„Egyszerűen csak hiszünk a versben” – A költészet Besztercére látogat (első rész)

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg Besztercén a Poezia e la Bistrița nemzetközi költészeti fesztivált. A meghívottak között horvát, magyar, spanyol és szerb költők is helyet kaptak.

Az erdélyi kisvárosban július 3–6. között két esemény fut párhuzamosan: a lábtenisz Európa-bajnokság és a Poezia e la Bistrița nemzetközi költészeti fesztivál. Dan Coman főszervező szerint mindkét műfaj furcsaság a maga módján, de mindkettőnek akad bőven közönsége is. A folytatásban az irodalom kerül fókuszba – lábteniszről majd máskor.

Gavril Țărmure fesztiváligazgató egy fejből idézett Ion Mureșan verssel köszöntötte a résztvevőket (később Dan Coman sóhajtozva bevallotta, hogy tizenhét éve arra vár, hogy G.Ț. az ő versét fújja kívülről), amiben többször is elhangzott a buchețel parfumat de trandafiri[1] sor. A refrénszerűség életre kelt a fesztivál két díjának átadásakor (az év szerkesztője Lucia Popovici, az Alice Books kiadó alapító vezetője, az év könyvkereskedője pedig a kisinyovi Cărturești dolgozója, Diana Mihuță) – a két jelöltet illatos virágcsokrokkal jutalmazták, amik olyanok voltak, mintha a versből ugrottak volna ki. A könyvek ki- és eladásával kapcsolatos programrész lényege legjobban Dan Coman visszatérő szófordulatával foglalható össze: nu dați banii pe prostii, luați cărți de poezii.[2]

Az est első felolvasóját Marin Mălaicu szólította színpadra: Andrés García Cerdán (Albacete, 1972) költő, esszéíró, egyetemi oktató hatalmas mosollyal és egy buenas tardesszel üdvözölte a közönséget, majd teljes megtörtséggel elmondta, hogy a felolvasott szövegeket nagybátyjának ajánlja, aki azelőtt néhány órával hunyt el. A második a sorban Cătălin-Mihai Ştefan (Tekucs, 1979) román költő, a Junimea XXI. olvasóműhely vezetője volt, aki a színpadon ígérte meg szerkesztőjének és magának, hogy idén befejezi elkezdett kötetét – észben tartjuk. Marin Mălaicu úgy vezette fel Nick Făgădart, a kolozsvári Luna Amară rockzenekar énekes-dalszerzőjét, mint akinek helyzetét mélységesen átérzi: mindig szeretett volna jó versekért járó díjat kapni, és íróként, költőként is felkerülni a romániai irodalom térképére, de csak fordítóként jutalmazták. Nick bármilyen jó költő is legyen – mondja Mălaicu – mindig a Luna Amară zenészeként fogjuk számon tartani.

A Poezia e la Bistrița főszervezői sosem uralkodó paradigmák, sablonok alapján választják ki a fesztivál meghívottjait: egyszerűen csak hiszünk a versben és a kiemelkedő kötetekben – magyarázza Dan Coman. Egy felderítőcsapathoz hasonlóan vadásszák az egyedi, hiteles hangokat, így került a legfiatalabb költővendég, Sorina Rîndașu (Szucsáva, 2003) is Besztercére.
Az est utolsó felolvasója, Rosa Berbel (Sevilla, 1997) népmesés kalandokba keveredve érkezett Drakula földjére (nem ér nevetni, mert mi is nagyrészt annyit tudunk, hogy Don Quijote), átszállásokkal, háromórás várakozásokkal nézett szembe, de végül megérkezett Besztercére, ahol második kötetének néhány versét olvasta fel. Az estét a BartolomeyBittmann osztrák komolyzenei páros zárta. Klemens Bittmann (hegedű és mandolin) és Matthias Bartolomey (cselló) egyórás koncertjét kétrendbeli álló taps követte.

A napvégi szocializációs körök során Marin Mălaicu a fesztivál egyik központi eseményét, a fiataloknak szóló líraműhelyt ajánlotta nekünk. Dan Coman a visszatérő résztvevők látványos fejlődése kapcsán a fiatal Alex Frandeșt emelte ki, aki tavaly már elsőkötetes szerzőként olvasott fel a fesztiválon.

A Poezia e la Bistrița második napjának reggelén, hajnali 9-kor több mint húsz álmos, nyújtózkodó középiskolás és egyetemista várakozott a besztercei zsinagóga udvarában (ami egyébként tizenhárom egymást követő évben a fesztivál fő helyszíne volt). Idén két jászvásári romántanár, Emil Munteanu és Nicoleta Munteanu voltak a líraműhely felelősei, akik az ALECART rendhagyó kulturális projekt vezetői is egyben. A workshop július 4-én és 5-én, két részben zajlik: az első alkalmat ráhangolódásra szánták a műhelyvezetők, a második, gyakorlatibb alkalom házigazdája pedig Sorin Despot (azaz sorin despoT) költő lesz. Emil és Nicoleta tehetséggondozói stratégiája kissé kegyetlen: aki verssel áll eléjük, annak először 4-5 kötet elolvasását ajánlják, és ezek közül kettőről kritikát is kérnek – csak ezután kérdezik meg újra, hogy még mindig szeretné-e megmutatni a szövegeit. Először olvasóvá kell válnod, költő csak azután lehetsz – tette hozzá Emil.

