.svg)
Május 5-én szokásos módon a kolozsvári Bulgakov Café adott otthont a 43. Bréda-körnek, amelynek meghívottja Usier Tamara volt. Költészete a mítoszok, a folklór és a népi hiedelemvilág iránti érdeklődésből táplálkozik. Az estét Nagy Zalán moderálta, aki bevezette a közönséget a szerző világába, míg Lázár Kinga vitaindítójában értelmezési kereteket biztosított a versekhez.
A felolvasás első részében elhangzott versek — Ma másképp esik, Tetem a málnavészben, Erdőanyák, A füvesasszony, Alig érintelek és Kilépek kora délután — erőteljes képi világgal dolgoznak. Lázár Kinga vitaindítójában a versek érzékszervi észlelésekre épülő megalkotottságát emelte ki. A szövegekben megjelenő szorongásokat, a fókusz folyamatos váltakozását, a testközeliség erős jelenlétét hangsúlyozta ki. A nyelvezetet precíznek és atmoszférateremtőnek nevezte, miközben felvetette a kérdést: mi a tétje ezeknek a nyugtalanító tereknek, és hogyan pozícionálja a versbeszélőt a megszólalás? Lázár Kinga kiemelte a versekben megjelenő „létező, de elvesztett tradíciót”, a misztikus képeket és a versbeszélő szorongásainak érzékszervi ábrázolását. Rámutatott a fókusz gyakori váltakozására, az urbánus terek sajátos nézőpontból való újragondolására és a precíz nyelvi világra. A költemények lírai alanya gyakran olyan térben mozog, amely egyszerre fizikai és mentális táj: a szülőföld, az emlékezés tere, az otthonosság és az idegenség határvidéke. A természet képei – erdők, vizek, állatok – gyakran lépnek át szimbolikus tartományba, és válnak a belső állapotok metaforáivá. A vitaindító olyan kérdéseket vetett fel, mint a vadász és a vad szerepe, a nyugtalanító tér megjelenítésének tétje, a játékosság, a halott test látványának jelentősége és a beszélő pozíciója.
A második felolvasási szakaszban – A felső szomszéd, Bukowski, Erről ennyit, A magány húsa, Ahogy én soha, Kolompolás – a városi tér, a személyes nézőpont és a groteszk irónia kapott nagyobb hangsúlyt. Ezek után az elhangzott versekre adott közönségreakciók széles skálán mozogtak, a technikai és stilisztikai meglátásoktól a tematikus, akár provokatív értelmezésekig. Szántai János első megszólalóként örömét fejezte ki A füvesasszony típusú versek megjelenése miatt, de hiányolta a nagyobb merészséget, és meglátása szerint túl jólnevelt módon fogalmazódnak meg Usier Tamara gondolatai, nem mernek igazán kockázatot vállalni. Szerinte a költőnek bátrabban kellene megnyilvánulnia, hogy valóban mélyebb hatásokat érjen el. A következő felszólaló, Lakatos Róbert elhatárolódott A füvesasszony motívumaitól, mivel számára sok hasonló szöveget idéz meg, nem mond semmi újat, ezért inkább azokat a verseket tartja erősnek, amelyekben a költő személyes élményei vannak jelen, mivel ezek képesek valódi kapcsolatot teremteni az olvasóval: szerinte a füvesasszony toposza túlságosan általános, ha viszont a szerző mélyebben beemelné a néphagyományt, például a ráolvasásokat, akkor az olvasó számára is több értelmet nyerhetnének az ebből építkező versek.
Váradi Nagy Pál a versírás nehézségeire és a szavak, gondolatok összhangjára hívta fel a figyelmet. Ő úgy véli, hogy Usier Tamara olykor nem tudja teljes mértékben kifejezni, amit szeretne, mivel a szavak nem mindig tükrözik a gondolati mélységet. Szerinte rengeteg munka van abban, hogy a szavak pontosan kifejezzék azt, amire gondolunk. Példaként említette az őz és a kisgyerek képeit az Erdőanyák című vers nyomán, amelyek jól működnek, de a választott ige vagy kifejezés miatt a vers nem adja vissza teljesen azt, amit a költő szeretne. Váradi Nagy Pál szerint a költő megpróbálja kifejezni a saját világát, de a forma és a szóhasználat nem mindig segít a közvetítésében. A vitaindítóban felmerülő balladai stílusra is reflektálva elmondta, hogy komolyabb figyelmet igényel, és nem használható könnyedén. Továbbá a versekben feltűnt számára Nichita Stănescu és József Attila hatása is.
