Már megint téged hívnak!
De a másnap kifeszít ma, / a pofámba töri borsát
Az utolsó lépés, a végső stádiumváltás nem sikerült.
minden tavasszal / minden ősszel / ég a Dnyeszter
A sziklapárkányról lökte fel magát a magasba a vándorsólyom.
„Semmit sem adhatok ajándékba”
Sűrű árnyékával rezdül a lomb is, eleven sávokká szabdalva / a torkolat csöndjét,
Így történt aznap reggel is, mikor az előző esti bulitól enyhén kótyagosan, de kötelességemet nem feledve letámolyogtam a partra
Írom ezt Neked, Barátom, ki lézengő ritter vagy, írom lázasan, bármelyik évben, ugyanazon a napon.
A szerelmetes finn nyelvemmel valahogy sosem szabadulunk már egymástól.
ott ülnek és szavakat írnak / gondterhelten az élet nehézségeitől / miközben szinte őrületesen zavarodottak.
A kolozsvári Dacia buszmegállóban az oszlop mögötti ház fehér falára valaki nagy, gyöngybetűkkel írta fel, hogy aștepți degeaba.
Ha háború és háborús irodalom, akkor nekem az Íliász után elég gyorsan Louis-Ferdinand Céline, a magányos francia fasiszta következik.
A zenekar négy tagja – két kopasz és két kopaszodó –, úgy tűnik, a falak repedéseiből, az asztalok alól folyik ki, és pár pillanat alatt egy testté, egy alaktalan formává gyúródik.
.svg)
