„Ez a nép élete, ez a nép világa”

Tájékozódási kísérletek a Jókai-őserdő kisebb fái között

Szinnyei Ferenc Novella- és regényirodalmunk a Bach-korszakban című munkájában Jókai ötvenes években írt és kiadott elbeszélés-, illetve regényvilágának egy igazán találó toposzt rendel: az őserdőt. Bár Szinnyei csak az ötvenes évek Jókai-terméseit illeti meg ezzel a találó kifejezéssel, kiterjeszthetjük a hasonlatot a teljes életműre. És ahogy az őserdő mélyén gyakran botlik az ember ismerősnek ható, de valamiért csak részben felfedezett fajokba, ilyenformán a Jókai-életmű tartogat a kutató számára olyan írásokat, melyekre csak érintőlegesen figyelt fel a kritika. Ilyen későn felfedezett és vizsgált növényfajnak számíthatnak Jókai kisprózai írásai. A szerző (többnyire) szabadságharc után, az ötvenes években írt és kiadott novelláinak gyűjteményének, a Népvilág¹ című elbeszéléskötet válogatott írásainak egyenkénti és együttes vizsgálatát tűztem ki célul a kortárs recepciótörténet fényében. A 19. század olvasója a kötetben szereplő novellák jelentős részével különböző hetilapok előzőleges publikációja révén már találkozhatott, egységesített, kétkötetes kiadásban az 1857-es években jelent meg a tíz, Jókai írói stílusához hű novella. Mai napig is így veheti kezébe azt az olvasó. Olyan neves irodalomtörténészek, mint Hansági Ágnes vagy Hermann Zoltán már érintették a novellák szervezőelvét és fogadtatását övező kérdéseket, illetve megállapították, hogy a rövidpróza általában a figyelemtől elszakadva élte túl a háború utáni és az azt követő évtizedeket. Arra keresem a választ, milyen stratégiája volt a nemzet írójának a kisprózák tekintetében. Miért lendülhetett ilyen mértékben fel a folklórelemektől fűtött, részben urbánus, részben rurális beágyazódású történetek sora a Jókai-novellisztikában, egyáltalán tudatos döntés lehetett-e ez a fajta megformáltság, és ha igen, hogyan jelennek meg a hasznos befolyás jelei a szövegekben. Miért lehetett ennyire népszerű a kisprózában is Jókai, és akkor ma mégis miért merült feledésbe?

A kérdésekre a cím adhat választ. A kulcs a nép maga, de valamiféle új köntösben, sajátos és a korszemléletet kiegészítő Jókai-értelmezésben. A 19. század közepén fellendülő élclapok, napilapok (különös tekintettel a Jókai által szerkesztett darabokra), a virágzó kalendáriumpiac számítottak olyan nagy népszerűségnek örvendő médiumoknak, melyeket elsősorban nem az irodalmi elit, sokkal inkább a nép mindennemű tagjai olvastak. Így a novellák és az ebben közölt tárcák azokhoz értek el, akik rendszeres fogyasztói voltak a fellendülő újságpiacnak. Jókai, amikor a lapokon kívül kötetben is közli ezeket a népszerű írásokat, akkor tematikusan szerkeszti köteteit, így ezek a heterogén együttesek kiszorulhatnak a kortárs kritika szemléiből – állapítja meg Hansági.² A Népvilág darabjai is, ahogy a cím árulkodik, egy szerkesztett, heterogén elbeszéléskötet, melynek szereplői a néphez és a népről szólnak.

