Öregszik. Megdöbbentő

Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet? Hogy öregszel meg benne. Ne haragudj, de az ilyen nem is élet. Azt hitted, lesz belőle valami, s erre mi lett belőle? Felkelsz, dolgozol, lefekszel, s másnap kezded elölről. Közben csüggedten fizeted a gigantikus villanyszámlád. Próbálod terelgetni a gyermekeid, és várod, hogy nőjenek fel valahogy. Örökös készenlétben oldod a megoldani valókat, és naivan azt hiszed, hogy utána megpihenhetsz. Állandóan pihenni akarsz ebben az te akármilyen életedben, mégis mindig fáradt vagy.

Egyre csak az estét várod ebben a te életedben, már reggel azon álmodozol, hogy milyen lesz, amikor lefekszel. S erre milyen lesz? Olyan lesz, sajnos. Hogy előtte rendbe kell szedjed a konyhát. Aztán magadat. Mire megveted az ágyat, egy órát dolgoztál csak azon, hogy lefekhess. És amikor lefekszel, eszedbe jut, hogy elfelejtettél valamit. De ez is sokkal jobb, mint amikor az jut eszedbe, amit el akarnál felejteni. Úgyhogy aztán sokszor nem is alszol, csak lefekszel.

Hogy aludnál, de nem megy?

Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Az alvásba fektetett munkát nem lehet megspórolni! Nézd meg Jennifer Lopezt, húsz éve nem öregszik. De tesz is ellene. Kizárólag tiszta vizet iszik, naponta órákat táncol, ami nagyon vidám dolog, és korán lefekszik. És el is alszik, ugye, mert ő Jennifer Lopez. Te pedig ki tudja, miket iszol, már nem is táncolsz, aztán meg csak forgolódsz szomorúan az ágyadban. Vagy felébredsz hajnalban, és nem tudsz visszaaludni, egyre idegesebb leszel. Hát magadra vess. Idegeskedsz, megöregszel, tudod. S te mégis, mégis! Ma nem alszol, holnap…na, mi szóltunk.

Tenni kell az öregedés ellen, hahó! Ma már nem úgy van, hogy csak úgy, önfeledten öregedünk, mintha nem lenne holnap. Nem úgy van, hogy hagyjuk el magunkat, engedjük egyik napot telni a másik után. Ember, ma már nem passzívan öregszünk, hanem aktívan fiatalodunk! Az öregedés ma már nem az egyre kevesebb, hanem az egyre több munkáról és feladatvállalásról szól. A kihívásokról. A határok feszegetéséről. Jó, legyen: lehet öregedni, tessék. De fiatalnak kell közben maradni! El kell menni a falig, ember! Sőt: át kell menni a falon. Korosodsz?  Nem vacakolsz, nem panaszkodsz, kapod össze magad, értem?!

A kor, az csak egy szám, hát nem?

Nem, ma már nem úgy öregszünk, hogy fogyó energiával. Hogy üldögélünk a fűtőtest mellett csöndesen, és pihengetünk, szeretnéd, mi? Ha csak legyinthetnél pihengetés közben, amikor meglátnád magad a vitrinben, hogy mennyi ránc, mennyi hurka, mennyi egyéb, amiről jobb nem is beszélni. Vidámam mondhatnád, hogy ez van, neked már lefőtt a kávé, és tehetnéd, amit akarsz. Hát barátom, ezt ma már nem lehet. A vitrin kiment divatból, a kávéfőzés is egyre bonyolultabb. Ma már beszélnünk kell róla: úgy beszélünk az öregedésről, mintha nem lenne öregedés.

Harmincötön túl az ember ma nulla huszonnégyben nem öregszik.

És aki igazán jól öregszik meg, annak tevékenyebbnek, fürgébbnek, dolgosabbnak, vidámabbnak, nyitottabbnak kell lenni a fiatalabbaknál. Igazi elismeréshez így juthat, a sima nemöregedés ma már alap.

Az öregedésről úgy beszélni ma, mint amilyen az öregedés: illetlenség. De hát már nincs is olyan, hogy öreg. Milyen szó is az, hogy öreg! Ezt a szót nem használjuk. Olyan negatív, most komolyan. Utalunk rá finoman esetleg. Rohanazidő, meg ilyenek.

Viccelődünk azzal, hogy az idő igen, de mi nem.

Mi még nem. Mások? Hát na. Mit csinálnak mások, most komolyan? Azaz: mit nem csinálnak? Nekünk még nem fáj. Mi még nem szedjük. Mi még simán. Személyes sikernek vesszük, ha nem hagy cserben a testünk. A mi testünk, na igen! Amiben benne vagyunk mi! Bizony! A mi testünk nem olyan, és mi sem vagyunk olyanok. Mint milyen sokan mások. Mi még látjuk (valamennyire) az apróbetűs részt. És tudjuk, hogy mit ír benne! Aki nem tudja – hogyhogy nem tudja? – az öregszik.

Úgy beszélünk ma az öregedésről, hogy közben a fiatalságról beszélünk voltaképp. Amik vagyunk és leszünk. Fiatalsággal kapcsolatban nem használunk múlt időt! Nem mondjuk, hogy amikor fiatalok voltunk, az olyan lankasztó. Olyan snassz, igazán. Az öregedés ott sunyít a háttérben, de csak nem fogunk törődni vele?! Ha nem törődünk vele, szinte nincs is! Ki is mondjuk: nem áll szándékunkban megöregedni. Sok munka kell hozzá, igen, de hát a munkát, mondtuk, nem lehet megspórolni.

Aki nem dolgozik rá, az megérdemli.

Ő lesz a hibás, ha váratlanul és elavultan megöregszik.

És nem azért, de ma már fiatalnak is csak az öregedés árnyékában lehet lenni. Az öregedés réme már a gyerekkor után ott kísért mindenütt. Ma már az emberek időben gondolkodnak, tizenhat évesen kezdenek dolgozni az öregedés ellen. Ötvenes napkrémmel kenik magukat télen-nyáron, ha esik, ha fúj, és abban bíznak, hogy nem fognak ráncosodni. Húszéves kortól szérumokat használnak. Nem esznek mérgeket, és hiszik, hogy megússzák mindazt, amit a parizerzabáló öregedők épp titkon megélni kényszerülnek.

Mert aki öregszik: az rest. Aki öregszik: nem vigyáz. Öregszik: milyen sajnálatos. Aki öregszik: az korának megfelelően néz ki. Aki ma korának megfelelően néz ki, azzal valami baj van. Akinek nem mondják, hogy tíz évet letagadhatnál, hát annak annyi. Annak kámpec, elindult az úton, összesúgnak a háta mögött, hogy szegény. Aki öregszik: az szegény, akkor is, ha nem. Öregszik, milyen megdöbbentő! Aki öregszik: nem tudni, mit csinál, de valamit nem jól csinál. Vagy ami a legrosszabb: semmit nem csinál. Semmit, uram, semmit! Csak vastagszik a dereka, és nézi. Csak pocakosodik, és nézi. Tónusát veszti a bőre, és nézi, biztosan csak nézi.

Öregedni ma: csak titokban, mert különben szégyen.

Úgy öregedni, mintha nem öregednél: önvédelem.

‍