.svg)
Szerkesztőségi netnapló: pandémiáról, szerkesztőségi életről, álmokról és irodalomról.
De maga az a tény, hogy nagy valószínűséggel az utolsó Hátsó ablakom írom a Helikon online-ra, hisz ez a szerkesztőség belső rovata, messze sodor saját halálaimtól.
Anyám szerint Ildi nem kolontos, hanem kiskurva. Így, egybe. Lám, hány fiú, lám, az éjjel is hánykor ért haza. Hallotta! Hogy néz már ki. Csupa festék. Meg a köröm.
Felszívja a fehér folyadékot. Levegő ki, készen is állunk. Levegő bent, lapulunk. Hogy ki az első. Ki a soros. Miért nem a másik. Miért én. Anyánk kétszer is beszól. Még türelmesen.
A suszter, aki öreg. Tényleg öreg, a suszterek, akik még vannak, mind öregek.
Szemmagasságban a pult teteje, rajta nagy, zöld mérleg. Barna papírtölcsér, kis fémlapát, a mérlegen apró fekete súlyok. Billen a nyelv, zörögnek a barna kakaós cukorkák.
„Osztrák extrémsportoló”, írják róla a hírforrások, és mi tagadás, valóban az volt