Egy másik hozzászólásában azt mondta, szerinte a szerző erősen törekszik arra, hogy valahová tartozzon, de a versek tartalmát összességében üresnek, „humbugnak” érzi. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy van egy mélyebb, nyersebb irány a szövegekben – például a nekrofília, a holttestekhez való vonzódás, azok szaga –, ami sokkal őszintébb és erőteljesebb lehetne, ha nagyobb hangsúlyt kapna. Szerinte ezekben rejlik a szövegek valódi potenciálja, és ha ezt a világot bátrabban tárná fel a szerző, akkor biztosan megtalálná azokat az olvasókat, akiket ez valóban megszólít.
Ferencz-Nagy Zoltán rámutatott, hogy a költő által használt képek és motívumok bár szépen és jól kidolgozottak, nem eléggé kockázatosak ahhoz, hogy igazán kiteljesedjenek. Meglátása szerint a versformák bizonyos esetekben túl óvatosak, és az egész költői világ kissé lezárt, nem engedi át az olvasónak azt a fajta szabadságot, amit egy erősebb, merészebb művészeti formától elvárnánk.
Karácsonyi Zsolt és Pál Orsolya szintén a versek kockázatvállalásának fontosságát emelték ki. Karácsonyi Zsolt hozzászólásában több ponton is érzékenyen közelítette meg a verseket: érzékeltette, hogy számára néhol túltelített a képhasználat, és megkérdőjelezte bizonyos metaforák működését. Felvetette, hogy a mitikus háttér nem mindenhol kellően erős vagy fontos, ugyanakkor dicsérte a versek lassúságérzetét és a szöveg hangulatiságát, ahol „a nyelv nem erőlteti önmagát”. A kolompolás motívumát kifejezetten működőnek érezte, sőt, szerinte ebből a típusú képi világból többre lenne szükség. Pál Orsolya pedig azt emelte ki, hogy a versek biztonságosak, a költő nem mer kimozdulni a jól megszokott keretekből. Hochhauser Ronald különösen a mitologikus állítások és a szövegek nyelvi elemeinek hiányosságait kritizálta, mivel úgy érzi, hogy a versek nem mernek igazán mélyre menni.
A beszélgetés végén Usier Tamara reagált a felvetett kritikákra, és elmondta, hogy a versírás számára nemcsak kifejezés, hanem egy belső világ feltárása is. A szövegválasztással arra törekedett, hogy minél több mindent megmutasson, és összefüggéseket is felfedjen. Szerinte a műve egy magánmitológia. A külvilágra, nagytotálra vonatkozó kérdésre úgy válaszol, hogy nem akarta túlzottan kiterjeszteni a szöveget, hiszen saját érzéseit és élményeit próbálja megosztani. A nekrofíliát nem találja megfelelő szempontnak a műveivel kapcsolatban, de elismeri, hogy mások számára felmerülhet. A füvesasszony versét legendának nevezi, hiszen számára inkább egy hallomás, nem pedig személyes tapasztalat, amit át szeretett volna adni. Elmondta, hogy a néphagyományt sem ismeretterjesztési céllal jeleníti meg, hanem saját tapasztalatait, például gyerekkori élményeit akarta megosztani, majd hozzátette, hogy a szinesztéziákat nagyon szereti a szövegben. A szerző válasza személyes hangvételével közelebb hozta a szövegek mögötti élményvilágot, ugyanakkor inkább hangulatokat közvetített, mintsem határozott értelmezési irányokat, így a beszélgetés továbbra is nyitott és sokféleképpen értelmezhető maradt.
