.svg)
Szerkesztőségi netnapló: pandémiáról, szerkesztőségi életről, álmokról és irodalomról.
Február elején Miskolcon az angyalok verőfényes napsütéssel búcsúztak Kabdebó Lóránttól.
Amint az lenni szokott, az események a kocsmában folytatódtak, a lányok velünk tartottak, a jókedvű Helikon-csapattal, nem akaródzott nekik nagyon sietni hazafelé.
Rákérdeznek ilyen-olyan betegségekre, én magabiztosan rávágom, hogy egyikkel se volt problémám, mosolygunk egyet a maszk alatt, és megy mindenki a maga dolgára.
Olykor, ha rám tör az év végi, év közepi vagy év eleji bánat, Sigmund Freud szakácskönyvét olvasom, és az kiment a bajból.
Ilyenkor, év vége felé látszik, érhető tetten igazán a szerkesztői idő, ami leginkább a kolozsvári időhöz hasonlatos.
Év végére teljesen rám dőlt a szerkesztőségi íróasztalom. Pedig van hely rajta bőven – azaz lenne, ha rendet tartanék.
