Poklon innen és túl

Szabó Róbert Csaba második, Pokoltó című regénye legalább annyira enigmatikus, sötétlő és feneketlen, mint maga a Pokoltó vize – azonban bármennyire kegyetlen történelmi eseményekhez is nyúlna vissza, nem „a pokolra visz” (161.), és nem is hagyja ott olvasóját.

Leszámítva a viszonylag rövid Utóhangot, közel kétszázötven oldalon keresztül elkülönülő fejezetek nélküli, sűrűn hömpölygő prózában bontja ki a több történetszálon és idősíkon futó elbeszélést: az 1940-es évek Szilágysomlyójától kezdve a második bécsi döntés, majd a magyar katonák bevonulásának napjától egészen a késő hetvenes évek Bukarestjéig, különös figyelmet szentelve az 1977-es bukaresti földrengésnek.

Nem előzmény nélküli ez a regény sem Szabó Róbert Csaba irodalmi pályáján, sem a kortárs erdélyi regényirodalomban. Megjelenésének éve miatt rendszerint Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg (2023) és Vida Gábor Senkiháza (2023) című kötetével hozzák összefüggésbe, mint a „megélénkülő” erdélyi történelmi regényírás újabb példája, bár ez a tendencia – a szerzők korábbi köteteit nézve – igencsak élénknek tűnt eddig is. Az utóbbi tíz évben jellemzően gyermek- és ifjúsági köteteket publikáló Szabó Róbert Csaba első, Alakváltók című regénye 2016-ban jelent meg, szintén kétpólusú történelmi háttérrel (alapját az ötvenes-hatvanas évek, Gheorghiu-Dej, majd Ceaușescu uralmának ideje képezi, mindezt a ’89-es rendszerváltás előtti időszak keretezi a regény első és harmadik részében), továbbá a korábbi novelláskötetei mentén is tekinthető egyfajta pályaösszegző munkának a Pokoltó. Motívumok szintjén ugyanakkor lazán kapcsolódik Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényéhez is.²

A történetet ezúttal a főhősnő (Ila) és férje (az egyszerűség kedvéért Laci) formabontó válási kísérlete keretezi. A férfi azzal a bizarr javaslattal áll elő, hogy „befekszik a bolondok házába” (ekképp kicselezve az 1966-ban szigorított válási procedúrát), hogy utána könnyebben hagyhassa el az országot, mivel felesége számára érthetetlen okból Romániában akar maradni. Ehhez a kerettörténethez kapcsolódik az Ila álmában feltűnő Pokoltó, a tó fekete vizébe vetett traumatikus múlt, amelyet Ila hosszú ideig titkolt fogadott anyja, Eller Gizi tanácsára. A bukaresti földrengéskor azonban Laci eltűnik, és amíg Ila férje hollétét próbálja kideríteni, levelet kap Gizitől a máramarosszigeti szegényházból, pár héttel a földrengés után, amelyben azt üzeni, meg akar halni. Felkeresve a nőt kiderül, Gizi még férjénél is abszurdabb tervvel áll elő: „Intézd el, hogy 1944-ben haltam meg, Somlyón. (…) Nem volt értelme 44 után az életemnek, szerettem Rumót, minek élném túl? Nem is éltem túl” (31–34.).

Mindezek katalizátorként szolgálnak a múltbéli, szilágysomlyói események felidézésének, és egyre bővül a regényben megjelenített elbeszélői nézőpontok, történetszálak, szerelmek sora. Kiderül, hogy a tizenöt éves főhőst édesanyja Danilovicsné, a Szilágysomlyó melletti Pokoltó-fürdő és -étterem szigorú úrnőjére bízta 1940-ben – ekkor ismerkedik meg az árván maradt lány Eller Gizivel, akiben igazi anyára talál. Fény derül továbbá a főhős sokáig titkolt és csak egy libának beismert valódi nevére (72.), arra, ki hogyan veszíti el szerelmét, változtatja meg halálának időpontját vagy nevét – utóbbi Szabó Róbert Csaba korábbi munkáinak is visszatérő narratív eszköze.

