No items found.

Szamár-díjakat adtak át Kolozsváron

A Szamarak Költői irodalmi társaság – ami egyszerre humoros és halálosan komoly –, tüntette ki munkásságáért Bréda Ferenc költőt, irodalomtörténészt, illetve André Ferenc és Horváth Benji fiatal költőket. A díjátadóra február 26-án, szombaton, a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében került sor. Az est két fő programpont köré épült: első körben megemlékeztek a posztumusz díjazott Bréda Ferencről, ezután pedig egy humoros ceremónia keretein belül kitüntették a másik két díjazottat, André Ferencet és Horváth Benjit.

Az esemény moderátorai és a Szamarak Költőinek a fő képviselői, Makáry Sebestyén és Papp Máté rövid bevezetővel és néhány szamár-viccel indították az estét, amely egy családias, oldott hangulatú programnak ígérkezett mind a résztvevők, mind a szervezők és meghívottak részéről.



A Szamarak Költői-díj egy közösségalakító elismerés, nem egy szamártenyésztést kitüntető érdem – ahogyan egy kissé eltévedt érdeklődő hitte, aki ugyan nem értette, miről van szó, figyelmesen hallgatta a kulturális eseményen elhangzottakat. A csoportosulást és magát a díjat is két éve alapították, megalapítása Kertai Csenger költő nevéhez köthető, ugyanakkor eredete régebbre is visszanyúlik, akadnak köztük prédikátorok, udvari bolondok, de még akár Francois Villon francia reneszánsz költőt is tiszteletbeli szamár-költőnek titulálják. Arról, hogy mi az a szamárság, amelyet ez az irodalmi társaság képvisel, Makáry Sebestyén fogalmazott meg pár gondolatot az est elején: „Ez egy nem teljesen körülhatárolt fogalom, de egy prototípus szamárt úgy képzelünk el, mint Bálám szamarát. Aki csökönyös, kiállja ezért a kellő szidást, a meg nem érdemelt büntetést vagy a megérdemeltet is, viszont ő látja az angyalt végig, a próféta nem.”




A fődíjat posztumusz ítélték oda Bréda Ferencnek, akinek tiszteletére gyertyát gyújtottak. Brédáról közeli ismerősei emlékeztek meg, szimbolikusan körbeadták a lámpást és személyes történeteket meséltek róla. Többek életében töltött be egyfajta mentorszerepet, támogatott, tanított, egyszerre volt barát és példakép. „Ahogy nincs objektív újságírás, úgy nincs objektív emlékezés sem... Az emlékezésbe belefér a szín, szag, sors, sőt még a sorstévesztés is” – mondta Szántai János, bevezetve Brédával közös emlékeit, élményeit. Varga Melinda számára a Brédától tanult szellemi értékek, mint a tolerancia és önelfogadás volt fontos, Boros Lóránd az egyiptomi utazásukról, Karácsonyi Zsolt pedig éjszakákba nyúló kalandjaikról és Bréda sajátos figyelméről mesélt. A közönségből Kovács Ferenc, a Bulgakov tulajdonosa is kiegészítette a reminiszcenciát, aki „úgy emlékszik Brédára, mint aki igazságos, hozzárétő, direkt és intoleráns mindenféle tettetett okoskodással szemben”.




Az est második felében, egy rövid szünet után következett a díjkiosztó André Ferenc és Horváth Benji „ige-húzóknak”. A laudációt, ezesetben málházatot egy rövid beszélgetés követte. A díjat azzal indokolták, hogy André Feri és Horváth Benji „bírja, írja, szervezi, helyet ad, támogat, tehetséget gondoz, szerkeszt, beszélget, keres, talál, biztat, mindig talál néhány jó szót.” Fontos kapcsolat a három díjazott között a Bretter György Irodalmi Kör, amelynek Bréda Ferenc központi figurája volt., és amelyet az ő emlékére átnevezve, immár Bréda-kör néven vezet André Feri és Horváth Benji.

Az interjút követően a díjazottakat ünnepélyesen „szamárrá ütötték” egy szamár-etető villával, ezután pedig díjaikat, amik egy félfülű szamár és egy „éppen szamárrá alakuló” sárkány porcelánszobrok voltak „fröccsöntötték” egy kis borral.

Fotók: Tamás Zsófia

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb