.svg)
Rázendít a jégmadár torka-fehére,
Aki hegyi tavakat fölhasítja;
Kíséri őt a verebek kórusa,
Mikor a régi tetteket fölpanaszolja,
Mikor új dalokat rögtönözve sirat.
1.
A Mocsártól keletre Ndé tábornok a főváros oázisában pihent, a palotában. Nem szerette ezt a helyet. A palota túl nagy, ám hatalmat sugároz, bevehetetlennek tűnik. A tábornok a cselédszobában lakik, közel az őrséghez és a menekülési útvonalakhoz. A palota körüli kertben őrök járkálnak, ingyenélők, miniszterek és állatok sétálgatnak.
A palotában hamarosan ülésezik az államtanács, mivel az országban kitört a szokásos lázadások egyike, a kérdés csak az, meddig kell hagyni a népet, hogy egymást kaszabolja? Ndé tábornok mezítláb, pizsamanadrágban is átsétálhatna a gyűlésterembe, és felvilágosíthatná rosszul tájékozódó minisztereit, hogy a rettegett lázongás máris vérbe lett fojtva, de a takarítási műveletekben elvárja, hogy részt vegyenek. De még semmi kedve a sok riadt tekintetű vakondpatkány közé beülni. Lábait egy tál langyos vízben áztatja. Karosszéke mellett a kis asztalon ott van Néruka jegyzőkönyvének első része, és két fénykép Aloisról. Egyiken napszemüvegben, a másikon napszemüveg nélkül néz szembe vele. A tábornok kicsit szédül. Olvas, és közben arra gondol, a jegyzetekből úgy tűnik, Alois bolondabb, mint valaha. Bosszankodva vette tudomásul, hogy Néruka a beavatási szertartások és megannyi tanítás után sem szokott le egyéni kézírásáról és stílusáról. Betűi mint erek a kismadár vékony bőre alatt lüktettek, és a maguk útját járták. A jegyzőkönyv első lapjain még lágy szellő fúj, de már hallatszik a számum zaja, mely feltartóztathatatlanul közeledik, és mindent elsöpör. Alois kilépett köntöséből, testét vörösre csíkozza a lebukó nap, Ndé tábornok nem gyújt lámpát, és székébe süppedve kapaszkodik a látomásba.
Hajnalban fázni kezdett a lába a kihűlő vízben, Alois szellemképe eltűnt, a napkelte madarai rikoltoztak, vágyakozni kezdett egy csésze meleg kávé, a kis erdei ház után, ahová jó lenne azonnal visszavonulni. A nap folyamán úgy alakítja a dolgokat az államtanácsban, hogy eltűnhessen egy kis időre. Hangja majd helyettesíti őt. A tábornok a rádió hullámain keresztül ereszkedik népe szívébe és lelkébe. Szólnak a hangszórók a pusztaságban és az erdőségekben is, a városok terein és utcáin, szólnak mindenhol szerte az országban, mert ez így van jól.
2.
Ndé tábornok háború és béke atyja. Mindent lát, mindent hall, azt is tudja, amit nem tud. Azonnal ítélő bíróságai minden fölösleges aktatologatást kiiktattak. Mégis hasznos eszköznek tekinti az áldott bürokráciát, az intézmények útvesztőit, amelyekben a hivatalnokok is eltévednek. Ndé tábornok gyönyörűségét leli a tanácstalanságban és élvezkedve szimatolja a félelem szagát, amely alattvalóiból árad. Néha elképzeli, hányféle rém és gúnyneve lehet. És hogy mennyire sűrű a gyűlölet levese, amelyet a nép neki főz. Ndé ugyanakkor azt is gondolja, hogy legyőzhetetlen és halhatatlan, mint az istenek.
Sportos testalkatú, kortalannak tetsző férfiú. Nem tudja senki pontosan, hány éves. Általában napszemüveget visel. Bal lába alig észrevehetően lemarad kissé, amikor siet. Néha elitalakulatának vezérei helyettesítik őt. Az ország nagy. Az éhínség, a szomjúság nagy. A forró aszály hónapjai hosszúak, mint az őrület pillanatai. Ndé tábornok rendszere kiválóan működik, mégis esendő, mint bármely rendszer, amelyet ember alkotott. Hiába kötelező a rend, a munka és a fegyelem, gyakran törnek ki lázadások és olyan járványok, amelyek megtizedelik a lakosságot. Az összeesküvés közben vastag indákat növeszt, mint a szőlő, ha megfelelő talajra lelt. A tábornok meg van győződve arról, hogy jól teszi, amit tesz, mert így gondolkodik egy győztes hadvezér.
