.svg)
Tárcák, karcolatok arról, hogy milyen. Botházi Mária rovata.
Mit, most mondd meg, mit? Azt? És azzal mit? Egyem magára? Minden nélkül? Árván? Szűzen? Azzal?? Na ne! Azt már nem, az már három napja
Ha hívom, nem válaszol. Mindig le van halkítva. Akkor mire való a telefon? Mire? Arra való. Hogy engem érjenek el folyamatosan, arra. Mindegyre csak pitty. Ha nem nézem meg az üzeneteket, hívnak.
Akkora szíve van, hogy hatalmas. Az a baj, az a nagy szíve. Az. Nem tud nemet mondani. Jönnek a szomszédok is állandóan, hogy Feri. Leszakadt a polc, Feri. Megjött a mosógép, vigyük fel, Feri.
Az életünk eléggé nehéz, amióta olvasta az újságban, hogy nem nagyon vannak írónők Erdélyben – volt valami irodalmi pályázat és úgy derült ki.
Szabó József szorongva lépett be a háziorvosi rendelőbe. De ez teljesen természetes volt számára, minden rendelőbe és minden hivatalba szorongva lépett be, mint a kelet-európai polgárok általában.
Ma már szegény költők is félnek a természetben. Neurotikus verseket írnak a természetben, ha ki mernek menni egyáltalán. De inkább kocsmákról és városokról írnak, valamint a vágyról.