A Népvilág előszava

Érdemes az elbeszélések górcső alá vétele előtt az összeállítás előszavára vetni egy pillantást, ugyanis ez az írás időben és néhol gondolatmenetben is távolságot vesz fel a kötet novellafüzérétől. A fiatal szerző az ötvenes évek első harmadában fellelkesülve és írói ambíciótól fűtve számos rovat szerkesztője és elindítója volt. Saját folyóiratában, a Délibábban az elemzett mű elődjét, a Magyar Népvilág³ című sorozatát, a lap nyolcadik számában 1853. február 20-án indította el. A ciklus bevezetőjével együtt az első darabot is közölte, A falu bolondjai c. novellát. Később az említett bevezetőt örökítette tovább a Népvilág előszavaként, míg a Kedves atyafiak írása csak a lap tizedik számától került közlésre, összesen nyolc részletben. Ezt követte a Magyar Kocsmárosok című novella, amit később Jókai nem tartott újbóli közlésre érdemesnek. Három közölt novellával tehát a Magyar Népvilág ciklusa összesen öt hónapot tartott. Ebből az első két novella került bele az 1857-es gyűjteménybe. Jókai összegyűjtött adomáinak kritikai kiadásában a Délibáb folyóiratról szóló rész a lapot az önkényuralom első szépirodalmi hetilapjaként emlegeti, mely a Nemzeti Színház közlönyeként jött létre. A vizsgált mű kapcsán megjegyzi: „Ebben az értelemben egészen világos, hogy az 1850-es évek első felében az európai romantika egyetemes hatása után és azon belül a népiesség a legelhatározóbb elem, amely Jókai sajátos írói arculatának kialakulását befolyásolja, még ha tárgyilag nem kötődik is kizárólag a parasztélethez és a Népvilág cikluson érzünk is bizonyos szerkesztetlenséget, alkalmi elsietettséget.”⁴ Meglátásomban kevésbé elsietettségről van szó, mint inkább az imént említett tér- és időbeli távolság elbizonytalanító jellegéről, mely távolság alatt az előszó és a kötet novelláinak témája közti egyenetlenséget értem. A cím alapján elsősorban rurális környezetben, folklórelemektől tűzdelt írásokra számítunk, és mégis egyfajta kevert egység adja az összképet. Az előszó felcseréli a megszokott szerepeket és a megfigyelés fontosságára irányítja a figyelmet, vagyis a népnek ad tanító szerepet a költő helyett: „Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem lelkem hajlamaitól ölelt nép!…”⁵ A második részben pedig, ahogy a későbbi Népvilág írásai is igazolják, mintegy előrevetíti az ötvenes években emancipálódó novella népösszetételről való gondolatmenetét. A falukép mégsem az egységes csoportok, hanem sokkal inkább az azokból kilógó, sokszor több csoportba is beletartozó átmenet-emberek és -helyzetek jelenlétéből körvonalazódik. Úgy látszik, Jókai a magyar nép életét és egyben ennek valóságát a közvéleményben élő, spontán módon kialakult szájhagyomány alapján megragadva tartja hitelesen megírhatónak és megírandónak. Az igazi költői, illetve írói gyakorlat nem lehet egyéb, „mint a népköltészet gyakorlata – függetlenül magától a tárgytól, legyen az a paraszti vagy felsőbb osztályok köréből való”.⁶

Bár úgy tűnhet, nincs közvetlen kapcsolat az előszó és a ciklusban nem szereplő, később, illetve korábban írt nyolc novella között, az összegzés mégis előrevetíti és magába fogalja, hogy Jókai számára a Népvilág egyik központi kérdése elsősorban a tapasztalati valóság elbeszélhetősége volt abban az értelemben vett nép között, amelynek tagjait puszta szociális jelenlétük teszi a csoport szerves és jelentős szereplőivé. Bár a kritika nem tér ki részletesen minden novella és azok kapcsolatának elemzésére, a művek egy központi szálon érnek egybe, mégpedig az elmesélés, vagyis a történetmondás aktusának a hitelességében.

