No items found.

Tizennégyen karanténban

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.


Bizonyára sokak fejébe szöget ütött a gondolat, és számos kísérlet is született már arra, hogy mely módokon, milyen diskurzusok, esetleg kreatív alkotói folyamatok segítségével lehet megragadni egy modernkori világjárványt és annak minden társadalmi-kulturális vetületét. Nem véletlen, hogy sokan a művészetekhez, az alkotás általi közléshez és kifejezéshez fordulnak, hiszen az általános információ-túltengésen vagy éppen -hiányon, a kollektív félelmen, tagadáson és elfogadáson, illetve az érdemi tájékozódás lehetetlenségein túlmenően a művészek és alkotásaik képesek lehetnek megélhetővé, megközelíthetővé s így legalább részleteiben megérthetővé tenni az egyén helyzetét egy pandémiában. Szándékosan beszélek művészekről (és nem írókról), hiszen az #Elszigetelve úgy vállalkozik az eddig taglalt élmények megragadására és bemutatására, hogy egyenrangúakként szerepeltet irodalmi és képzőművészeti alkotásokat is.


A Bookart Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó gondozásában egy olyan textuális és vizuális alkotásokat is (fele-fele arányban) összegyűjtő „album” látott napvilágot, melyben hét író és hét képzőművész egymástól eltérő műfajokban, más technikák segítségével fejezi ki magát, de mégis ugyanarról, a világjárvány és az elszigeteltség élményeiről, állapotairól közölnek. A tudatos, sokszínűséget előtérbe állító választás eredménye, hogy Részegh Botond rajzai, Tombor Zoltán fotói vagy éppen Gaál József festménykollázsai mellett Wirth Imre és Kemény István versei, na meg Cserna-Szabó András, illetve Márton Evelin prózái is (csak hogy egy párat említsek) helyet kaptak a kötetben.


A felkért művészek által saját kezűleg beválogatott alkotások egy nagyobb hányada még a pandémiát megelőzően született, de olyant is találhatunk, amelyet eleve a 2020-as világjárvány ihletett. Elsősorban mégis az a közös mindezekben, hogy a bemutatni kívánt létállapothoz kötődnek, s a társadalmi elszigeteltséghez kapcsolódó túl- és megélési stratégiákat dolgozzák fel.


A különböző alkotások rendre váltják egymást, egy írót egy képzőművész követ. Az alkotók tulajdonképpen egymás után „szólalnak meg”, s különböző „nyelveken” beszélnek kényszeres vagy éppen önkéntes elszigeteltségről, kommunikációs nehézségekről, félelemről és szembenézésről s a magány állapotairól. Ezen a „konferencián” azonban a hallgatóságnak nincsen szüksége tolmácsra, mindenki a maga belátása szerint hivatott befogadni, értelmezni és átélni a feltárt perspektívákat. Így végül talán eszünkbe jut saját stratégiáinkat is alaposan felülvizsgálni.

Cserna-Szabó András – Gaál József – iski Kocsis Tibor – Kemény István – Márton Evelin – Molnár T. Eszter – Nagy Krisztina – Nyáry Kritsztián – Ozsváth Zsuzsa – Részegh Botond – Szabó Dorottya – Tombor Zoltán – Weiler Péter – Wirth Imre: #Elszigetelve. Bookart Kiadó – Iskola Alapítvány Kiadó, Csíkszereda – Kolozsvár, 2021.




Összes hónap szerzője
Legolvasottabb