Kontextualizálás és praktikum: Bánffy Miklós kisprózájának új angol fordításairól

Bánffy Miklós írásait immár bő száz éve mindegyre újra felfedezi magának a magyar (és most már bátran mondhatjuk, nemzetközi) közönség. Első kritikusai a Kisbán Miklós szerzői név mögött fedezik fel Bánffy személyét: a Naplegenda című drámáját „modern írásként” üdvözlő Ady Endre 1906-ban már a név és a társadalmi osztály paraméterei között próbálja kijelölni a szerző helyét, amikor leszögezi: „Ki lehet ő? Kisbán Miklóst pszeudonimnak hírlelik. Ugyancsak hírlelés szerint Kisbán Miklósról: gróf Bánffy Miklós volna. Akárki, komoly irodalmár…” A Kisbán-szignó felfedése, a Bánffy-művek „társadalmi olvasata” a következő évtizedekre meghatározza a recepciót, így a szerzői életrajz egyes elemei (Bánffy politikai karrierje, az Operaház intendánsaként végzett munkája, festői, díszlettervezői munkássága) textualizálódik, részévé válik az irodalmi recepciónak. A negyvenes évek elején, a korszakra egyébként jellemző újrakiadások, újraolvasási folyamatok kapcsán történik meg az átmenet a szerzői név alapján történő olvasástól egy szövegközpontúbb olvasás felé. A kritikák, recenziók itt már egyszerűen Bánffy Miklós műveiről szólnak (tehát mind a Kisbán szerzői név, mind pedig az adott társadalmi osztályhoz való tartozás – gróf – funkciót veszít, háttérbe szorul a szövegértelmezésekkel szemben).

A Bánffy-életmű lezárulását követő évtizedek kényszerű és méltatlan hallgatását a kilencvenes évektől ismét egyfajta „újrafelfedezés” követte, amelyben egyaránt szerepet kapott Bánffy jellegzetes írói stílusának értelmezése, modern irodalmi kánonba való beillesztése és (különösen az Erdélyi történet esetén) egyfajta jó értelemben vett olvasói nosztalgia is egy végleg eltűnt és talán értelmezésre váró korszak iránt. A kilencvenes–kétezres évek újrakiadásaival többek között a kolozsvári Polis Könyvkiadónak is köszönhetően a Bánffy-életmű teljessége ismét elérhetővé vált a magyar olvasó számára. Ugyanakkor az ezredfordulótól kezdve az Erdélyi történet angol, francia, holland, német, spanyol, olasz és román kiadásain keresztül immár Bánffy nemzetközi olvasottsága is egyre több izgalmas kérdést vet fel. Elsősorban azt, hogy miként hidalható át az időbeli, kulturális távolság, milyen fogódzókat talál saját irodalma felől olvasva a nemzetközi olvasóréteg, hiszen a 21. századi olvasó számára nagyon távoli és számos kulturális, történeti, társadalmi háttérismeretet igénylő világról szól Bánffy monumentális regénytrilógiája.

A közelítés egyik eszköze éppen a kontextusba helyezés lehetne, az a gesztus, amellyel a trilógia gyakran Tolsztoj vagy Lampedusa monolitikus regényvilágához hasonlított kötetei mellé odahelyezi a Bánffy-kispróza tematikailag jóval összetettebb, színesebb, és így talán a jelen felé több kapcsolódási pontot biztosító világát.

A Pushkin Press által 2020-ban kiadott The Enchanted Night után (amely a címadó és a magyar recepcióban leginkább kisregényként hivatkozott utolsó, 1946-os Bánffy-írás, a Bűvös éjszaka mellett tizenegy elbeszélést tartalmazó feszes kisprózakötet), 2021-ben két újabb Bánffy-kisprózakötet jelent meg angol nyelven, ezúttal az útikönyvekre specializálódott Blue Guides sorozat részeként. A Blue Danube sorozatcím alatt megjelenő könyvek célja Közép-Európa irodalmának, kulturális örökségének megismertetése az angol nyelven olvasó közönséggel. A praktikum a kötetek megjelenésén is érzékelhető: a kis formátumú, puha kötésű, tenyérbe-táskába simuló könyvecskék igazi utazást kísérő, az utazás élményét kiteljesítő könyvtárgynak készültek. A The Monkey and Other Stories és a The Remarkable Mrs. Anderson egyaránt Thomas Sneddon fordítása, aki a kötetek fülszövege szerint jelenleg az Erdélyi történet (újra)fordításán is dolgozik. (2022-ben ugyancsak az ő fordításában jelent meg Zoltán Gábor Orgiája is.)