A novellák keletkezésének sorrendje, lehetséges csoportosítások

„A novella tipikus első megjelenési közege a napilap mellett elsődlegesen a hetilap, a magazin és a folyóirat” – írja Hansági.⁷ Míg 1845 és 1848 között Jókai 19 novellát és 26 regényfejezetet (azaz a Hétköznapokat két kötetben és a Szomorú napok első fejezeteit) írta meg, a háború után rövid bujdosását követően, politikai író és lapszerkesztői mivoltát háttérbe szorítva egy év alatt körülbelül ugyanennyi szöveget írt és publikált (48 novella és egy regénymaradvány). A Népvilág darabjai közül ekkor még csak két népies-életképszerű elbeszélése, a Keselyeő Péter (1847) és a Sic vos non vobis (1850) című novella látott napvilágot, amelyben még erősen érezni lehet Jókai szabadságharc előtti, rikító humorának ízét. Emberek és kétlábú állatok (1848) című novelláját az Életképekben közölte, melynek történeti szála a fővárosbeliekhez kapcsolódik, a novella szereplői pedig művelt, olvasott emberek.
Jóllehet, valamiféleképp a negyvenes évek legvége a forradalmi események kiírásának volt az időszaka – jól mutatják ezt a később Forradalmi csataképekben, illetve az Egy bújdosó naplójában összegyűjtött novellák is –, az 1851-es évben már nem mutatkozik olyan erősnek a domínium karakterisztikája, és a fiatal tehetség legkockázatmentesebb választása kétségkívül nem lehetett más, mint a múlt színrevitele.⁸ Így érkezünk meg a forradalmi témák után a magyar és világtörténet témáihoz, Jókai megírja A népdalok hőse című novelláját (1851), melyet először a Reményben közöl, március 24-én, és a népéletet hivatott megrajzolni benne. 1853-ban, bár még mindig történeti tárgyú novellák felé hajlik Szinnyei megállapítása nyomán, az Egy magyar nábob megjelenése igen jelentős fordulópont életművében, mely után a társadalomábrázolás felé vette már teljességeben az irányt. Hansági tanulmányában Galamb Sándor érveire támaszkodva megerősíti, hogy az 1840-es, illetve 1860-as évek közötti időintervallum képezte sávban vált el tulajdonképpen a műfaji értelemben vett regény és novella fogalma, illetve tartalmi beágyazottsága. Azt is összegzi, hogy „ennek a periódusnak köszönhető a novella emancipációja, az a fordulat, amelynek az eredményeképpen a novella már nem egyszerűen »kis« (terjedelmű) regény, hanem valamely középponti esemény köré szigorúan megkomponált cselekménysort elbeszélő rövid, narratív szöveg”.⁹ Az 1853-as év elején saját folyóiratában, a Délibábban elindított, Magyar Népvilág címen futó életképsorozatából tehát csupán három elbeszélés jelenik meg, és 1854-ben megszűnik a Délibáb.

A Népvilág két kötetben közölt mű lesz: a negyvenes évek terméseiből két novellát emel át Jókai az összesítésbe, így mondhatjuk, hogy a szervezőelv és tematika az ötvenes évek szemléletét tükrözi inkább. A tíz novella három–hét párosban oszlik meg az első könyv kiadásának két kötetében. Az első kötet darabjai: Kedves atyafiak, A falu bolondjai, A világ vége. A második kötetben szereplő novellák: A népdalok hőse, Keselyeő Péter, Kötél áztatva jó (Komáromi mendemonda), Emberek és kétlábú állatok (Orbis pictus), Sic vos non vobis, A hazajáró lélek, A rézpataki lelkész.¹⁰

Látható, hogy a Népvilág darabjait nem csupán a kötetben elfoglalt helyük szerint lehet csoportosítani, hanem annak függvényében is, hogy a szabadságharc előtt vagy után jelentek meg, vagy épp aszerint, hogy helyszínükben, szereplőikben kikkel dolgoznak a szövegek. Sőt támaszkodhatunk a Hansági által megfigyelt trauma megjelenésére is a szövegekben: „Míg az 1857-es kiadásban, az első kötetben a másodikként szereplő katasztrófanovellát két kedélyes-humorisztikus, pozitív végkifejletű történet fogja közre, addig a második kötetben ez a mintázat megfordul, a felütésbe és a zárlatba is katasztrófanovella kerül.” Hogy a pontosság kedvéért név szerint is említsük a műveket: a Kedves atyafiak és A világ vége humoros sorai közé beékelődik A falu bolondjai című, az elsőfokú és másodfokú narrátor interakciójára épülő novella főhősének, Marcsának tragédiája, kinek sorsáról a közösség gondoskodik. A második kötet viszont épp A népdalok hőse, illetve A rézpataki lelkész végeérhetetlennek tűnő tragédiájával zárja keretbe a hét novellát.