Ismerkedésképpen minden résztvevő felolvasott egy versrészletet, ami őt reprezentálja, majd röviden megindokolta választását. A műhelyvezetők kijelentették, hogy standard, álszofisztikált válaszok helyett nyers őszinteséget várnak tőlünk. A módszer abszolút bevált, a kezdeti kínos csendek és levegőben maradt poénok helyét könnybe lábadt szemek vették át – soha nem tűnt egyszerűbbnek életünk legnagyobb harcairól mesélni egy rakás ismeretlen embernek. A folytatásban egy Adrian Diniș Toate zborurile au fost anulate című kötetéből választott versről beszélgettünk, amit három sorban kellett folytatnunk.

A 11:30-13:00 – beszélgetés Ion Barbuval programpont kissé összezavart, de utólag rájöttem, hogy nem Ion Barbu (Câmpulung, 1895), hanem Ion Barbu (Petrozsény, 1953) üldögél velem szemben a Beszterce-Naszód Megyei Múzeum kertjében, és senki nem támadt fel, még a besztercei fesztivál kedvéért sem. A román karikaturista többszáz kiállítással és számos díjjal a háta mögött a költészet felé is kacsintgat: specialitásává vált az antológiaszerkesztés. Legújabb munkája a Doar o vorbă să-ți mai spoon: River (Paralela 45 Kiadó, 2025), Edgar Lee Masters 1915-ös kötetére, A Spoon River-i holtakra adott egyfajta román válasz. A Masters-féle antológia 245 sírverset tartalmaz egy fiktív város lakóiról, Barbué viszont holt és élő román költők (Mihai Eminescutól kezdve Radu Vancuig) fekete humorba csomagolt titkait, reményeit leltározza. Az albumszerű kiadvány a halálon gúnyolódik, és a halál utáni (irodalmi) élet létezésének kérdését feszegeti. Úgy gondolom, hogy a túlvilág egy vidám világ – mondja Barbu.

Az, hogy a beszélgetést Dan Coman és Marin Mălaicu moderálják, csupán a programfüzetnek szólt – valójában pezsgő káosz uralta a teret: voltak spontán hozzászólások, váratlan kérdések, mikrofonvándorlás, párhuzamos beszélgetések, sok nevetés, rögtönzött felolvasások és ötletbörze is. Az elismert képzőművészt a jászvásári Muzeul Poezie(i) kiállítássorozatról kérdezték (ahol olyan furcsaságokkal lehet találkozni, mint költők kémiai elemekként, cipőmodellekként stb.), melynek megálmodója és kivitelezője is egyben – Dan Coman arra volt kíváncsi, hogy lát-e lehetőséget hasonló projektekre besztercei berkekben. Barbu válasza egyenes és magabiztos: a vezetőség bármikor megkeresheti ezzel a kérdéssel, mert bőven van ötlete a város muzeális felvirágoztatására – a vonatállomáson álló tizenegy kiszuperált vagontól kezdve a posta épületéig mindenben látja egy színvonalas múzeum lehetőségét.

Az esti felolvasásokat Ana Brnardić horvát költő nyitotta meg, akit Cristina Drăghici (Bukarest, 1994)  követett. Laura Francisca Pavel (Déva, 1968) színházelmélész, irodalomkritikus színpadra szólítása kapcsán Coman azon elmélkedett, hogy melyik a megfelelő életkor a debütáláshoz: 16? 22? Tény, hogy a BBTE oktatója nem siette el a költészet világába való betörését, azonban egymás után három kötetet is megjelentetett az utóbbi években. A sorban sorin despoT követte őt, majd Alina Țârcoman-Ochea verseit hallhattuk (Oláhszentgyörgy, 1989), akinek költői fejlődését általános iskolás kora óta figyelemmel kísérik a szervezők. Mălaicu egy klasszikus ionopot chivanockal vezette fel Szántai Jánost, az E-MIL elnökét, a két magyar nyelvű meghívott egyikét. Szántai elmondása szerint a kolozsvári magyarok sokat tettek azért, hogy a besztercei fesztivál színpadára kerülhessenek, és a Nepotu’ lui Thoreau irodalmi kör története alatt szerencsére sikerült elég jól megtanulniuk ehhez románul, olyanok segítségével, mint Ştefan Baghiu vagy Ștefan Manasia. Végül Almudena Sánchez (Mallorca, 1985) spanyol irodalomkritikus, esszéista, az albacetei Oh’ Poetry! fesztivál társigazgatója olvasta fel néhány szövegét.

A második fesztiválnapot a Luna Amară rockzenekar élő fellépése zárta. És hogy Mălaicu-nak ne legyen igaza: szerintem Nick Făgădar jobb költő, mint énekes.

‍

[1] illatos rózsacsokrocska

[2] Ne fizessetek hülyeségekért, vegyetek versesköteteket.

‍