.svg)
Zaklatott márciust élünk. Tulajdonképpen évek óta zaklatott ez a hónap. Biztos, hogy nem véletlenül emlegetjük még mindig Mars isten nevén, aki szelíd termékenységistenként kezdte pályafutását, ám annál harciasabbá fejlődött, és a háborúskodásban teljesedett ki.
Mit tegyünk, amikor nincs mit tenni? Szeretem ezt az örökzöld kérdést, bőrömön viselem, mint ama legendás csukakirály az aranyhorgot. És hát, amikor más menekvés nem mutatkozik, régi lapokat forgatok. Hogy miért? Mindenképpen azért, hogy megnyugodjak afelől, hogy az emberiség mindig is zaklatott volt, mondhatni elejétől fogva. Ez persze nem megnyugtató, egyáltalán nem az, inkább félelmetes.
Az Aradi Újság 1925. március 20-án megjelent lapszámában arról számolt be, hogy előző nap hatalmas vihar dühöngött a Dunán és a Fekete-tengeren. Számos vontatóhajót a vihar elszakított a horgonyától és a nyílt tengerre sodort, öt hajó pedig zátonyra futott és súlyosan megsérült. A híradás azzal folytatódik, hogy a Károly Király gőzös a vihar miatt hatórás késéssel futott be a konstancai kikötőbe, és hogy ezen a hajón kellett volna megérkeznie Terente hírhedt haramiának. Ám miután a Constanza—București közötti távírót a vihar megrongálta, a rablóvezér megérkezéséről frissebb hírekkel a lap nem tudott szolgálni. Terente, avagy a mocsarak királya csak egyike volt a Brăila környéki rablóknak, Caracaliu faluból származott, mely számos tehetséges lótolvajt adott az országnak, és emitt játszódik Fănuș Neagu És kiáltott az angyal című csodálatos regénye, amelyben többek között lótolvajok is szóhoz jutnak.
Ugyanaz a lapszám címoldalon számol be arról, hogy Octavian Goga Kolozsváron, azaz Clujban (akkor még csak sima, nem Napoca) hitvallást tett a román–magyar barátságról. A költő és miniszter a számára adott díszvacsorán kifejti azt, hogy rendületlenül hisz a magyar és román nép egymásrautaltságában, és programjának alapelvévé tette ennek kiépítését. Goga, aki akkor már jó pár éve a csucsai kastély tulajdonosa, arról is beszél, hogy a magyarság problémáját politikai tényekben eladdig miért nem szolgálhatta, tételesen amiatt, mondja, mert a magyarságnak politikai egysége nem volt, de immár van, tehát lehet egyezkedni. Hogy az erdélyi magyar politikum és az akkor regnáló Averescu-kormány viszonya milyen is volt, arra most nincs alkalom kitérni. Ám érdemes elgondolkodni azon az érzelmes zárómondaton, mellyel Goga búcsúzott az erdélyi magyaroktól ama 1925 máricusában elköltött vacsora után. Az akkor államminiszteri rangban levő költő ezt mondta: Azért jöttünk ide, hogy lelkileg is megpecsételjük azt, amit politikai belátásunk létrehozott. Hajlamos vagyok elhinni azt, hogy abban a pillanatban ezt teljesen őszintén mondta, sőt hitte is, amit mond.