A Kedves atyafiak története terjedelemben válik el a többitől. Tartalmában nagyon is tudja hozni a város és falu izgalmas egymásnak feszüléseit. Felsorakoznak benne különböző szereplői a népéletnek: a kiállhatatlan agglegény, papucsférj, kedélyes özvegy, megannyi kérő, de találunk rengeteg házasságra utaló, lényegre törő tanítást is: Mire jut a férfi, ha feleség nincs a háznál!; Majd ha felesége lesz, megjön az esze; az asszony legjobb szépítőszere a boldog házasság; s a végén a csattanónak is beillő, iróniát és tapasztalatot vegyítő aforizma: a boldog házassághoz három dolog kell, elég szép feleség, elég sok pénz és elég nagy együgyűség. Egy érdekes ellentmondás, össze nem illés figyelhető meg a ciklusok szintjén, illetve ugyanez áll az egyes elbeszélések narrációs technikájában is. Példa erre Az emberek és kétlábú állatok elbeszélőjének megbízhatatlansága, vagy épp A falu bolondjainak kettős narrátorszála. „A hiteltelen vagy kétes hitelű elbeszélő felléptetése, az olvasó eldöntetlenségekkel vagy eldönthetetlenségekkel való szembesítése a Dekameron és a Népvilág novelláiban is meghatározó szerepet kap, vagyis Jókai elbeszélő prózájában már meglehetősen korán fontos szerephez jut”¹¹ – írja Hansági. Jókainak a nem összeférhető is összefért, és éppen emiatt a szervezői elv miatt tudta széles körű olvasórétegének érdeklődését fenntartani, és fordítva: ebből a diverzifikálódó, számára elsősorban mindenkit is magába foglaló nép formálta önnön szerkesztői megoldásait is.

A tíz novella egyéni és együttes jellege, kapcsolata

„Jókai Arany János mellett legkiválóbb humoristánk, a prózai elbeszélők között pedig a legnagyobb”¹² – írja Szinnyei. A nyelvi humor, könnyedség, az elbeszélés lehetséges szituációi kötik össze ezt a tíz novellát. Érzékletes, éles és mindig találó humorral írt Jókai, kortársaihoz képest meglepően nagy könnyedséggel. A finom humorról és leleményességről a novellák témái is árulkodnak: Kedves atyafiak: furcsa hozományvadászat és a házasság mikéntjei; A falu bolondjai: tragédia-történet, egy fiatal lány megőrül szerelmét gyászolva; A világ vége: abban a hitben, hogy közeleg a vég, sikkasztást követnek el; A népdalok hősei: hogyan lesz arisztokratából betyár; Keselyeő Péter: a kirekesztett fűzfapoéták egymásra találásának története, a fűzfapoéta népi megrajzolása; Kötél áztatva jó: egy oktondi és félrejáró férj megleckéztetése; Emberek és kétlábú állatok: Bankó Lajos és felesége házasságának furcsa rendezése a narrátor által; Sic vos non vobis: egy anglus és fiatal feleségének története; A hazajáró lélek: furcsa történet az elkényeztetett leánygyermekekről és a házasság buktatóiról; A rézpataki lelkész: egy minden tekintetben erényes lelkész és a hatalom harcának novellája, ahol a jó győz, de a tragédia éppen az erény pajzsa alatt történik.

