.svg)
Az irodalom nem nevel, az irodalom felmutat és tükröt tart, aztán mindenkinek le kell vonnia a saját következtetéseit – meséli Mészöly Ágnes az első SepsiBook Könyvvásáron szervezett könyvbemutatón. Alkotásról, írói világáról, motivációiról Jakab Villő Hanga kérdezi.
Mészöly Ágnes a kétezres évek elején kezdett írással foglalkozni, első könyve 2006-ban jelenik meg, a következőre viszont 2014-ig várni kell. A szerző 2006 után igyekezett (gyógy)pedagógusként elhelyezkedni, de továbbra is szeretett volna írással foglalkozni, ezt pedig képtelen volt összeegyeztetni egy kötött munkaprogrammal. Úgy döntött visszatér az íráshoz, időközönként pedig – például írói válságok között – külföldre utazik másik hivatásával foglalkozni.
Jakab Villő Hanga megjegyzi, majdnem évente megjelenik egy Mészöly Ágnes-kötet: arra volt kíváncsi, mik a szerző motivációi? Mészöly Ágnes szerint „mókás dolog írni”, számára a teremtés ereje adja a legnagyobb motivációt, az, ahogyan kitalálhatunk valamit, ami ettől kezdve létezik. Hatalmas szabadságnak tartja az írás gyakorlatát, neki pedig óriási igénye van erre a szabadságra, ezért is próbálkozik folyton új formával, új műfajokkal, új témákkal. Jakab Villő Hanga szerint a szabadság kihívás is, arról érdeklődik, hogyan választ, hogyan hozza meg az ilyen jellegű döntéseit a szerző? És mivel keresik vagy mivel tudják megkeresni őt a kiadók? Mészöly Ágnes megjegyzi, ő a „nehezen felépíthető írók” közé sorolja magát, akire képtelenség olyan brand-et építeni, ami egy kiemelt műfaj szerzőjeként képviseltetné őt. Folyamatosan keresi a kihívásokat, nehezen tűri a monotonitást. A kiadók akkor képesek felkelteni az érdeklődését, amennyiben izgalmas, kihívásokkal teli, kreativitást igénylő feladattal bízzák meg. Az egyik legnagyobb, ilyen jellegű kihívást a Molnár T. Eszterrel közösen írt Az emberek országa című könyv írása során tapasztalta. Mészöly Ágnes hozzászokott már ahhoz, hogy ő maga teremti ezeket a világokat, csak nehezen sikerült végül is elfogadni egy ilyen „négykezes szituációt”. Hozzáteszi, mindenképp egy pozitív tapasztalat volt ez a fajta írásgyakorlat, sőt, humoros helyzetek is kialakultak, ahogy két író egymás történeteit alakította, ráadásul mindenképp tanulságos volt egy másik perspektívával is találkozni írás közben.
Jakab Villő Hanga ennek kapcsán arra is kíváncsi volt, bevonja-e az alkotási folyamatba azt a korosztályt, akinek ír, illetve kér-e segítséget esetleg szakemberektől egy történelmi regény kapcsán? A szerző elmeséli, volt már példa arra, hogy amikor szlengszavakat gyűjtött, gyerekének osztályába látogatott, de amikor A királyné violája című kötetét írta (amely az 1400-as évekig kíséri az olvasót) régészekkel egyeztetett, különböző adatbázisokban fellelhető régi szövegeket olvasott, hogy az általa felépített világ a mai fiatal számára ne csak könnyen hozzáférhető legyen, hanem a hitelességet is a lehető legjobban megőrizze. Olyan kérdéseknek kellett utánanéznie, hogy például mit kezdtek a szeméttel az 1400-as években, és mennyi ideig égett egy fáklya. Hosszú kutatói munka eredményeként definiálja a regényt, ezt a fajta kutatást pedig elengedhetetlennek tartja például egy történelmi regény esetében.
Jakab Villő Hanga a beszélgetés végén megjegyzi, talán sokakban felmerül az a gondolat, hogy milyen köteteket szabad a kamaszok kezébe adni; mennyiben bízhatunk bennünk abból a szempontból, hogy például egy átbulizott éjszaka utáni rövid emlékezetkiesést megjelenítő részt (Szabadlábon című kötet) képesek megfelelően értelmezni? Ezzel együtt milyen megoldásaink vannak arra, hogy a kötet mégse váljon „megmondóssá”? Mészöly Ágnes gyakran kapott olyan visszajelzéseket, hogy „a fiatalok nem is csinálnak ilyet”. Nevetve teszi hozzá, hogy négy gyermeke van, és üzeni mindenkinek, hogy: de, csinálnak. Szerinte az irodalomnak nem az a feladata, hogy jóra neveljen, mert ez a szülők feladata. Ő csak bemutat és felmutat, tükröt tart – úgy véli, ez az irodalom feladata.
A könyvbemutató végén a közönség soraiban ülő (kis)kamaszok több kérdést is feltesznek, arra kíváncsiak például, mennyi időbe telik egy kötet megírása. Egyikük megjegyzi, próbálkozik az írással és arra kíváncsi: „megéri-e írónak lenni?” Mészöly Ágnes szerint megéri, és pont azért a szabadságért, amit az írás nyújtani tud az író és az olvasó számára egyaránt. A kislány is így gondolja, ebben az egyetértésben zárul a könyvbemutató.
