.svg)
Rendre bizonyítást nyer, hogy Szilágyi István életművében az ismertté váló publikált nagyregényeknek rövidebb előzményei voltak-vannak. A Hollóidő megjelenésekor a kutatók gyorsan azonosították a regényötlet korai változatát a Szilágyi-rövidprózák között – ezt a szerző 1977-ben közölte az Igaz Szóban, Hadban címmel. A hóhér könnyei című elbeszélés sokáig ugyanezzel a munkacímmel készülődött, hogy a kései boszorkányperek és ennek kapcsán az ítélkezés problémáját középpontba állító nagyregénnyé válhasson – utolsó éveiben Szilágyi István ennek befejezésén dolgozott. A végigírt, de szerkezetileg nem véglegessé munkált változat 2020-ban vált hozzáférhetővé, Messze túl a láthatáron címmel. És miközben ennek készüléséről a kései interjúk rendre beszámoltak, az életműnek egy korábbi szakaszára homály borult. Pedig egy 2008-as életútinterjúban a szerző Fekete Vincének elmesélte egy olyan regény alapszüzséjét, amelyikhez közvetlenül a Kő hull apadó kútba megírása után fogott hozzá, és amelyből több száz oldalnyi kézirat el is készült. Ezt a sok szempontból meglepetést jelentő regénytöredéket rendezte sajtó alá az MMA Kiadó életműsorozata számára Márkus Béla Az emlékezés göröngyein címmel, amely így, kiteljesítetlen változatban is közel 600 oldalt tesz ki. Időben a Kő hull cselekményideje után járunk, részben átfedésben az Üllő, dobszó, harang időmetszeteivel, problémaköreivel. A könyv töredékként is impozáns méreteivel a jelenben-közelmúltban játszódó történetek részarányát növeli a Szilágyi-életműben, fontossága pedig azért kiemelkedő, mert a szerző a Katlanváros írásain kívül ebben beszél legrészletesebben arról, ahogy saját családjának, felmenőinek helyét látja a huszadik század zaklatott történelmében. A pályakezdő novellák munkástörténeteinek világa egy olyan keretbe helyeződik át ennek nyomán, ahol azok már analitikusan, a nagyobb történeti mozgásokra illúziótlanul figyelve nyerhetnek tágabb jelentést. Kirajzolódnak a harmincas-negyvenes évek munkásainak vágyai és lehetőségei, tájékozódásuk sarokpontjai. A Szilágyi-regények gyakori technikája, a párbeszédes-vitatkozós helyzetek narratív kitérőknél sokkal lényegibb funkcionalitása lehetővé teszi a kérdéskör részletes körüljárását.
A szerző így vázolta fel Fekete Vincének a regény kiindulópontját: „Ebből az időből, a nagy megnyugvás idejéből, amikor 1975-től 1990-ig semmi nem jelent meg tőlem, ezt még magam előtt is titkolom, volt vagy több száz oldalnyi szövegem egy megkezdett, de soha el nem készült regényből. Egy ellen-Szendy Ilka történet volt ez, majdnem a Szendy Ilka korából, vagy az azt követő évekből, az első világháborútól a ’20-as, ’30-as évek felé jövet, amiből aztán egy részletet adtam is valamelyik Utunk Évkönyvbe.” Azt pedig, hogy milyen értelemben lehet Kese Ida, a regény hősnője (az Utunk Évkönyv-beli változatban még Széri Ida) a Kő hull emblematikus hősnőjének ellentéte, a szerző főként az élet és a testiség megélésében jelölte meg. Alaptermészete szerint ösztönösebb, életigenlőbb, mint Szendy Ilka: „egy olyan ellen-Szendy Ilka, akin keresztül- kasul megy a történelem, és mindig talpra esik, és mindig tovább él, és mindig tovább viszi magát, mert ő ugye nem törik meg. Egy teljesen más figura, árva leányzó ugyancsak, de egy jól baszós, mindig felülkerekedő. Annak a kimondatlanul morális tartásával szemben, ez a világ által sodortatott női figura típusa.”
Hogy mégsem mindenben Szendy Ilka ellentétéről van szó, hanem bizonyos értelemben az ő karakterének folytatódásáról, azt egyrészt az erős önanalízisre való képességgel támaszthatjuk alá: Kese Ida, akárcsak elődje, újra és újra nekifut a saját életút elemzésének, és kifejezetten messzire jut ebben, az utólagos távolság- és távlatteremtésben az egykor megéltekkel szemben. Másrészt pedig a karakán, önálló döntések képessége, az öniróniára való hajlam teszi Idát a jajdoni erős nőalakok örökösévé.