Az ország az egyedek túlélése szempontjából kétségesnek tetsző kor felé halad a külföldi sajtó szerint, de a tábornok előtt nemes célok lebegnek, melyeket életében kíván elérni, felhasználva ehhez minden eszközt. Azon múlik minden, hogy mivel etetjük, itatjuk és altatjuk a népet – nyilatkozza mindig, ha kérdezik, és bár gyakorta szidják, mégis jó kapcsolatokat ápol a külföldi sajtóval, amelyre a manipuláció szükséges eszközeként tekint.
3.
Miközben a tábornok a rádióban felolvasandó szövegeket válogatta, Mbei ezredes futára jelentette, hogy Alois megérkezett Nérukával a Mocsárba, és az első reggelen elbóklászott a ködben. Valaki elrabolta, és belökte a gödörbe, amelyben ezrek csontjai keverednek össze a vöröses homokkal. Az ezredes arra gyanakszik, darálta a mondókát a futár, hogy Kiongozi Kiumé rendeletére történt mindez. Elhadarta, hogy a nő túlélte a garázdaságot, Kiumé tisztázta magát, Néruka pedig azt szeretné tudni, lehet-e a nőnek ellensége a Mocsárban, és ha igen, kicsoda az. A tábornoknak megremegett a szemhéja a napszemüveg alatt, és felhorkantott. Mi lehet ez a hülyeség? Ezek az álnok dögevők már megint főznek valamit! Ha nem más, kinyírták öröme forrását az alatt a fél nap alatt, míg Nérukát visszarendelte a városba, hogy egy kis személyes okításban részesítse Aloist illetően. Mbei ezredes bent tartózkodik a palotában? – kérdezte nyájasan a futártól, aki a negédes hangtól azonnal reszketni kezdett.
Azt nem tudom, uram – nyögte ki.
A tábornok éles hangon felnevetett, mire a futár összerezzent és ijedten hátrál az ajtó felé. Küldje csak be az ezredest, hiszen pontosan tudja, hol lapul! – rivallt rá, mire a futár elügetett. Pár perc múlva Mbei lábujjhegyen lépett be az ajtón. Kezeit tördelve, lehajtott fejjel álldogált Ndé tábornok íróasztala előtt.
Hivatott, uram – súgta az ezredes Ndé tábornok hátának.
Ndé hallgatott még néhány pillanatig, majd szembefordult vele. Úgy hallottam, meg szeretne halni, Mbei úr. Kívánsága parancs, nemsokára teljesítjük. Elmehet – mondta, és az ajtó felé biccentett. Mivel a nagy és négyszögletű lencsék szinte teljesen befedték az arcát, ijesztően festett, mint egy vándorsáska. Mbei ezredes összerezzent, és idegességében egy aprót böffentett. Kezeit összefogta maga előtt, és ahelyett, hogy kifele indult volna a szobából, előrecsoszogott két lépésnyit és belekezdett a mondókájába, hogy csak rá akartak ijeszteni kicsikét a nőre, ha már vette a bátorságot és visszajött ide, szemtelenül. De esküszik bármire, hogy rendben lesz, minden a legnagyobb rendben lesz vele. Általában ez az eljárás minden ide tévedő idegennel, egy kis megfélemlítés, ahogyan ezt Ndé tábornok elrendelni kegyeskedett annak idején – sorolta pihegve Mbei.
A tábornok ismét hátat fordított, és leült a székébe. Az ablakkal szemben szeretett üldögélni, főként olyankor, amikor rátört a gyötrő melankólia, és hátában megindult a viszketés. Ha a tumbulégy lárvái mocorogni kezdenek, nincs menekvés. A kiköltés idején a gazdatest állandó gerjedésben van, őrülten kívánja a kéjt, és óriási önuralomra van szüksége, hogy ne fogja megvadult vágtára, mint a szamárcsődör. Ndé tábornok őrült vágyat érzett arra, hogy azonnal megfojtsa Mbei ezredest, és utána felkeresse Aloist, és világgá menjenek, de legalább a kis erdei házba. Ndé tábornok lárvái őrülten kavarogtak, keresve a kiutat a bőr alól.
Mbei ezredes fejében hamarosan méhek serege zümmög, s mellkasában hangyák rajoznak. Ndé tábornok odadörzsölte a hátát a szék támlájához, Alois fuldokolva mászott ki a gödör szélére, amelyben egymás hegyén-hátán bomló testek, hús és csont, vörös agyag és homok sötétlett.