Hansági a kötet novellatémáinak egymásutánját kis színes hírek folyamának, a pletykarovatoknak, a bűnügyi híreknek felelteti meg, ami nem újdonság Jókai egyéb köteteinek témaválasztásait figyelembe véve, jóllehet azok gyakran egészülnek ki politikai „hírek” motivikus elemeivel is. A novellák színhelyeit tekintve elsősorban az udvarházakra leszünk figyelmesek, és azt látjuk, hogy nem elszegényedett paraszti kör dominál. A kötet közepén egyfajta városi etűd lép fel, Komáromi-triót fedezünk fel. A falusi színhely nem más, mint „a különféle társadalmi terek interakciója, a nemesi udvarház”, és „a falu és a város közötti mozgás alakítja az elbeszélések cselekményszervező topográfiáját”.¹³

Jókai falun megrajzolt univerzumában nem csak a kis-, illetve középnemesi vagy paraszti integritás, szociális jelenlét rétegzett és sokféle, a heterogén csoportok különös kapcsolatrendszere egy központi történéstérré alakítja az egyszerű eseményeket. A polarizáltságban rejtőzik az izgalom és gyakran a humor is, a rétegek nem választhatóak külön. Ahogy a paraszt itt nem kiszolgáltatott és jogfosztott vagy szegény, hanem sokkal inkább a keményen dolgozó, jómódú gazdálkodó, úgy a városon élők sem a besavanyodott, életunt emberek sokasága, jóllehet az utolsó novella Bálnai Bertalan beszédében megfogalmazza kritikáját a város lakóival szemben. A falu lakói azok, akiknek kedélyét, humorát és elmésségét maga az író-elbeszélő is értékeli.

A népért, a népnek?

Jókai életműve arról tanúskodik, hogy az írónak a feladata nem más, mint a népet nevelni. Ha ez olykor megfordított szerepet is kíván, áldozatot, mint Bálnai Bertalan esetében, akkor elsősorban nem a nép ellenében, hanem a nép javára kell lemondani, változtatni, ellenállni. A Népvilág szereplőinek megismerése – ez a kihívás az irodalom és a nyelv szintjén tud testet ölteni, éppen ezért fontos, hogy az olvasóközönség minden tagja részesüljön a forrásból. Ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Jókai olvasórétegének diverzifikálódása és az ő válaszreakciója, néhol kiváltó reakciója nem volt más, mint egy kiterjesztett gyűjtőfogalomban összefogni azokat a csoportokat is, amelyek a hétköznapok során nem tartanák önmagukat ehhez a szoros nemzeti felfogáshoz. Ahogy már a publicisztikából, illetve tartalmi felépítésből láttuk, Jókai valóban olyan gyakorlatiasan használta ki a különböző médiumok adta lehetőséget, hogy a szabadságharc után mondhatni elsőként épített vissza és újra egy ma is lerombolhatatlan írói ismertséget maga köré. Jókai a 19. század második felében kiforrott populáris kommunikációnak egyszerre volt győztese és vesztese is Hansági szerint. A nagy ismertség felemelte a személyt, de egy időben gátolta az irodalomtörténeti tárgyszerűségét. Látható, hogy 1852 után egyfajta átlépés történik a populárisból az irodalmi nyilvánosságba, Jókai példáját ugyanakkor a rövidpróza-elbeszélések is követték.

A Népvilág darabjai azért érhettek el ekkora olvasói sikert, mert egységként, egymás fényében olvasva azt sugallják az olvasónak, hogy a nép maga pontosan ilyen erős befolyással bír, mint a szövegekben, épp olyan széles körű és szuverén jelenség. Sőt a tulajdonképpeni kiterjesztésben erő van. Beletartozik mindenki ebbe a nemzetbe, mely formálta a folklórt, hatással volt a történelem alakulására, és hatással volt a költőkre magukra. Nagy Miklóssal egyetértve vétek lenne mindössze regényíróként hivatkozni Jókaira. Novellái nem csupán önmaguk tükrében hatnak vissza egymásra, hanem egy egész nemzeti irodalmi viszonylatban vett ívet írnak le, izgalmas és eltérő hangokat szólaltatva meg. Ezen kitaposott út nélkül pedig minden bizonnyal kevesebb lenne a kor összképe, irodalma.

