.svg)
Húsvétra hangolt április 6-án, csütörtökön, a Látó Szépirodalmi Folyóirat és a Marosvásárhelyi Rádió közösen rendezett szonettestje. Az esemény meghívottjaival, Markó Béla és Demény Péter költőkkel Kányádi Orsolya, a rádió munkatársa beszélgetett a Marosvásárhelyi Rádió stúdiótermében. A krisztusi áldozat, a szembenézés és az alkotói szerepvállaláshoz való viszonyulás reflexív témáit felvonultató rendezvényen olyan izgalmas kérdések is előkerültek, hogy volt-e már erőszakos Jézus, tudott-e a feltámadásról, hogyan kell megírni egy szonettkoszorút, és mikor érdemes kilépni egy kapcsolatból.
Kányádi Orsolya a felvezetőben elmondta, hogy a beszélgetés a kultúrában jelen levő, gondolkodásunkat meghatározó, művészetet átszövő, ambivalens képzeteket egyesítő Jézus-jelenséget állítja középpontba, és kiemelte, hogy a krisztusi szenvedéstörténet kapcsán ő elsősorban a költő mögött az emberre kíváncsi.
Az első kérdés arra irányult, mi motiválta az alkotókat abban, hogy a szenvedéstörténetet újragondolják, átértelmezzék, és mai formába öntsék, illetve, emberként hogyan viszonyulnak Jézushoz és történetéhez. Demény Péter szerint legalább kétféle Jézus van: a történelmi Jézus-alak és a személyessé tett Jézus, akinek a történetére mindenki ráolvashatja a sajátját. A költőt nem az elvont, hanem a személyes érdekli, ezért senkit ne tévesszenek meg a verseiben látszólag elidegenítő gesztusok, a kulturális utalások – hangsúlyozta –, hiszen ezek pontosan az alkotás érzékeny epicentrumához, a szenvedéshez vezetnek, és ahhoz az alapvető felismeréshez, hogy a szenvedésben is végső soron egyedül maradsz, akárcsak a haláloddal. Markó Béla nem foglalt állást az ember és költői én elválasztásának kérdésében, véleménye szerint azonban a szerepjátszás tagadhatatlanul része a szövegírásnak. Téma és forma nem véletlen egymásra találását számmisztikai összefüggésekkel igazolta: a tizennégy sorból álló szonett a keresztjárás tizennégy stációjának feleltethető meg, a szonettkoszorú szerkezete (14 szonett+1 mesterszonett) is a szenvedéstörténet fázisait idézi (14 stáció+feltámadás). Ezután az áldozatmotívum kultúrtörténeti beágyazottságáról értekezett a görög mitológiától (Iphigénia története) kezdve, a balladákon át (Kőműves Kelemenné), az Újtestamentumig. Bevallása szerint nem tud megbékélni az ószövetségi áldozatmintával, amikor Isten arra kéri Ábrahámot, hogy – hitét bizonyítandó – áldozza fel fiát, Izsákot. A költő szerint ez összefüggésben állhat azzal, hogy az Újszövetségben Isten feláldozza egyszülött fiát az emberiségért, ezzel bizonyítva, hogy ő is megtenné, amit Ábrahámtól kért.
