Elméleti és gyakorlati utazás – Borsodi L. László és Papp Attila Zsolt kettős könyvbemutatójáról

Az 5. SepsiBook pénteki napján Borsodi L. László és Papp Attila Zsolt költőkkel Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó vezetője beszélgetett. Borsodi Irodalomgrammatikák (Erdélyi Múzeum-Egyesület), valamint Papp A guineai utazás (Lector Kiadó) című, újonnan megjelent kritika- és esszékötetei arra keresik a választ, miként hozhat közelebb minket egymáshoz és önmagunkhoz a művekről való közös gondolkodás. 

Gálfalvi először a két szerző esszé- és kritikaírói munkásságáról kérdez. Mindkettőjük életét meghatározzák ezek a műfajok, habár más módszerekkel, máshonnan közelítenek hozzájuk. Papp újságírói, publicisztikai munkái során került közel az értekező írásokhoz, noha úgy véli, ezeket mindig inkább szubjektív benyomásai és nem komoly elemzési szempontrendszerek szerint írta.
Borsodi sokáig csak a költészet felől szemlélte az irodalmat, az elemzői szerep később talált rá. A hermeneutikai gyakorlat mégis nagyon mélyen gyökerezik benne: a ministránsi szolgálata alatt olvasott egyházi szövegek értelmezéséhez vezeti vissza. Számára az értekező műfajokban való alkotás „önként vállalt kényszermunkának” felel meg – van benne némi mazochizmus, de a vége örömteli, állítja. Úgy véli, az irodalomkritika az irodalom szerves és szükséges része, és úgy tartható életben, ha a szerzők aktív részt vállalnak belőle. Szakmai találkozók, nyílt viták kellenek ahhoz, hogy érdemben fennmaradjon.

‍

‍

A kötetek összeállításának folyamatára rátérve kiderül, hogy mindkét könyv már publikált, egymástól független tanulmányok gyűjteménye. Ezáltal felvetődik a kérdés, hogy milyen többletet nyújthat a szövegek egymás után rendeződése.
Borsodi, áttekintve az elmúlt körülbelül hat év alatt megírt tanulmányait, felfedezte, hogy azok bizonyos csomópontok köré szervezhetők. A szövegek egymás mellé helyezés által párbeszédbe léptek, a szövegcsoportok organikusan alakultak ki, mintegy diktálva az egyes fejezetek címét. A végeredmény pedig egy három nagy részre tagolt, koherens, összefüggőnek tekinthető olvasmány. Papp kötetében a kapcsolódási pontok a szerző örökös, rekurrens témái közül valók, amelyek a költészetében is megtalálhatók – ezen elemek összefogják tizenöt év kritikatermését. A szerzőben sokáig fel sem merült a kötet gondolata, ám ahogy az egyre több, beazonosítható gócpont köré épülő szöveg összegyűlt, végül vállalkozott rá, hogy Márton Evelin író könyörtelen szerkesztői munkájára támaszkodva könyvet gyúrjon belőlük. Elmondásában a publikáció azóta sem állt meg, és az újonnan születő szövegekből már tudatosan törekszik a redundáns elemek kihagyására, hogy egy esetleges második kötet szerkesztése majd kevesebb gyomlálást igényeljen.

Végezetül a címválasztásokra kérdez rá a moderátor, hiszen azok két, hasonló szándékkal szerkesztett mű esetében teljesen más olvasói elvárásokat céloznak meg. Az Irodalomgrammatikák talán túlságosan is teoretizáló, ismeri be Borsodi – ahogy a szövegek, úgy a cím is egyfajta distancia megteremtésére törekszik. Ez a „riasztóan hosszú” szóösszetétel a kötet szerkezetére reflektál, amely különböző irodalomelméleti fogalmak mentén áll össze. A nyelvhasználat, a nyelv teremtő ereje, a képiség határozza meg az írások ívét. Papp választásában egyszerre mutatkozik meg a szándék az enigma-alkotásra és a reprezentativitásra. A cím egy robinsoni utalás („minden baj a guineai úttal kezdődött”), amely az utazás problematikájára helyezi a fókuszt.

A mozgásban levés, a haladás mindkét műnek lényegi eleme – az értekezés menetelés a megértés irányába. Hiszen a célban nem, de a mozaikszerű összeillesztés végtelennek tűnő aktusában bízhat az olvasó.