Szakirodalom:

Hansági Ágnes: Műfajtörténet, poétika és narráció, In Hansági Ágnes – Hermann Zoltán (szerk.): A kispróza nagymestere. Tanulmányok Jókai Mór novellisztikájáról, Tempelvölgy könyvek 25, Balatonfüred, 2018. 17–49.

Hansági Ágnes: Európai regények a magyar könyvpiacon 1850 után. A Jókai-regények kontextusa, In Hansági Ágnes – Hermann Zoltán szerk.: Jókai & Jókai. Tanulmányok, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013, 19–55.

Hansági Ágnes: Irodalmi kommunikáció és műfajiság. A Jókai-próza narrációs eljárásai a romantikától a korai modernségig, Akadémiai Kiadó, Budapest, online megjelenés éve: 2022, https://mersz.hu/hansagi-irodalmi-kommunikacio-es-mufajisag//, utolsó megtekintés: 2024. 05. 20.

Bényei Péter: Egy (majdnem) hiányzó paradigma a Jókai-értésben, In Hansági Ágnes – Hermann Zoltán szerk.: Jókai & Jókai. Tanulmányok, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013, 85–107.

Jókai Mór Összes Művei, Adomák 1, s. a. r. Sándor István, Akadémiai Kiadó – Argumentum Kiadó, Budapest, 1992.

Szilágyi Márton: Jókai, a pályakezdő novellista, In Hansági Ágnes – Hermann Zoltán szerk.: „…író leszek, semmi más…” Tempevölgy könyvek 19, Balatonfüred, 2015, 32–38.

Kerényi Ferenc – Nagy Miklós (szerk.): Az élő Jókai. Tanulmányok, PIM és Népművelési Propaganda Iroda kiadása, Budapest, 1981.

Nacsády József, Jókai és a népiesség az 1850-es években, Acta Historiae Lite­ra­rum Hungaricum VII, Szeged, 1967, 29−38, online elérhető a Szegedi Tudományegyetem adatbázisában: https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/ahlithun/article/view/34042/33169, utolsó megtekintés: 2024. 05. 20.

Nagy Miklós, Jókai: A regényíró útja 1868-ig, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1968.

Sándor István (szerk.): Jókai Mór: Az önkényuralom adomái, 1850–1858 – Jókai Mór összes művei. Adomák. Kritikai jegyzetekkel 1., Budapest, 1992.

Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig, 1–2. kötet, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1925–1926.

Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a Bach-korszakban, 1–2. kötet, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1938.

Zsigmond Ferenc: Jókai humora, In Margócsy István (szerk.): Jókai Mór emlékezete – Osiris irodalomtörténet – Tanulmányok, Budapest, 2022.

Jegyzetek

1        A kötet igen népszerű volt már Jókai életében, de később sem lankadt olvasóköre. Jókai elbeszéléseinek kritikai kiadása 5. részében szerepel az 1857 és 1913 között kiadott kötetek minden adata. Innen is kitűnik a népszerűség, és akkor hol vannak ehhez képest még a különböző sajtómédiumok adatai. (JMÖM, 1989.)

2        Hansági, 2018.

3        Két alcímmel látta el a három novella közlésének során: Apró regék a régi jó időkből, illetve Életképek az elmúlt jó időkből. Jókai az első novellát családnevével, Ásvai Jókay Móricz néven, míg a másik kettőt szerzői nevével (Jókai Mór) közölte.

4        Nacsády, 1967, 34.

5        Délibáb, 1853.

6        Nacsády, 1967. 32

7        Uo.

8        Ez Szinnyei szerint elsősorban a cenzúrának köszönhető, bár valószínűleg a túlírás veszélyeivel is számolhatott Jókai.

9        Uo., 19.

10     Jókai, 1857.

           Először a kritikai kiadások mentén összegezve végzek filológiai következtetéseket, majd ezt követi a terjedelem és a témák kérdése, a novellák közlési sorrendjén haladva.

11     Hansági, 2018, 37.

12     Szinnyei, 1939, 399.

13     Hansági, 2022.

‍