Ezt követően Kányádi Orsolya arról faggatta a meghívottakat, hogy áldozatvállalást jelent-e az alkotó részéről, ha újraéli a keresztút fájdalmát, a stációkat, és mit kell magában tisztáznia közben Isten és a hit kérdésének összefüggésében. Demény Péter kifejtette: a költőben levő érzelmek a kultúra által „lövellnek ki”, és rávilágított a költő fájdalomfétisére is, amit „perverz módon beletesz” a versbe. A Látó szerkesztője számára a Jézus-ügy a „szeretet provokációjáról” szól, arról, hogyan lehet meggyőzni valakit fegyverek, ostobaságok nélkül. Lefordítva: Jézus „nem mondja, hogy hülye vagy”, hanem példázatokkal mutat rá. Az ember, akárcsak Jézus, tisztában van végességével, azzal, hogy az öröm és szomorúság egyaránt az élet velejárói, ugyanakkor felteszi néha a kérdést: miért kényszerít erre Isten? „Isten tudja” – válaszolta meg rögtön Demény Péter a saját maga által feltett kérdést. Markó Béla számára az írás felfedezés, megszenvedi az utat, mert általában nem látja előre, milyen konklúziókhoz jut. A szenvedéstörténet legizgalmasabb kérdése szerinte, hogy Krisztus tudja-e biztosan, hogy fel fog támadni. Ha igen, akkor ez nem mindannyiunk története, csak azoké, akik hisznek a feltámadásban. Markó emlékeztet, Jézus az erőszak útját is kipróbálta, amikor a templomból kiverte a kufárokat. Hozzátette, nem tud eltekinteni a politikai vonatkozásoktól, és abból, amikor Pilátus megkérdezi a tömeget, hogy Jézust vagy Barabást bocsássa-e szabadon, az első népszavazás története olvasható ki. Ezt a mozzanatot zseniálisan ábrázolja Karinthy Frigyes Barabbás című novellájában, amikor a tömeg egybehangzóan Barabbás nevét zúgja, miközben az egyének külön-külön názáretit mondanak.
Elsőként Demény Péter olvasta fel Húsvéti szonettkoszorú című versét, ami a Kultúrpesszó műsorvezetője számára egy nyugtalanító, idegen, kételkedő, perlekedő Jézus-képet sugall. A költő elmondta, következetesen igyekszik eloszlatni azt a köztudatban ma is élő tévhitet, miszerint „a művészet ideggyógyintézet”. A versek és költők sokfélék, önmagát talán a nyugtalan, idegesítő kategóriában tudná elhelyezni. Kitért arra is, hogy a szonettkoszorúban valójában a válása történetét fogalmazta meg, ez az ő szenvedéstörténete, és mindenki számára megszívlelendő szerelmi tanácsot is nyújtott, miszerint „ha arra visz” valakit a szerelem, akkor lépjen ki a poros kapcsolatából, ne hülyéskedjen, ne meneküljön olcsó békékbe.
Markó Béla Passiójáték című szonettkoszorújának felolvasása előtt elmondta, annyi kötöttséget vállalt, hogy a vers megírása mérnöki kihívás volt számára. A költő a csíkszeredai Részegh Botond festő-grafikussal dolgozott együtt, de a klasszikus felállás helyett ő illusztrálta szonettjeivel a grafikákat. A szonettest során végig kivetített, különleges eljárással rajzolt grafikák a költőt kezdettől fogva Jézus-fejekre emlékeztették, így született meg a Passiójáték gondolata.
A beszélgetés záró részében a moderátor feltette a minden kötött műfaj esetében megfogalmazott kérdést, mégpedig, hogy nem megy-e a forma a tartalom rovására. A meghívottak érezték, itt az alkalom a kölcsönös verbális vállveregetésre: Demény Péter Markó Bélát idézte, aki Szabó Lőrincre hivatkozott, amikor állította, hogy van, amikor a forma magához idomítja a költőt, és van, amikor a költő a szonettet. Ez Markó szerint is a kötött formával való nehézbirkózásról szól, kérdés, melyik győzi le a másikat, de a legjobb, ha mindenki épen marad, forma és alkotó egyaránt. Utána egy laza verstani gyorstalpalót is kaptunk shakespeare-i és petrarcai szonettből, de – Markó Béla csalódottan tekintett szét a teremben – a középsulisok nem jöttek el, és valószínűleg Demény Péter egyénített szonettjeit sem tudnák felismerni kapásból – állapította meg.
Kányádi Orsolya örült neki, hogy sikerült a műfajt megszelídíteni, és rákérdezett – mindennek fényében –, sikerül-e másként tekinteni a közelgő ünnepre. Megtudtuk, hogy Markó Bélának az segít a húsvét jelentésének megértésében, ha fordít és értelmezéseket ír, Demény Péter pedig a kultúrában keresi azt a valamit, ami a templomban nem önti el.
A beszélgetés visszahallgatható jövő csütörtökön és pénteken, április 13-án és 14-én, 14 és 16 óra között a Marosvásárhelyi Rádió Kultúrpresszó című műsorában.
