Társaim

Volt egy nő, úgy hívták, Evelin.

Túl volt már jóval az elemin.

Néztük, hogy integet,

Lépi a szinteket,

S túltesz a legények elejin.

Volt egy úr, úgy hívták, Zágon.

Homályban élt rövid távon.

Így aztán, nem fura,

Átnyergelt hosszúra,

És ahogy fest, az egy álom!

Volt egy úr, úgy hívták, János.

Gondolta, hű, de lakályos

Amott a Főtéren

Járólap, kő, kérem,

S ettől lett hangos a város.

Volt egy nő, úgy hívták, Zsuzsanna.

Mit szólalt, nem volt egy hozsanna,

Értően kritizált

Mindent, mi odaállt

Útjába, de most már rohanna!

Volt egy nő, úgy hívták, Dórika.

Tudta, hogy miről kell szólnia

Esszének, eposznak,

Dalnak, mit lehoznak,

S rendben volt mindig a holmija!

Volt egy úr, úgy hívták tán, hogy PAZS.

Tudta, hogy miért nem úgy volt az,

S azt is, hogy ott éppen

Ki jött rá, ki még nem,

És ki csak legyintett, hogy „lófasz”.

Volt egy úr, úgy hívták, Benjámin.

Mindenki mondta, hogy de fájin’!

De ő csak búsongott,

Mellkasa is kongott,

S tűnődött gyötrelmek fajtáin.

Volt egy úr, Fischernek hívták.

Szemei is voltak, nyitvák,

Melyekkel, ha nézett,

Látta az egészet,

De főként a titkok titkát.

Volt egy úr, úgy hívták, Karácson’.

Rajta volt millió plakáton.

De ő csak rágódott,

Hogy egyről levágódott.

Disznóság ez, kérlek alásson!

Volt egy hölgy, egészen egyedi.

Mesés keresztneve volt neki,

Pár pompás testőre,

Félszemű festője,

S hőse, ki ment a hont menteni.

Volt egy úr, neve Balázs volt.

Bonyolult dolgokat ácsolt.

Estétől hajnalig

Eljutott Bagdadig,

S szépen szólt, bárkire rászólt.

Volt egy nő, úgy hívták, Ozsváth.

Volt nála leander, rozs, mák,

Szívében szemérem,

Csillag a szemében,

S a beszéd hevében – nos, hát…

Volt egy nő, úgy hívták, Mirijám.

Nem volt ő se ész, se szív híján,

A dolgok s világok

Közepébe vágott,

Nézte csak Murphy, a Kiliján.

Volt egy úr, lakhelye Lövéte.

Tudta, hogy mi az a köszméte.

Tudta, sőt látta,

Hogy mi a poszáta,

S a Csíki-medencét is ösmérte.

Volt egy nő, úgy hívták, Mária.

Zakuszkákon kellett hálnia.

Hát nem volt hely, mégsem

Tündérszép Erdélyben

Jobb, mint e kamara-pátria?

Volt egy nő, úgy hívták, Júlia.

Vallatták, hogy kedvenc sulija

Melyik, de nem mondta,

Hiába, hogy oda

Járt mindkét gyönyörű lányfia.

Volt egy úr, úgy hívták, Serestély.

Harcba szállt félholdért, keresztért,

Fű-fáért, virágért,

Kutyáért, macskáért,

S nem mondta, elég volt, eressz, hé!