Olajos György: Égi hombár VI.
No items found.

Mikor a művészet kezdődött

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 13. (867.) SZÁM – JÚLIUS 10.
Olajos György: Égi hombár VI.

Hetvenedik születésnapját ünnepelte nemrégiben Olajos György Munkácsy-díjas grafikusművész. A kerek évforduló kiváló alkalmat adna egy nagyobb volumenű kiállítás megrendezésére, ám a közönségnek most meg kell elégednie a budapesti MissionArt Galéria kisebb, kamarajellegű tárlatával.

A Falk Miksa utcai galéria nem tartozik a tágasabb kiállítóhelyek közé, mégis kellő helyet biztosít Olajos vegyes technikával, akvarellel és tussal, pigmenttel és japán tollal készített alkotásainak. Olyan ősi motívumokat tartalmazó képeknek, amelyek jól jellemzik grafikai munkásságát. De láthatjuk legújabb, Hybris című sorozatának darabjait is, amelyek nevét az ókori mitológia gőgként értelmezi, és a görög drámák hőseinek bukását okozza, bibliai értelemben pedig magát a bűnt jelenti, amikor az ember isten helyett önmaga felé fordul.

Olajos György 1984-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán. Még tanult, amikor első kiállítását megrendezhette a budakeszi Szarvas Presszóban 1972-ben. A vendéglátóegység (ahol még élő zene is szólt) nem először adott otthont egy tárlatnak, absztrakt festőművészek jóval korábban is bemutatkozhattak itt, ebben a Budapest határától alig egy „nyúlfarknyi” időre található meghitt krimóban, ha másutt nem is. Hogy miként kerülhetett sor erre a tárlatra, nem tudjuk, ami biztos, hogy Mezei Ottó művészettörténész nyitotta meg. A 20. századi magyar és egyetemes művészetet kutató szakember a későbbiekben is nyomon követte Olajos György pályájának alakulását.

P. Szabó Ernő művészettörténész, képzőművészeti kritikus, szakíró is bizonyára jól ismeri az alkotót, hiszen egy egész kötetet szentelt neki. A HUNGART Egyesület által 2018-ban kiadott Olajos György című írás foglalkozik a legteljesebben a grafikus életútjával, művészetével. Például kiderül, hogy miként készült első megmutatkozására, amelyre mestere, Magyarász Imre festőművész, rajztanár készítette fel, Olajos pedig a lehető legkomolyabban vette az előkészületeket. „Rajzolt éjjel-nappal, tavasztól őszig, egész nyáron, rajzaiba menekülve”olvashatjuk P. Szabó Ernőtől. A 72-es tárlat után – alig húszévesen – behívták kétéves katonai szolgálatra, amit nem töltött le, kórházba került, majd leszerelték, mondván, „túlfűtött a fantáziája”. Ekkor már serényen rajzolt: kisméretű fekete-fehér és színes tusrajzokat, majd golyóstollhoz nyúlt. Organikus formákból épített „belső tájakat”, természeti részleteket (melyekhez érzetek társíthatók) készített absztrakt, expresszionista stílusban. Megfogadta egykori mesterének, Magyarásznak a tanácsát, miszerint „ne egy lapot tegyél magad elé, Gyuri, hanem sok kicsit”.

A Villamosenergia-ipari Technikumban tett érettségi után nagyobb kerülőutakkal jutott el a főiskolára Nagy Gábor festőművész osztályába.

Munkássága a 80-as évek második felében teljesedhetett ki. Legsikeresebb időszakát élte, ’86-ban három évre szóló Derkovits-ösztöndíjban részesült, Kisgrafikai Biennálék díjait „söpörhette” be. Képeit természetes anyagokból: fűszálakból, különböző magvakból komponálta, képeibe archaikus ornamentumokat „karcolt”. Korábban is érdeklődött a keleti filozófiák iránt, majd többször járt Kubában és Dél-Amerikában, és az ottani kultúrák motívumait, szellemiségét, természetközeliségét beépítette alkotásaiba.

A MissionArt Galériában kiállított alkotások képi világa is „primitív” barlangrajzokra, de legfőképp hajdanvolt dél-amerikai civilizációk, az azték, inka és maja kultúra falfestményeire, kőszobraira emlékeztethetnek. Az egymásba ágyazódó, tekergő, görbülő vastag vonalakból totemszerű lények néznek velünk farkasszemet, alakjuk sematizált, a végletekig leegyszerűsített.

Újabb munkáin színpárok jelennek meg, formái mintha automatikusan jönnének létre, maguktól lépnek kombinációba egymással, dekoratív felületet alkotva.

A 2005 és 2023 között készített akvarell-, toll- és tusrajzok felidézik a művészet történetének kezdeteit, amikor egy egyszerű kovakővel „műalkotás” született. És születik Olajos György keze által is.

OLAJOS 70 | Olajos György Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása, MissionArt Galéria, 2023.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb