Ádámatyánk bajáro

phytoaforizma A orbáncfüvet Öregapád még Szen­jános füvinek monta. Neve is mongya, Szen­jános napkor köll a orbáncfüvet szënnyi, akkor virágzik, mer aznap kë­rëszt­űtík Krisztusurunkot. Má akkor megmonta nëki. Három esztendő betellik, mire írt hozó Ádámatyánk bajáro. Akkor elindút Krisztusurunk, gyógyította a nya­va­lásokot, szalatt a béna a sükethë, megsúgta nëki, hogy a vak meglátto a napfínt, mer a nap tüzes füve a orbáncfű, meghallotta ezt a níma, rögtön mënt hirdetnyi a ëvangéljomot! Még a hóttakot is fő­kēj­tëtte Krisztusurunk. Oktatta a ok­tondi embërt a níp okullásáro tanította ikët imátkoznyi. Betēt a harmadik, bevonút Jëruzsálëmbe a apastalokkā, harmadnap megfeszítëttík, harmadnapra főtámott, harmadnapra kinyőt a orbáncfű Krisz­tus­urunk víre csëppjeibű. Óvasatlan hullott víre szëme, óvasatlan sárgítottak apró virágoji. A Krisztusurunk víre mái napig folyik benne! Veruvërës, mind a napszáto! Hirdeti a világ orvosát. Mer mindën Ádámbátyánk bajáro ír a orbáncfű, levele, száro, támoggy fő máro! Mer olyan vót amikor Öregapád hazagyütt a lágërbű, mind a főtámodás. Ippen Szenjános napra gyütt haza. Mënt, követte a határbo a sínykët, de csak messzirű, hogy ē tuggyon bújnyi. Amire hazaírt, má a orbáncfű is kivirított. Azzā gyógyította a lábát, mer ha nincs a orbáncfű tüzes leve, elüszkösödik nëki, meghāll a sënkifőggyin. Ígyis majnem nem gyütt haza, má csak nëgyven kila vót! Mire hazaírt, má rühes së vót. Leígetëtt rúlam minden mocskot a szenjános füve. Monta. Mer a mindën romlástú megszabadíccsa a embërt, még a Ádámatyánk bűnitű is! No ezëk a ruszkik nem szarakottak, akinek a nevit óvasták a lágërbe, csak ammëhetëtt haza. De marha ruszkik, csak a hullákot óvasták! Akik má rëggēre kihűtek, vagy láccott, nem írik meg a napszátát. Ennyit megengedëtt a Sztálinelftárs, hogy a hóttak hazamënnyenek. A sírba! Öregapád havërja ottveszëtt. Aszonta nëki, vedd el a cédulám, ha óvasnak, mënny helëttem, én má inné nem mëgyek haza, csak maradra. Hát a ruszkik aszittík, hogy főtámott! Mer Öregapád mindënt rendre megcsinát. El is engettík, fítek tűle, aszittík, hogy csuda törtínt, hozzá së akartak írnyi, hogy biztos szent embër, sztarëc, sztarëc, mutogattak, eresztëttík. Így vót ez Szenjánossā mëg Krisztusurunkkā is. Szenjános is ottveszëtt a Hëródëselftárs lágëribe. Szenjános íllő vízzē kërësztűt, de aki utánnom gyün, monta, az a Szentlílek tüzivē fog tíktëkët megkërësztűnyi. Ez Krisztusurunk szent víre. Lemossa mind a bűnököt, mind Ádámatyánktú!