.svg)
Ám Kelta Seneca azután sem nyughatott többé, hogy túl volt az életveszélyen. Fejét mindegyre az Isten-fennsík felé kapkodta, idegesen hegyezte a füleit, mintha onnan titkos üzeneteket várna.
Repülni késztet a belső látomás, / de a szél dermesztő.
Lengjen körül minket az ignorancia áldása, a legyintés nagylelkű adománya. Ez az, ami végül is eddig hozott. És továbbvisz még egy darabig. Át ezen a mai napon is.
altasd el a hintalovat, / hogy holnap újra meséd része legyen.
Kinyújtom a nyelvem, mint egy teve, hogy lenyaljam az izzadságot a bajuszomról. Abból állapítom meg, hogy ittam-e elég vizet, hogy mennyire sós.