4.
Néruka Bilél üzletében várakozott hullafáradtan, de a tábornok nem jött, csak egy nehezen értelmezhető üzenetet küldött, miszerint óvakodjon a Misszió Nővéreitől, és óvja tőlük Aloist is, induljon ízibe. A sivatagi úton kegyesen feldübörgött mögötte Szent Lumumba sátra, és míg a Mocsár felé zötykölődtek, az éjszaka mint elszabadult vasfüggöny zuhant a tájra és Nérukára. Hajnalra érkezett meg Endi Boo házába, szíve hevesen kalapált, mielőtt belépett az ajtón, mint gyermekkorában, amikor nagyon vágyott valamire. A ház üres volt. A matrac nélküli vaságyak komoran festettek, Alois dolgai megvoltak, ám neki se híre, se hamva. Néruka úgy érezte, menten megbolondul, ha nem alhat néhány órát. Ha Aloist utolérte a sors valahol a Mocsárban, akkor utolérte, ha meg nem, másnap is megtalálja. Valami azt súgta, életben van. Ájult álomba zuhant, és aludt délutánig, amikor elindult, hogy utánajárjon, hová veszhetett el Alois mocsárbeli életének legelső napján.
A gödör nagy, talán akkora ,mint egy kézilabdapálya. Hogy semmi se mászhasson be vagy netán ki, erős acélháló fedte. Az elhagyott erőgépek árnyékában egykedvűen üldögélt néhány keselyű, türelmesen várva a következő műszak kezdetét, amikor részben félrevonják a hálót. Az idegen kioldotta Alois kezét, és leplét felvonta, minden bizonnyal a szemébe nézett, de Aloist elvakította a napfény, és csak sötétlő masszának látta az előtte állót. Élet és halál között lebegsz – mondta a csuhás, és mellbelökte. Alois szárazon koppant a védőhálón, mint öreg s kiszáradt csont, ha kőhöz ütközik.
5.
Mégis hogy mászott ki onnan? – kérdezte Néruka, miközben sietősen vonszolta hazafelé Aloist az egyre sűrűbb alkonyatban. Az erőgépek alatt talált rá, ahol hagymázas álmában a keselyűkhöz beszélt. A levegőben kávézaccszerű anyag kavargott, a szövetháló az ember arca előtt ilyen esetben valóságos áldás. Tudja, Néruka, a házi alpinizmus mindig is az erősségem volt. Bizonyos hívószavakra még ma is pompásan reagálok. Elrugaszkodom, és röppenek, mint a jó sólyom – magyarázta Alois.
Díszletet tervezett? – kérdezte Néruka zavarodottan. Feleség voltam. Illik rám ez a szerep – válaszolta Alois, és örvendezett, mert sikerült elérni Endi Boo házát, a zár is engedelmeskedett, odabent sem változott sok minden, csak egy kecske mekegett panaszosan, mert nem tudta kihúzni fejét a kötőből, amellyel a nehéz vaságyhoz hurkolták. Hogy honnan került, ki hozta, arról sejtelmük sem volt. Néruka le akarta szerelni a zárat, hogy eladja a feketepiacon olyan hiszékenyeknek, akik még vásárolnak ilyesmit, Alois nehezen beszélte le róla. A szobában kergén ugrándozó és szüntelenül mekegő kecskét semmivel sem lehetett kiengesztelni.
Néruka vérben forgó szemekkel kiabált, és közölte Aloissal, hogy az áldozati állatot minél előbb fel szeretné mutatni gondviselő isteneinknek. Minél előbb, vagyis azonnal. Alois a pipafüsttől tikkogva és krákogva előadott egy tőmondatokból összerakott állatvédő beszédet, és valahogy kinyögte a tej szót is, melyet majd a mekegő teremtés ad nekik. Aztán úrrá lett rajta az üldözési mánia, és összefüggéstelen hülyeségeket ordibált egyre magasabb hangfekvésben, majd könnyekbe tört ki, aztán a padlóra vetette magát és magzati pozícióba gömbölyödve édesdeden elaludt az észbontó mekegésben, mint aki jól végezte dolgát.
Néruka riadtan lapozgatta a nemrégiben felvett jegyzőkönyvet, és rájött, hogy minden, amit eddig leírt, fölösleges, nem derül ki belőle semmi a megfigyeltről, leszámítva azt, hogy teljesen őrült, de hát ez, ugye, nyilvánvaló volt már a kezdetek-kezdetén is, azaz néhány nappal ezelőtt, ami egy örökkévalóságnak tűnik.
