Gyűlölettől kiszáradt szájjal

 Jakobovits Miklós: Kék egyensúly

‍

*

lábra állunk

időről időre

mintha újévi fogadalmat

tennénk

nem meggyőző

reménytelen

mikor véletlenül

egymáshoz érünk

úgy hangzunk

mint két pléhcsupor

koccintása

egy szegényes

ünnepségen

a ház legrégebbi

szobájában

a ház legsötétebb

szobájában

hallgatjuk

hogyan süllyednek el

papírcsónakjaink

a tegnapelőtti

levesben

van még időnk

bőven

annyi szépség van közöttünk

mint marilyn monroe

halott arcán

‍

*

egy tiltásokból tanult nyelven

mondom szerelem

gombócokkal torkomban írom szerelem

egy magas nőstény

leselkedik

összetöri ujjpereceim

egy feszítővassal

házból kirúgott szerelem

neked a szerelem

csak mint egy otthonról való elrohanás

lihegsz alattam

mint futás végén

és a végén nem vár rád

semmi

senki még én sem

szerelmet suttogsz gombócokkal torkodban

remegve hallgatod

házad

az ajtóhoz csapódik

szerelmük fenyeget

hajunktól fogva

ráncigálnak majd ki a lépcsőházba

saját nyelvükön beszélnek hozzánk

a mi szerelmünk nyelve

‍

*

szeretnék gyöngéden

beszélni hozzád

mintha házunk

ablakai

a tengerre nyílnának

és napjainkat egymás nézésével

töltenénk

és este festenél

vagy szőnél

és barátaink úszva jönnének

hozzánk

és szerveink örökre elfelejtenék

fasiszta ténykedéseik

és életünk tiszta lenne

mint egy gondosan megtörölt

henteskés

‍

*

magam után húzlak

a hideg szobába

a hideg szoba

az a sötét szoba

a ház legrégebbi szobája

ott tartom papírjaim

és papírjaimnak

rothadt káposztaszaguk van

papírjaim bűzlenek

mint a te női betegségeid

belőlük olvasok most neked

arról hogyan fogsz elhagyni

és vinnyogni kezdesz

mint egy jégtáblán felejtett fókafióka

gyűlölöd magad

aztán sírni szeretnél

mindenestől

szívvel és belekkel és májjal

és gyomroddal

ezek úgy laknak benned

mint valami galambdúcban

sötétben és galambszarban

próbálnak kivergődni

körbejárlak

és kezeim nem tudják

mit tegyenek veled

száradtan lógnak

vérük

a fejedbe szállt

‍

*

te úgy gondolsz most

rám

mint egy ráktól legyengült nő

zöld kosztümjeire

amiket már nem tud viselni

miközben térded simogatom

te egyáltalán nem

gondolsz rám

és én egyre csak simogatom a térded

szánalommal

ahogyan két kis

kemoterápiától égett

fejecskét simogatnék

a térded most

egy idegen férfi

aki karjaiban tart

akit gyűlölök

fehér szemeid lassan elsötétülnek

színt kapnak

hamarosan helyrejössz

úgy érzékelsz majd ijedten

mint dühös ugatást

lábaidnál

amiket már régen elfelejtettünk

‍

*

szerelem a kórházból

ölben hozott ruháimmal

szerelem a város összes ólomjával

véremben

kicsi ólomkatonám

mert engem és téged ugyanabból

az ólomkanálból öntöttek

kanál-nővérem

én és te fészket raktunk éjszaka

a zárt gyógyszertárak küszöbén reszketve

én és te ölelkezve aludtunk el

minden éjjel más-más hordágyon

mint az újgazdagok

én meg te céltalanul meneteltünk

hullafáradtan

egy biztosan sötét cél felé

az egyedüli ismert

imádságot motyogva

angyal angyalkám

csak arcomat

ne üsd

‍

*

a buták körmeiket reszelgetik

horoszkópot olvasnak

ha elegánsnak is érzed magad mikor havazik

várod hogy megbüntessenek

hogy dühbe gurulj

legjobb pillanataid

megrekednek

mint csizma a sárban

dőlj le mellém

a tűzfal mellé

várjunk ahogyan első látásra

várnak azok az undorító dolgok

amik aztán főve vagy égve

segítenek túllenni a napon

várjunk valamilyen jóakaratot

ami megkopaszt bennünket

és átvisz a tűzön

és az éjszaka vége

lenyel minket mint

édes mérget

‍

KIRÁLY ZOLTÁN fordítása

‍

Dan Sociu: író, költő, műfordító. 1978-ban született Botoşani-ban. A iaşi-i Al. I. Cuza egyetem politika-filológia szakán végzett. 2002-ben megjelent első verseskötetét Mihai Eminescu-díjjal jutalmazták; cîntece eXcesive (túlzó énekek) című kötete 2005-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetségének versdíját. Charles Bukowski és Seamus Heaney műveiből fordított. A Polirom könyvkiadó szerkesztője. Legutóbbi verseskötete: Vino cu mine ştiu exact unde mergem (Jöjj velem pontosan tudom hová megyünk), 2013.

‍