Kritikák, esszék, tanulmányok, jegyzetek.
Ma már szegény költők is félnek a természetben. Neurotikus verseket írnak a természetben, ha ki mernek menni egyáltalán. De inkább kocsmákról és városokról írnak, valamint a vágyról.
Tekintedezs barátom hölgyem, uram, hagyj szólídzsam meg magát imigyen, nem előre decsiziálni, a kinek izs irom a levélt.
Bánffy Miklós írásait immár bő száz éve mindegyre újra felfedezi magának a magyar (és most már bátran mondhatjuk, nemzetközi) közönség.
Egyrészt ösztönös, veleszületett értékekről beszélhetünk, másrészt egy olyan szellemiségről, amelyet teljes nemzete javára remélt újból és újból példaként, járandó útként felmutatni.
1945. február 13-án eldördültek az utolsó lövések a több mint másfél hónapon át ostromlott Budapesten, s Bánffy Miklós családjával március 8-án már útra kelt vissza, Erdélybe.
Hurrá és evoé! Végre valaki ráhibázott! Mert ez a színtiszta igazság. A költő akkor születik, amikor meghal, akkor hal meg, amikor születik!