A kontextualizálás és a praktikum jegyében az elbeszéléskötet magyarázó jegyzetekkel és fordítói előszóval egészül ki, amely (az angol olvasónak az Utas és holdvilág/Journey by Moonlight sikere nyomán már ismert Szerb Antal kritikai észrevételeiből kiindulva igyekszik elhelyezni Bánffy prózaírói munkásságát, kijelölni stílusának, témaválasztásának jellegzetességeit.)

A The Remarkable Mrs. Anderson a szerzőt, fordítót ismertető rövid borítószövegek mellett Thomas Barcsay torontói történészprofesszor (ugyancsak Bánffy-leszármazott) utószavával zárul, egy kisesszével, amely bemutatja Bánffy Miklós életét, és ezúttal irodalmi munkásságán túlmenően, politikai szerepét, valamint a térség történelmének fontosabb pillanatait is megvilágítja.

Ez utóbbi kötetcím rávilágít a fordítás örök kihívására: hogyan helyezzünk át egy szöveget egy nyelv és kultúra világából egy másikba úgy, hogy az új közegbe illeszkedni tudjon, ugyanakkor megőrizze az eredeti értelmét, hangulatát? Ezúttal a Mrs. Anderson név mögött az Est-lapok bűnügyi riporternője, Radák Mária rejtőzik, akit a történet szerelmes narrátora becézget Milolunak (vagyis azon a néven, ami a magyar eredeti címét adja). Persze minden fordítói döntés egyúttal megerősít vagy elvet egy értelmezést, így a becenév elsősorban századfordulós szerelmi történetként, míg a The Remarkable Mrs. Anderson inkább krimiként, kalandregényként kínálja olvasásra ugyanazt a szöveget. Bánffy kisregénye, a Szépművészeti Múzeumból fényes nappal ellopott Leonardo-festmény és a nemzetközi műkincshamisító hálózat leleplezésének története voltaképpen hibrid műfajú, ha krimiként nem is mindig állná meg a helyét, könnyed, kalandos olvasmányként mindenképpen. A műkincstolvajok (és részben saját érzéseik) elől menekülő szerelmesek története a mai olvasót egy olyan világba viszi vissza, ahol gazdag művészek, unatkozó turisták és galád bűnözők roskatag palotákba járnak műkincseket vásárolni, az emberek cikornyás névjegyeket küldenek, és a késő esti órákban el lehet vezetni Palermóból Messinába anélkül, hogy szembejövő autóval találkozna az ember. A már-már idilli világ hátterében azonban fel-felsejlik a harmincas évek fasiszta Olaszországának jóval sötétebb, fenyegetőbb légköre is, zsarolások, megalkuvások, nyomtalanul eltűnő emberek.

A The Monkey and Other Stories kilenc elbeszélést gyűjt csokorba időben Bánffy korai, Farkasok című (az 1914-es, A haldokló oroszlán című kötetében megjelent) remek novellájától az 1946–47-ben az Utunkban közölt Beszéljünk semmit! című anekdotasorozat-részletekig.

(A kilenc szövegből négy alig egy évvel korábban Len Rix fordításában a The Enchanted Night című kötetben is helyet kapott. Mivel valóban a Bánffy-kispróza emblematikus műveiről (A császár titka, Farkasok, A fertőzött planéta és a Helena Spártában) című szövegekről van szó, a kötetbe helyezés, újrafordítás döntése végső soron indokolható, bár talán érdemes lett volna megragadni ezt a szerencsés alkalmat arra, hogy az angol nyelvű Bánffy-életmű újabb szövegekkel gazdagodjon.

A szűk válogatás így bepillantást nyújt abba is, hogyan mutatja be Bánffy sűrű, lélektani folyamatok ábrázolását utalásszerűen alkalmazó kisprózája az egyszerű emberek (gyakran havasi román parasztok) világát (Farkasok, Lememámé), de a hangsúly inkább a nemzetközi kulturális utalásokkal átszőtt, a múlt egy-egy szeletét szecessziós díszítettségű elbeszélésekben (Heléna Spártában, A császár titka, Haláltánc) vagy anekdotikus történetekben (Beszéljünk semmit!, A majom, Valahol) ábrázoló Bánffyra esik.

