érintetlenül a kötetben. Itt is a közvetítési szándékot véltem kiolvasni. Nem véletlen, hogy a kötet címe is elsősorban a fát, a fügefát lépteti elő főszereplőnek. „Valami fojtogatja a Kertet” (21.), jelenti be a Majomszózat című vers, amibe csak erőltetve lehet beleolvasni a napjainkban különben jogosan divatossá váló ökofilozófiai fordulatot. A Kert sokkal inkább azt a helyet jelöli, ahol ember, növény és állat egy valamikori ősképzetben harmonikusan együtt tudott létezni. Ebből a Kertből, saját mérhetetlen tudásvágyától űzve, szakadt ki valamikor az ember, hogy most a hit balzsamát óhajtva megpróbálja feloldani a kiszakítottságból fakadó szorongását és elveszettségét. Ennek a Kertnek az egyik eleme a fügefa, amit én egy emeltyűnek képzelek el, amely a hit kapujáig emelhet bennünket. Mert én a legvégén a fáról meglátott isten költői képével maradtam. Nem gondolom, hogy az összes konzekvenciáiban fel tudnám tárni ennek a képnek a mélységét, de hogy lenyűgöző, sőt reménykeltő, az biztos.
Hiszen a falevelek is zászlók Isten milliárdnyi papírhajóin (94.).
Drámaiságot azonban a keretversek révén nyer a kötet. A személyes érintettség indexei ezekben a versekben járják át leginkább a könyvet. Feleségnek meg a szerző kisfiának, a kilencéves botanikusnak ajánlott versek, a valamikori rákbetegség (a Két szék között tulajdonképpeni témája) megidézése, Medve-ország, a székely táj elemeinek felsorolása: mindezek összessége képezi meg azt az érzelemgazdag világot, amibe mintegy beékelődik a krisztusi történet átirata.
És mondjam ki a végén: megrendített a kötet. A hitetlent a hit keresése. Két erős benyomás támadt fel bennem már a kötet első, elemi elolvasása után. Amit az utólagos értelmezői munka csak elmélyített. Arról nem tudtam meg semmit, hogy hisz-e Istenben a versek lírai alanya, de hogy mennyire mélyen vágyik rá, arról meggyőzött. Megrendítő volt átérezni ezt az elemi vágyat, ami, mint a basso continuo a barokk muzsikában, átjárta az egész könyvet. Arra gondoltam: ez hitnek se semmi.
Vannak könyvek, a kitüntetettek, amelyekhez az irodalomkritika kevés.
Lövétei Lázár László: Zákeus fügefája. Kalligram–Bookart, Budapest–Csíkszereda, 2023.