Jajdon helynévként való használata, illetve a Kese Ida személynév beilleszthetővé teszi Az emlékezés göröngyein világát a Hollóidő és a Kő hull apadó kútba erőterébe: kese-Kata, a Hollóidő szereplője sok tulajdonságát kölcsönzi huszadik századi utódjának, Jajdon kisiparosai pedig ezúttal egy húszas-harmincas évekbeli csizmadiamester alakjában ütköznek bele a modernizáció okozta problémákba. Kese Ida a csizmadiamester nevelt lányaként kerül Kolozsvárra, hogy az otthon ellesett technikát a tömegtermelés keretei között, a Dermata cipőgyár munkásnőjeként hasznosítsa.
A regény által feszegetett problematika a legutóbbi évtized prózája felől nézve ismét egyre aktuálisabbnak mutatkozik. Tompa Andrea a Fejtől s lábtól, az Omerta, majd a Sokszor nem halunk meg lapjain, Vida Gábor legutóbb a Senkiházában idézte meg a korszakot, amelyikben Szilágyi István regénye játszódik. A korszakanalízist tekintve a Szilágyi-mű nem marad alul kései utódaival szemben. Szilágyit is az időszak alulnézetes megjeleníthetősége foglalkoztatja, és rétegzett, komplex képet nyújt a kolozsvári külvárosok világáról. Részletesen bontja ki a regény férfikarakterein keresztül a kolozsvári szociáldemokrata és kommunista opciókat, valamint Gyerő Albi, Kese Ida férjének karakterén keresztül a hitleri eszméknek önmagát kiszolgáltató, saját kisszerűsége iránt vak kisiparos pályavonalát. Leginkább Gyerő Albi figurája, és az ő közvetlen környezete rokonítja Szilágyi regényét egy másik emblematikus Kolozsvár-regénnyel, Bálint Tibor Zokogó majom című remekművével. A körkép, amely Kese Ida esküvője napján a Pata utca-környéki szomszédokról kirajzolódik, ahhoz mérhető, ahogyan a Zokogó majom a saját élethelyzetükhöz képest többre vágyó, marginalizált karaktereit kezeli. A narráció ebben a zárórészben erőteljesen kísérleti jelleget ölt – az egyes karakterek tudatfolyamaiba lépünk be sorra, így rajzolódik ki még emblematikusabban egyfajta plurális korrajz. Sorra lépünk be a már korábban is körvonalazott munkáskarakterek tudatfolyamai mellett a vendéglői szakácsnő, a román hivatalnok, a lecsúszott roma muzsikus, az alkoholista szobafestő, a cipőgyári munkás-kolléganő és a többiek tudatába. Mindegyikük másra figyel, és mást tud a helyzetről. Itt lép ki Szilágyi a regény korábbi, realista tabló-jellegének keretei közül.
Az emlékezés göröngyein nem cselekménycentrikus regény, ahogy a korábbi Szilágyi-regények sem voltak azok. Kimerevített, hosszúra nyúló időpillanatoknak lehetünk tanúi olvasóként. Már-már az elképzelhetőség határait feszegeti, hogy mennyire eseménytelennek mutatkozik kilenc éven át a fiatal lányként Kolozsvárra kerülő Kese Ida élete. Mintha számára kilenc éven át minden lehetséges történést zárójelbe tenne a titokzatos, munkásmozgalmi kapcsolatokat ápoló, és ugyanakkor rejtélyesen nagyvilági Tulogdi Samu iránt érzett egyoldalú szerelme. A regényzáró epizódok, dialógusok felől visszamenőleg megkérdőjeleződik ugyan ez az eseménytelenség, hiszen kiderül, ezekben az években Kese Ida élete veszélyben forgott, mégis elmondható, hogy ez a könyv ugyanúgy a lassan csordogáló idő képzetét kelti, mint sok más korábbi Szilágyi-regény.
Az Utunk Évkönyvben 1983-ban közzétett, utóbb némileg átdolgozott részlet arról tanúskodik, hogy Szilágyi számára ebben a regényben a történeti tabló felvázolása mellett a Zilah/Jajdon és Kolozsvár közötti viszony tisztázása volt kiemelten fontos. Abban, ahogy Ida saját kétlakiságáról gondolkodik a két város között megtett útja során, ott érezhetjük Szilágyi István önmegfejtésre irányuló igyekezetét, saját kolozsváriságának, illetve zilahiságának dilemmáit. A Katlanváros esszéi, visszaemlékezései után ehhez újabb támpontokat kap az az olvasó, aki figyelmesen követi végig Az emlékezés göröngyein elmélkedéseit.
Szilágyi István: Az emlékezés göröngyein. MMA Kiadó, Budapest, 2024.