Eller Gizi, a korban csodabogárnak számító „szabad szellemű írónő” alakja különösen üde színfoltja a regénynek, ugyanis szintén valós, sokaknak ismeretlen történelmi személyen alapul. Szabó Róbert Csaba a kötet megjelenése előtt publikált kutatásaiból kiderül,³ Somlyói Eller Gizella valóban létezett, írt verseket, novellákat, többször fellépett Erdélyben, még Dsida Jenő mellett is. Egy évig a Brassói Lapok újságírójaként dolgozott, azonban az oknyomozó munkájával járó zaklatás, mentális egészségének leépüléséhez vezető botrányok és sajtóperek következtében kénytelen volt elmenni a laptól, egy veszteséges illatszerboltot nyit, férje – az egyébként szintén költő-író Győri Ernő – elhagyja. A második bécsi döntés után az újjáéledő Szilágysomlyó című hetilap munkatársa néhány évig. És akárcsak a regényszereplőét, halálát ugyanúgy homály fedi: 1944 után már szépíróként sem publikál, elhallgat: metaforikusan és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szócikke szerint is „meghal”, halálának valódi körülményei azonban tisztázatlanok.

A mozaikszerű elbeszélés egyszerre teszi feszültté és hektikussá a történetmesélést: az olvasónak szerfelett fegyelmezettnek kell maradnia, ha időben érzékelni akarja az idősík- és nézőpontváltásokat – ezekhez inkább történelmi események, konkrét dátumok nyújtanak kapaszkodót, mintsem a nyelv, amely helyenként kifejezetten szikár, takarékos, néhol mintha zanzásítaná a regényírást megelőző kutatást. Ezt a szikárságot ellensúlyozzák a regény metaforikus, líraibb megoldásai, amelyek legtöbbször olyan természeti elemek köré csoportosulnak, mint a víz, állatvilág vagy maga a földrengés: „A földrengés addigra, úgy éreztem, a gyermekévé fogadott. Remegtem, mintha örökül hagyta volna rám a kizárólag műszerekkel mérhető szeizmikus rezgéseket. Hogy ennyi mindent elém fordít, ki, a lábam elé, hadd szedegessem fel, amire szükségem van – ettől finom remegés kezdett kísérni, bárhová mentem” (15.).

A földrengésnél csak a víz szerepel többször a regényben, egészen a legplasztikusabb hasonlatoktól kezdve („amikor Laci először fölvetette, hogy váljunk el, az valóban úgy hatott rám, mintha hosszú napok után megjött volna a meleg víz”, 9.), a konvencionális megszemélyesítésig („a víz feketén ásított, mozdulatlan volt”, 234.). A metaforikusabb jelentéstartalmak újabbakkal bővülnek, a tisztulás sem csak a jól ismert „megtisztulást” jelöli, hanem a cserbenhagyást, az anyai felelősség lemoshatóságát is: „A tény, hogy anyám fizetett azért, hogy megszabaduljon tőlem, rosszabb, mintha pénzért adott volna el (…) De végül rá kellett jönnöm, az, hogy előtte megfürdetett, felülmúlhatatlan. A saját nyomait igyekezett eltüntetni” (80.). A víz köti össze a múlt titkait és traumáit a jelen idővel, a valóságot az álommal, a földit a pokolival.

Szabó Róbert Csaba regénye megrendítő, merész vállalkozás: történelmi és személyes síkon egyaránt. Kerüli a didaktikus megoldásokat, izgalmasan lavíroz történelmi múlt és aktuális tanulságok között – soraiban egyéni színezetet kapnak az eddig jól ismert vagy szépirodalomban kevésbé tárgyalt események, személyiségek. Ha már a földrengésnek nincs színe – a Pokoltónak van. És nem csak fekete.

Szabó Róbert Csaba: Pokoltó. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2025.

Jegyzetek

¹                  Ugyan a kötet borítóján igencsak megtévesztő módon kötőjellel (Pokol-tó) szerepel a cím, irodalomkritikákban, kereskedelmi és sajtóanyagokban egybeírt formájával találkoztam, így én is ezt fogom használni.

²                  Erről bővebben és némi „spoilerrel” Károlyi Csaba ír az Élet és irodalomban megjelent kritikájában: „Lassan minden eltűnik”, ÉS LXIX. évfolyam, 25. szám, 2025. június 20. Online: https://www.es.hu/cikk/2025-06-20/karolyi-csaba/lassan-minden-eltunik.html (Utolsó hozzáférés: 2025. 06. 24.)

³                  Szabó Róbert Csaba: „Az első igazi erdélyi újságíróasszony” – Somlyói Eller Gizella elfeledett életútja. Transtelex, 2025. március 29. Online: https://transtelex.ro/kultura/2025/03/29/az-elso-igazi-erdelyi-ujsagiroasszony-­somlyoi-­eller-­gizella-elfeledett-eletutja (Utolsó hozzáférés: 2025. június 24.)

‍