Mintha valamelyest visszatérne a korai Bánffy-recepció életrajz-központúsága, amennyiben a nemzetközi porondon otthonosan mozgó diplomata, a több nyelven beszélő, több európai kultúrát otthonosan belakni tudó, kiemelkedő műveltségű világfi, a kozmopolita művész-szerző alakja kerülne előtérbe.

A fordításban a novellák nyelve az eredetivel (vagy esetenként a Len Rix-féle változattal is) összevetve mintha egyszerűsítésre, tömörítésre törekedne. Remekül példázza ezt a Farkasok emblematikus nyitóképe: „Tél volt. Vastag hó borította az erdélyi hegyeket, völgyeket. Vaskos sapkát rakott a gombaforma oláh viskókra – fehér gomba lett a fekete gombákból, puha bundát vetett végig a hegyoldalakon, beporozta csillámokkal az erdőt, ellepte, eltakarta a sarat, fagyott göröngyöt és lenn a Maros-terét vakító fehér tengerré változtatta.”

A magyar eredeti három, fokozatosan növekvő terjedelmű mondatból áll. A lakonikus, kétszavas kijelentés előbb egy rövid állításban bomlik ki, majd egy többszörösen összetett, plasztikus leírásban, amely az idő (tél) mellett térben is elhelyezi a történetet.

A Len Rix-féle fordítás igyekszik szemantikailag nagyon pontos lenni, és részben megtartja a magyar szöveg tagolását, a mondatok hosszának fokozatosan táguló kamera-látószöget idéző fokozatos növekedését.

Thomas Sneddon fordításában ez a dinamika talán kevésbé érződik, viszont az egyetlen szóra tömörödő nyitómondat és a két összetett mondatra felbontott körmondat részletezőbb, a vizualitásra erőteljesebben alapozó, ugyanakkor érthetőbb, világosabb szöveget eredményez.

„Winter. Snow fell heavily upon the hills and valleys of Transylvania and upon the high-domed, thatched cottages of the Vlach peasants. It fell upon the rocky mountainsides, softening their jagged ridges, and strewed the deep forest interiors with numberless glistering diamonds. The normal confusion of earth, rocks and weeds lay hidden beneath the falling flakes, and the Maros valley was transformed into an unbroken expanse of purest white.”

A bekezdés ugyanakkor a Vlach szó kapcsán kiegészül egy hosszabb végjegyzettel, amely ismerteti az olvasóval a novella hátteréül szolgáló Horea-féle parasztfelkelés történetét, a Vlach kifejezés eredetét és jelentését, illetve azt, hogy a 18. században játszódó történetről lévén szó, az anakronizus elkerülése végett használja a fordító a ma használatos „román” kifejezés helyett.

Bánffy Miklós kisprózájának két új kötete úgy nyújt betekintést a Bánffy-életműbe, hogy annak „kozmopolita” voltát hangsúlyozza, elsősorban a témaválasztáson, geolokáción keresztül. A cselekmények beazonosítható tere lehet a francia királyi udvar, Spárta vagy Velence, a szereplők származása feltűnően sokszínű: skótok, angolok, olaszok, svédek, franciák, osztrákok, uralkodók, diplomaták, üzletemberek, sőt kémek mozognak otthonosan egy tág európai világban, ahol minden otthonossága ellenére a gyanútlan szemlélő minduntalan szimulákrumokba, díszletekbe, imitációkba botolhat.

Az árverés előtt magángyűjteménye egy részét saját kastélyában közszemlére bocsátó olasz grófról kiderül, hogy műkincshamisítók által felfogadott színész, a könyvtárban elmélyülten imádkozó abbé, voltaképpen biztonsági őr, a különc bogárgyűjtő diplomatáról pedig kiderül, hogy kém: tárgyak, emberek, helyzetek mintha mind magukon viselnék valamennyire a színpadiasság jegyét.

A 21. századi (némi túlzással akár Z generációsnak is nevezhető) olvasó számára könnyen megismerhető Bánffy Miklós-képet vélem felfedezni a Blue Danube sorozatban megjelent kisregény és elbeszéléskötet oldalain: egy színes, villódzó, könnyen befogadható, szórakoztató, de azért kontrasztként komorabb színeket is megőrző, színpadiasságát büszkén felmutató világot.

‍

Miklós Bánffy: The Remarkable Mrs. Anderson. Blue Danube, 2021.

Miklós Bánffy: The Monkey and Other Stories. Blue Danube, 2021.